Budapest történelme hirdetőoszlopokon
Kövesse az Indexet Facebookon is!
Követem!
Tavaly felnőtt ember létükre összeveszett két gyerekkori jó barát, aminek egyik következménye, hogy most az összes hirdetőoszlop eltűnik Budapestről. Az ok-okozati összefüggések boncolgatása helyett mi inkább végigpörgettük a Fortepan XX. századi képeit, és kiválasztottunk néhány hirdetőoszloposat Budapestről. Egyrészt nem volt nehéz, hiszen sok van belőlük, másrészt persze nehéz volt, hiszen annyira megszoktuk, hogy szinte észre sem vesszük őket. Teljesen természetesnek tartjuk, hogy ott vannak majd minden utcai fotón, akár vidáman hintázó gyerekek, akár egy úthenger, akár egy tank a kép főszereplője.
A hirdetőoszlopnak ugyanúgy van feltalálója, mint a gőzgépnek vagy a golyóstollnak. Egy Ernst Litfaß vagy magyarosan Litfass Ernő nevű nyomdász kapott engedélyt először egy német városka tanácsától 1855-ben, hogy egy kőoszlopot állítson a piacon, ahová a saját plakátjait kiragaszthatja. A dolog annyira népszerű lett, hogy egyre többen akartak felkerülni az oszlopra, amit azután újabb oszlopok követtek Németország-szerte, majd Franciaországban, Ausztriában és hazánkban is. Klösz György 1900-as fényképén is látszik egy a Kossuth Lajos utca és a Károly körút sarkán, vagyis a mai „Astorián”. (Fotó:
Fortepan / Budapest Főváros Levéltára. Levéltári jelzet: HU.BFL.XV.19.d.1.07.127 / FORTEPAN)
Budapesten persze nem ment olyan könnyen a bevezetése. 1878-ban merült föl először az ötlet, majd hosszú vacillálás után végül tíz évvel később kerültek helyükre az első hirdetőoszlopok. Ezen az 1907-es képen épp a havat lapátolják az egyik mellett, a háttérben a Belvárosi Nagyboldogasszony Főplébánia (mely ma már ebből az irányból nem látszik a piaristák épülettömbje miatt). (Fotó:
Schoch Frigyes / FORTEPAN)
Hatalmas Elida-plakát 1933-ból a Csillaghegyi Strandon. Ez volt akkoriban az egyik legnépszerűbb magyar illatszermárka. Látszik, hogy akkor sem voltak szívbajosak a felületek hasznosításában az értékesítők, gyakorlatilag mindenütt reklámok vannak a háttérben. (Fotó:
Fortepan / FORTEPAN)
Ekkor már rég nem csak a jól megszokott, gombos tetejű modellek voltak az utcán. Egyesek tetejére óra került például, de a csatornalejáratokat is nyitható hirdetőoszlopokba rejtették. (Egy ilyenben tűnik el nyomtalanul Orson Welles a Harmadik ember című filmben.) Megjelentek a fák törzsét védő, nem túl esztétikus hirdetőoszlopok is, mint amilyet ez a nő is böngész ezen az 1936-os fotón, a mai Bem rakparton. (Fotó:
fortepan.hu / FORTEPAN)
Ez a furcsa, szentkoronás, tövisglóriás, parasztblúzos Negro-reklám, az itt-ott neobarokk házakkal megpettyezett, Bauhaus stílusú Margit körút közepén tökéletesen visszaadja a kor különös hangulatát. 1939-et írunk. (Fotó:
Lissák Tivadar / FORTEPAN)
Hirdetőoszlop a Lánchíd pesti hídfőjénél. A fának támaszkodó gyerek alatt egy legalább olyan ikonikus budapesti utcaelem van, mint amilyen az oszlop: a fák földtányérját védő vasrács. Ezen az 1941-es fényképen épp úgy néz ki, mint Fromm Géza 1894-es térhatású fotóján a Nagykörúton, vagy a mai Pesten bárhol. (Fotó:
FORTEPAN/ALBUM002 / FORTEPAN)
Autóroncs a Váci utcában, 1945 telén. A hirdetőoszlopon a szokásos programajánlók mellett két "helytállunk" feliratú propagandaplakát. (Fotó:
Fortepan / FORTEPAN)
Sarokház a Nagykörút és a Rákóczi út kereszteződésében, a Blahán. Ezen az 1952-es képen még olvasható az EMKE felirat. A villamosok még mindkét irányban jártak, a zebrát még csak két pöttysor jelezte, nem volt se metró, se népszerűtlen árkádsor. Érdekes viszont a ház sarkán az első emelet magasságában kialakított, fedett forgalomirányító hely. Minket azonban persze a hirdetőoszlopok érdekelnek: ott van egyből kettő is. Túlélték a háborút, az államosítást – akkor épp az Állami Hirdető Vállalathoz tartoztak –, és mint látható, több fajtájuk is volt.
(Fotó: IMRE / FORTEPAN)
(Fotó: IMRE / FORTEPAN)
Amikor még vígan korzóztak az emberek a Kossuth Lajos utcában, s a Semmelweis sarkán az utcára kitett asztaloknál itták a feketét. A háttérben egy japán film és egy operabál plakátja. Mintha csak Olaszországban járnánk. Pedig azért 1955-ben nem lehetett valami vidám hely Budapest. (Fotó:
PRL / FORTEPAN)
Petőfi tér, 1955. A mai szállodasor még sehol, de a hirdetőoszlop természetesen innen sem hiányozhat. (Fotó:
Nagy Gyula / FORTEPAN)
1956. „Járókelők ” sétálnak az Erzsébet körúton, látszólag olyan nyugalommal, mintha az ott előttük nem egy tank, csak egy kiforduló troli lenne. Csak a kerékpáros tűnik úgy, mintha fedezéknek használná a hirdetőoszlopot. (Fotó:
Hofbauer Róbert / FORTEPAN)
Egy évvel korábban még katonaruhákkal volt tele a város, ezen a fotón viszont már a Bakaruhában című, új magyar film plakátjait láthatjuk az Uránia mozi bejárata fölött éppúgy, mint a hirdetőoszlopokon. Ugyanebben az évben, 1957-ben alakul meg amúgy a Mahir, a Magyar Hirdető is. (Fotó:
UVATERV / FORTEPAN)
Szegény Boráros tér 1960-ban sem volt térszerűbb. A kesze-kusza körforgalom közepén árválkodó hirdetőoszlopra vajon figyelt egyáltalán valaki? (Fotó:
UVATERV / FORTEPAN)
Nincs olyan generáció Budapesten, amelyiknek ne lenne ismerős téma a 4es, -6-os vonalának felújítása. Tökéletes pillanatkép 1961-ből, amin a melós épp rászólni készül a sínen egyensúlyozó szandálos fiúra. Mögöttük a Háború és békét hirdeti egy függőleges szalag a hirdetőoszlopon. (Fotó:
Jankovszky György / FORTEPAN)
Bár a gigantikus szexi nővel nem versenyezhet, azért a Cirkusz előtti ligeti forgatagból sem hiányozhatott a hirdetőoszlop. 1964-ben épp egy jópofa totóhirdetés volt rajta: úgy néz ki vele, mintha valami op-art alkotás lenne. (Fotó:
Fortepan / FORTEPAN)
A legnépszerűbb téma 1965-ben is ugyanaz volt a pesti hirdetőoszlopokon, mint a háború előtt: színdarabok, mozik, koncertek. Olykor szellemes figyelemfelhívással, olykor részletekbe menő programismertetéssel (függetlenül attól, hogy az adott magaságban mennyire kényelmesen olvasható a szövege). (Fotó:
Fortepan / FORTEPAN)
Épül az aluljáró a József körút és az Üllői út kereszteződésében, a ma Corvin-negyednek ismert megállónál. 1970-ben már más szelek fújtak. Bár azt nem tudom kivenni, hogy a sűrűn sorjázó hirdetőoszlopokon milyen plakátok vannak, az ott szemben egyértelműen egy Pepsi-reklám. (Fotó:
Ferencvárosi Helytörténeti Gyűjtemény / FORTEPAN)
Plakátragasztás 1972-ben a Tanács (ma Károly) körúton. Egy évvel később készül el a Keménykalap és krumpliorr című filmsorozat, melynek a legismertebb plakátragasztót köszönhetjük. Ahogy mondta: – Nincs érdekesebb mesterség, mint az enyém. Úgy is mondhatnám, hogy én vagyok az utca hírmondója. Ezt én mondom, Lópici Gáspár. Merthogy ez a nevem. – És mit üzen a gyerekeknek? – Hogy ne szaggassák le a plakátokat. Mert az az utca hírmondója.
(Fotó: Urbán Tamás / FORTEPAN)
(Fotó: Urbán Tamás / FORTEPAN)
Kövesse az Indexet Facebookon is!
Követem!
Rovataink a Facebookon