Fagyos telek és tavaszi olvadás: a katolikus egyház Rákosi és Kádár korában

A Bosnyák téri Páduai Szent Antal-plébániatemplom karzata az orgonával és a főhajó világító neon kereszttel az ötvenes évek végén. Azt nem tudjuk, a fiatal orgonista kinek a kottájából játszik, de az biztos, hogy a katolikus egyház lépéseit nagy részben a kádári irányelvek szerint kottázták előre. Az állam az 1951-ben felállított és 1989-ig működő Állami Egyházügyi Hivatalon keresztül folyt bele az egyházak irányításába. Az ötvenes évek elején azt is elvárták, hogy az alsópapság vasárnaponként a szószékről is buzdítsa a híveket a választáson való részvételre, a termelőszövetkezetbe való belépésre vagy a békekölcsön jegyzésére. Aki nem tette, könnyen megkapta a Rákosi-korszak divatos és esetenként halálos jelzőit: „a háborúra spekuláló amerikai imperializmus papi ruhába öltözött ügynöke, aki egy húron pendül a dollár-fasisztákkal”. Mégis, csakis a hála kifejezésének volt csak helye, különösen 1953-ban. „Kérdezzük: a türelmet prédikáló klérus mikor tanúsított a történelem folyamán […] más meggyőződésű emberekkel szemben ekkora türelmet, mint amit mi tapasztalunk? […] Ez a türelem ki tudja várni a dolgokat. Nem siet el semmit sem. Tudja, hogy van ideje várni” – írta dr. Horváth Richárd, a „békepapság” egyik elindítója A Keresztben. 

A IV. Magyar Békekongresszus 1955 februárjában az akkori Nemzeti Sportcsarnokban (ma Gerevich Aladár Nemzeti Sportcsarnok). Az 1950-től évente megrendezett találkozókon együtt dobbant nagyot és hangosat a sok, „világbékéért harcoló szív:” politikusok, írók, művészek, főpapok, parasztasszonyok, sportolók, élmunkások szíve. A fotón az elnöki emelvényen Kisfaludi Stróbl Zsigmond szobrászművész nyitja meg a kongresszus tanácskozását. „Az atomháború és a német militarizmus ellen egységesen fellépő magyar nép seregszemléjét” nem tarthatták meg „békepapok” nélkül. A belső széthúzóerőként létrehozott, állami sugalmazásra 1950-ben megalakult „békepapság” és irányírója, a Katolikus Papok Országos Békebizottsága visszautasította azt a vatikáni és „nyugati” politikát, amely ellenséges a népköztársasággal, és támogatta az egyháznak az állammal való megegyezését. Szerintük „ez a megállapodás milliók vágyát teljesítette és határkő a magyar egyháztörténelemben. A katolikus egyház és a papság odaáll a magyar dolgozó milliók mellé, mert ott a helye.” A rájuk ragadt elnevezést büszkén viselték: „az, hogy bennünket egyesek gúnyosan 'békepapnak' neveznek, csak megtiszteltetés és dicsőség” – mondta az 1950-es alakuláskor Balogh páter a Szabad Népnek. 

Esztergom, az egyházmegyei szeminárium az ötvenes évek végén. A korszakban papi hivatás választását nehezítette a politikai helyzet, a rendszer hozzáállása. A Rómában kiadott Katolikus Szemle szerint 1957-ben a megmaradt szemináriumokban így alakult a létszám: a győri szemináriumban, mely egyúttal a pécsi és szombathelyi kispapokat is vendégül látta, 94 teológus tanult. Az esztergomi szemináriumban, ahol két egyházmegye kispapjai készültek hivatásukra, 90 volt a szeminaristák száma. A veszprémi egyházmegyében 11 jelentkezőt vettek fel, a budapesti Hittudományi Főiskolára 175 hallgatót. De sokan voltak, akiknek teljesen ki kellett vetkőzni: 1950-ben négy tanítórend kivételével a népköztársaságban feloszlatták a szerzetesrendeket. Ezt már megelőzte folyamatos zaklatásuk, elhurcolásuk és kitelepítésük.

Esztergom, az egyházmegyei szeminárium ebédlője az ötvenes évek végén. Aki a népköztársaság kenyerét eszi, annak úgy is kell prédikálnia? Az 1949-es alkotmányra először a református és az evangélikus püspökök tettek esküt 1950 januárjában. 1951-ben, Grősz József kalocsai érsek letartóztatása után a katolikus püspöki kar sem látta értelmét a további ellenállásnak: felesküdtek és erre szólítottak fel minden papot is.

A börtönből kiszabadult Grősz József kalocsai érsek így nyilatkozott a szemináriumi nevelésről 1956 júniusában: „A szemináriumi nevelés és a teológiai oktatás normális mederben folyik, az egyházi törvények előírásai szerint, amint erről a budapesti és a szegedi szemináriumokban tett látogatásaim során meggyőződtem. Papnövendékeink egyházias szellemben, az egyházhoz és annak fejéhez való hűségben és a magyar haza, népünk szeretetében nevelődnek. Számuk megközelíti az ötszázat, ami az adott körülmények között szükségleteinknek megfelel. A múltban szemináriumainkkal kapcsolatban is voltak nehézségeink, remélhetőleg ezek is elsimulnak. Úgy érzem, az eddigi kibontakozás a normalizálódás felé halad.”

A fotó talán a Katolikus Papok Országos Békebizottságának egyik tanácskozásán készült a Dezső utca 3.-ban, az egyik civil talán éppen egy „bajuszos püspök.” Az Állami Egyházügyi Hivatal a megyei tanács mellé ún. egyházügyi megbízottat, a püspöki központokba miniszteri biztost nevezett ki, ők voltak a „bajuszos püspökök.” Egy visszaemlékezés szerint „ezek nyilvánvalóan a biztonsági szolgálat emberei voltak. [...] Minden levelet, ami bejött a püspökségekre, vagy kiment, ők bontottak föl, a püspökség bélyegzőjét ők kezelték; azaz, amit a püspök aláírt, azt csak ők bélyegezhették le és küldhették ki.” Sokan köztük más módon is szolgálták az államhatalmat, a szegedi „bajszos püspök” például nem riadt vissza a szobák átkutatásától, véleményezte a papságra jelentkezők kérvényeit és a beteget („nem soká fogja bírni”), meg az „izgága természetűt” javasolta. Vigyázó szeme kísérte a „reakciós” papokat és a „békepapokat” is. 

Lány a plébániahivatalban. Egy ilyen találkozó nem lett volna veszélytelen az ötvenes évek elején. Noha a kádári konszolidáció éveiben már nem volt akkora hátrány a templomba járás (és éppen Hámori fotói mutatják, mennyire élénk volt a hitélet), sokszor megnehezítették a hívek életét, és választásra kényszerítették őket állam és egyház között. Egy visszaemlékezés szerint: „A kisváros temploma előtt egy fa takarásában állt a beszervezett buzgó tanító elvtárs, aki kis füzettel és tollal a kezében, felírta a templomba menő gyerekek és a fontosabb poszton levő felnőttek nevét. Párttagok gyerekei általában három faluval odébb tartották templomi esküvőjüket, keresztelőt. Olyan párttagokról van szó, akik nem azért voltak azok, mert a marxizmus-leninizmust falták, hanem azért mert bizonyos foglalkozásokba anélkül nem lehetett bekerülni.” Vagy éppen az iskolai hittanbeíratást tartották lehetetlen időpontban, és a jelen levő igazgató, párttitkár vagy téeszelnök igyekezett lebeszélni a szülőket.

Ő Czapik Gyula egri érsek, a Magyar Katolikus Püspöki Kar elnöke. A fotó nem sokkal 1956 tavaszán bekövetkezett halála előtt készülhetett. Hivatalos nekrológja szerint „vallási meggyőződése, egyházához való hűsége szorosan egybekapcsolódik mély hazaszeretetével és békeakaratával, öntudatosan, örömmel üdvözölte népünknek az országot újjáteremtő munkáját”. Rákosi állítólag kemény tárgyalópartnernek tartotta, aki nemcsak adott, de szerzett is: „Nagyon boldog vagyok, hogy nem ő a prímás. Mert Czapik olyan, mint egy gumilabda: ha lent megszorítom, fent kidudorodik. Mindszentyt elintézzük.” És tartotta a szavát.

Máriaremete, hívek az ünnepi szertartáson a Kisboldogasszony-templom kertjében. Nehéz volt vallásgyakorlónak lenni az ötvenes években, mégis, ekkor még magas volt a hívek száma. A hivatalos ideológia rendszeresen gúny tárgyává tette a nem együttműködő papságot és híveiket. Népbutító, népnyúzó, babonákat terjesztő és esőért való éneklést engedélyező plébánosokról írtak a lapok. A vallási ünnepek közül a pünkösdöt és a húsvéthétfőt eltörölték, a Mikulásból Télapó lett, karácsonyból megpróbáltak fenyőünnepet csinálni. Azért a „békepapság” úgy érezte, az egyház kapott is az ötvenes évek államától: újjáépített templomokat és plébánialakokat, nyugodt légkört az alkotmányjogilag biztosított vallásgyakorláshoz. 1954-ben Beresztóczy Miklós „békepap” és országgyűlési képviselő mondta felszólalásában: „Sztálinvárost építve, volt, akinek a nagy sürgésben akaratlanul is a lábára esett a tégla. Országépítő, évtizedes, hatalmas erőfeszítésben akadhat egy-egy apróbb nehézség, félreértés vagy fájdalom. De ezek részint áthidalhatók és múló jelenségek, részint eltörpülnek a gigantikus célok és a hatalmas munka mellett.”

Vagy mégsem?