Kádár-kori tündérkert: 8264 Szigliget, Kossuth Lajos u. 17.

Böhönye fekszik, kutya ül, Görgey idomít – életkép a szigligeti rétről. Böhönye, akit talán Csurka István néven többen ismernek, ekkor sikeres harmincas novella- és drámaíró. Ki lesz a bálanya? című drámájából később film is készült. Szigligeten szenvedélyei közül csak a lóversenyt kellett nélkülöznie, a kártya és az alkohol társa maradt. Utóbbi adott okot állítólag Aczél Györgynek a következő jó tanácsra: „Idefigyeljen, Csurka, maga mindig jobbra rúg be, rúgjon egyszer már be balra is!” (Népszava, 2004. április 30.) Görgey Gábor a Füst és fény és a Délkör című verseskötetek, illetve a Komámasszony, hol a stukker? című dráma írójaként játszik a képen. A két ifjúkori barát később a parlamenti folyosón is találkozott. Vajon emlékeztek-e még a szigligeti időkre?

Négy író, két pár. A pipázó Bertha Bulcsu mellett felesége, Nagy Franciska áll. Bertha a Balaton környékén töltötte gyermekkorát, segédmunkásból lett könyvtáros, elbeszélések, regények, tárcák, tévéjátékok írója, 1976 és 1994 között az Élet és Irodalom főmunkatársa. Kor- és kartársairól született az Írók műhelyében című portrékötete. Nagy Franciska meséket írt a Kisdobosba, a Dörmögő Dömötörbe és a Nők Lapjába. Birbax című meseregénye és a pöttyös könyvek között megjelent Macska a zongorában lehet még ismerős.

 A kép másik oldalán Szakonyi Károly és Gyurkovics Tibor áll. Híresen nagy barátság volt az övék, melyet Szakonyi Dring és Drong, a két bohóc történeteiben, Gyurkovics pedig a Kiskutya – nagykutya című könyvében örökített meg. A ma 85 éves Szakonyi Károly elbeszéléseket, regényeket, tévé- és rádiójátékokat írt, de ott volt az irodalmi élet szervezésében is: folyóiratokat szerkesztett (Kortárs, Lyukasóra), két évtizedig vezette az Irodalmi Alapot. Ő alapította Magyar Művészeti Akadémia Színházi Tagozatát, 2013 elején lépett ki a szervezetből. 

Gyurkovics Tibor az ötvenes évek elején pszichológusi oklevelet szerzett az ELTE BTK-n, írás mellett dolgozott a Pest Megyei Bíróság igazságügyi szakértőjeként. 1994-ben rövid ideig a magyar labdarúgó-válogatott pszichológusa volt. Legtöbben mégsem innen vagy akár regényei, színművei miatt ismerjük, hanem mint a Lyukasóra című tévéműsor egykori állandó résztvevőjét.

Menekülés, emigráció, börtön, gulág, szibériai száműzetés – ezen már túl volt Lengyel József, amikor a kép készült. Mégsem tűnt Kicsi mérges öregúrnak (egyik írása), sőt ezt tanácsolta egy Szigligeten is gyakran megforduló fiatal kollégának: „Kisapám, tanuljad meg a lengyeli hármas szabályt, magára valamit adó ember nem kér protekciót, nem fogad el alamizsnát, nem nyal segget.”

 Lengyel 1955-ben térhetett haza Magyarországra. 1957-ben az Élet és Irodalom közölte Reggeltől estig című elbeszélését, mely első írása volt a munkatáborokban és a száműzetésben szerzett élményeiről. A hatvanas években már a „magyar Szolzsenyicin”-ként emlegették (utálta), a témában született írásai akadozva, csonkán vagy nem jelentek meg (hiába az 1963-as Kossuth-díj). Az utolsó nagy csavart, amikor a hithű kommunistaként beállítva állami temetést kapott (végrendeletében megtiltotta) és irodalmi hagyatékát titkosították (végrendeletében nyilvánossá tette) már nem láthatta. Szembesítés című kötete 1988 óta olvasható. Lengyel József írta egyébként azt az Oldás és kötés című novellát, amelyből Jancsó Miklós rendezett filmet.

Somlyó György költő apja mesterségét folytatta, bár Somlyó Zoltán ezzel az útravalóval indította útnak 15 éves fiát: „Azt mondta, akkor sem örülne annak, hogy költő akarok lenni, ha a versek jók volnának, de ezek szerencsére rosszak.” Ezért is váltott műfordításra, elsősorban franciából, de később a versek mellett írt esszéket és regényt is.

 A hatvanas években Somlyó franciás eleganciája csaknem nemzetbiztonsági kockázatot jelentett, legalábbis az egyik, Szigligetről jelentő ügynök kifejezetten felhívja erre főnökei figyelmét: „import köntöst és színes selyemsálat viselve, elegáns mosollyal döngicsél a kiszemelt áldozat körül”. 

Karinthy Ferenc szintén családi hagyományt visz tovább, ráadásul Somlyó György és a nők barátja. Csínytevéseitől az alkotóházban sincs menekvés, csábítási módszerei kockázatosabbak bárkinél, kétségbe ejtve ezzel az állambiztonság emberét: „a nagy Karinthy fia és egykori vízipólós, sokkal veszélyesebb módon próbálkozik. Felkapaszkodik a kastély tetejére, majd mikor a tetőn lépkedve a lány szobája fölé ér, bemászik a nyitott ablakán. Ez nem csak könnyelműség egy családapa részéről, hogy így kockára teszi a testi épségét, de eléggé nagy erkölcsi lazaságra is vall.” Karinthy Cini háromkötetes Naplójában gyakran emlegette Szigligetet.

 A holdbeli csónakost vagy a Psychét említve talán eszébe jutna ennek a költőnek a neve, de vajon felismerte volna, ha csak a képen látja?

 Weöres Sándor és a felesége, Károlyi Amy az alkotóház gyakori vendégei voltak évtizedeken át. Weöres azonban nem tartozott a társaság kedvencei közé, habár művészi hozzáértését senki nem vonta kétségbe: „Weöresék érkeznek harmadnap. Elegendő lesz, ha az ebédlőben találkozunk napjában kétszer. Nem az én emberem a kis kobold. Fordítónak elsőrangú, de valahányszor esti munkamegbeszélésen jártam nála, berúgott, és Amyt szidta.” (Bartos Tibor: Állami boldogság)