Összemosódó képek múlt időmből: Csoóri Sándor 1930-2016
További Fortepan cikkek
Könyvek helyett történetek vették körül, a családi legendárium szerint haldokló nagyanyja lökte az irodalom felé és a régi életformától minél messzebbre, amikor az újszülött a feje alá csúsztatta gyűrött és megsárgult Bibliáját: „az új sarj írástudó ember legyen. A tudásé és a törvényeké, s a világért se maradjon odahaza parasztnak.” A negyvenes-ötvenes évek fordulóján ugyanezt kívánta Rákosi Mátyás is, így Csoóri a budapesti Egyetemi Orosz Intézetben elkezdte (majd abbahagyta) az orosz–történelem–marxizmus és műfordítás szakot. Több folyóirat munkatársa volt, a rövidéletű Új Hangban a versrovatot vezette: itt együtt dolgozott a fotókon látható Illyés Gyulával, a pimaszul fiatal Juhász Ferenccel és Moldova Györggyel.
A hatvanas évek, amikor ezek a Hunyady József-fotók is készültek, tevékeny és önmarcangoló korszak volt Csoóri számára. Megjelent már verseskötete (Felröppen a madár), szociográfiája (Tudósítás a toronyból), útirajza (Kubai napló). Esszéi (Faltól falig), gyermekversei (Lekvárcirkusz bohócai) álltak a könyvesboltok polcain, elkezdett dolgozni a MAFILM dramaturgjaként. Közben sokszor feltette a kérdést önmagának, mi ő valójában: költő vagy prózaíró? Paraszt vagy értelmiségi? Városlakó vagy falusi? Mert azzal kellett szembesülnie, hogy „rangosodott a vidék,” lett autó, meg sátortetős ház és „soha nem élt ilyen jól a parasztság,” csak közben az is elveszett, aminek nem lett volna szabad: a falusi közösség eltűnt, a falu csak lakóhely lett. A falvak átalakulásával párhuzamos volt saját otthontalanságának megélése: már sem ide, sem oda nem tartozott, a falusi kocsmában a Gellért presszó kávéja hiányzott, a nagyvárosban meg az emberek összetartása. „Néha zavar ez a felemás lét, néha megnyugtat. Választanom kellett volna? Egyértelműbbé válnom. Zavarodottabb korszakaimban meg is próbáltam, de csak a fejemet sikerült kiröpítenem az űrbe” – írta.
Csoóri Sándor: Fénykép, nagy háttérrel
Behajolok a képbe s arcomnál
megáll a Nap, mintha te volnál.
(Fotó: Hunyady József / FORTEPAN)Az utcán senki, csak a délután
gyalogol négy ludunk után.
(Fotó: Hunyady József / FORTEPAN)Nézd, mielőtt szerettél volna,
itt folyt a gyerekkor folyója.
(Fotó: Hunyady József / FORTEPAN)Az öröklét is idefénylett,
mint mennyei tükör-csendélet.
(Fotó: Hunyady József / FORTEPAN)Nem tudtam, hogy felnőtt leszek
s halált iszom, követ eszek.
(Fotó: Hunyady József / FORTEPAN)Jó volt itt szegénynek is lenni,
mezitláb záporban kerengni –
(Fotó: Hunyady József / FORTEPAN)ha anyám nem sírt volna annyit,
szegény maradtam volna mindig…
(Fotó: Hunyady József / FORTEPAN)Zöldek a lombok, mint az álom
ökrei – ballagnak át az árkon.
(Fotó: Hunyady József / FORTEPAN)Időm kevés van emlékezni,
tégedet lehet csak szeretni
(Fotó: Hunyady József / FORTEPAN)s nézni e szalmasárga utcát,
mint az életet… elejét, hosszát,
(Fotó: Hunyady József / FORTEPAN)s hallgatni, hogy a jegenyék
hogyan szülik meg a zenét.
(Fotó: Hunyady József / FORTEPAN)A cikkben Csoóri Sándor Összemosódó képek múlt időmből c. írásából idéztünk. Az életrajzi adatokhoz ezt használtuk.
Rovataink a Facebookon