Lezajlottak a kihallgatások, házkutatást is tarthat a rendőrség Delhusa Gjonnál

2025.01.09. 21:11
Delhusa Gjon Artisjus-díjas énekes egy újbudai tilosban parkolás miatt keveredett összetűzésbe a kerület alpolgármesterével, Kreitler-Sas Mátéval. A dolog odáig fajult, hogy a rendőrség közokirat-hamisítás gyanújával eljárást indított a művész esete miatt, és a továbbiakban akár házkutatást is tarthatnak nála.

Mint ismert, decemberben derült ki, hogy Kreitler-Sas Máté, Újbuda alpolgármestere megvádolta az Artisjus-díjas énekest, Delhusa Gjont azzal, hogy rendszeresen szabálytalanul parkol, ugyanis fehér Mercedesével hol a járdát foglalja el teljes szélességében, hol a zöldterületen áll meg, ráadásul még pofátlanul is viselkedik.

Az alpolgármester bejegyzése szerint amikor számon kérték Delhusát, akkor ő egy rendőrigazolványt mutatott fel, majd kikérte magának az esetet. Az történtekről egy videó is napvilágot látott, amelyen az látható, hogy IPA-igazolvány is volt nála – erről később kiderült, hogy lejárt, rendőrigazolvány pedig egyébként sem lehetne nála. Az ügyben feljelentést is tettek, majd a rendőrség vizsgálódni kezdett, és közokirat-hamisítás gyanújával indított eljárást Delhusa Gjon esete miatt.

A Blikk értesülése szerint a napokban tanúként már meghallgatták a helyszínen intézkedő közterület-felügyelőt, és Kreitler-Sas Máté is járt a rendőrségen, hogy beszámoljon az esetről. Az alpolgármester a lapnak elmondta, információi szerint házkutatást is tarthat a rendőrség Delhusa Gjonnál, mivel a videón nem látszik, hogy az általa felmutatott rendőrigazolvány csupán egy megtévesztésre alkalmas dokumentum vagy hamisítvány.

Ennek a pontos megállapítása lényeges lehet az ügy kimenetelével kapcsolatban, hiszen abban az esetben, ha hamisítványról van szó, a rendőrség továbbvizsgálódik majd, hogy kitől jutott hozzá az igazolványhoz. Továbbá a történtek gyanúra adnak okot, hogy esetleg más olyan tárgyat is találhatnak a zenész otthonában, aminek a birtoklása törvénybe ütközik

– mondta Kreitler-Sas Máté, aki reméli, hogy az ügy pozitív hatást gyakorol majd a zenész jövőbeni magatartására, hiszen az, amit művészként elért, nem jogosítja fel arra, hogy szabálysértéseket kövessen el.

Közölte azt is, hogy a végsőkig hajlandó elmenni azért, hogy segítse a rendőrség munkáját. „A napokban a tanúmeghallgatások lezajlottak, így nemsokára Delhusa is sorra kerül. Továbbá arról is kaptam információt, hogy az ügy során szembesítésre is sor kerülhet, amit én örömmel vállalok, hiszen szívesen elismétlem a történteket Delhusa Gjon előtt is” – tette hozzá.