Egy elfeledett festő postaládájából: Erdőssy Béla fotólapokon élt magánélete

Erdőssy Béla (1871-1928) festő neve ma már alig ismert, bár munkái időnként felbukkannak az árveréseken. A Magyar Nemzeti Galéria két festményét, csaknem harminc grafikáját és 1908-as önéletrajzát őrzi. Erdőssy tanulmányait a mai Képzőművészeti Egyetem elődjén, az Országos Magyar Királyi Mintarajziskola és Rajztanárképzőn végezte; mesterei Greguss János, Aggházy Gyula, Székely Bertalan és Lotz Károly voltak. Európai tanulmányútjai után előbb a Műegyetemen, majd egészen az 1920-as évekig a Mintarajziskolán tanított. „Időm és munkám legnagyobb részét a tanítás köti le, mert 1894-től kezdve a tanítás adja kenyeremet”- írta magáról, és csak „emellett foglalkozom - amennyiben körülményeim engedik - úgy a festéssel, mint a grafikával.” Rendszeres résztvevője volt a Műcsarnok és a Nemzeti Szalon tárlatainak, de szerepeltek munkái Londonban, Berlinben és Lipcsében is. „Tarka vásári epizódokat és havas téli tájakat kevesen tudtak olyan megjelenítő erővel vászonra vinni, mint ő,” akinek „zamatos magyarságát nem rontotta meg a főváros”- írta róla később a Színházi Élet.

A Fortepan-válogatást látva az is kiderül, hogy Erdőssy szenvedélyes amatőr fotós volt, kedvenc témája a családja: felesége és rokonai. A lomtalanításon felbukkant, közel hetven, levelezőlapra nyomtatott és postán feladott fénykép elsősorban az Erdőssy család vidéken töltött idilli napjait örökíti meg. A postai pecsét szerint 1900 és 1917 között adták fel a rövid, hétköznapi híradásokat (ebéd-, vacsorameghívások, köszöntések, utazás előtti búcsú) tartalmazó lapokat.

Az 1869-ben éppen az osztrák-magyar postaigazgatás által bevezetett postai levelezőlap hamarosan a korszak népszerű rövid szöveges üzenete lett, Ferenc József- vagy Kossuth-szakállas urak és darázsderekúra fűzött hölgyek sms- vagy messenger-folyama. A levelezőlap hamar képeslappá vált: az üres a felületet előbb a feladók rajzai, aztán a nyomdák által választott táj, város- és zsánerképek, jelenetek foglalták el. Sokáig a képes levelezőlapok hátoldala csak címzésre szolgált, a néhány soros üzenetet az illusztrált oldalra kellett beszorítani. A privát fotó nagyjából a szöveg és a kép elkülönülésével egy időben jelent meg a levelezőlapokon. A századforduló egyik legnépszerűbb hobbija volt a fotografálás, a fényképészeti cikkek könnyen elérhetővé váltak az amatőr fotósok számára is. A Budapesti Czim- és Lakásjegyzéket fellapozva a fényképészek mellett fényképészeti cikk-üzletek, fényképnagyító műintézetek hosszú sorát találjuk, akár laboratórium vagy szaktanítás is rendelkezésre állt. A Képes levelező-lap című szakfolyóirat 1900-ban így írt a műkedvelő fényképészetről: „a műkedvelő fényképész maga is tud teremteni, a neki tetsző tájképeket és részleteket felveheti, és negatív lemeze után akár fénynyomatú levelezőlapokat készíttethet, akár pedig a ma már olcsó áron, levelezőlap nagyságban és ugyancsak készen kapható fényérzékeny papírlapokra másolatokat maga is készíthet.”

A fennmaradt Erdőssy-képeslapgyűjteményben a falusi életet dokumentálók vannak többségben. Az ekeli (ma Szlovákia) születésű Erdőssynek fontos ihletforrás, ráadásul egybevágott a korszellemmel: a falusi lét maga volt a szabadság, a társadalmi konvenciók hátrahagyása. Az Illem című etikett-bestseller szerint a „városi ember, ki falura megy, mindenekelőtt a nyomasztó fesztől kíván szabadulni, mely városban lépten-nyomon üldözi. Őelőtte egy pohár frissen fejt tej egy diófa árnyában ezerszer többet ér, mint a legfinomabb ragu, freskókkal díszített étteremben.”

A Zebegényben, 1902 augusztusában feladott levelezőlapon Erdőssy Béla néz a kamerába a hölgykoszorú közepén. Valószínűleg nemcsak a postára adás, hanem kép készítésének helye is Zebegény. A Magyar Nemzeti Galériában őrzött Parasztudvar Zebegényben című olajfestménye 1894-ből származik, tehát Erdőssy már a századforduló előtt is az egyik „dísztelen, de tiszta sváb házban” töltötte a nyári hónapokat. Zebegényről ma ugyan Szőnyi István jut eszünkbe, valójában Nagymarossal együtt már az 1900-as évek elején népszerű volt a fővárosi festők, írók, művészek között. „Volt holdvilágos csónaktúra, izgalom, szerelem”- írta Thury Zsuzsa, míg a túlparton, Visegrádon a komoly budai és józsefvárosi polgárok béreltek villát vagy falusi lakot, és „nem tartózhatott a jó társasághoz, aki cselédlány nélkül nyaralt, maga főzött, mosott és vasalt.” (Fotó: FORTEPAN)

Sopronyi Éder Pál és felesége, Erdőssy Mariska (a festő testvére) pesti lakásuk előtt. A postai pecsét olvashatatlan, nem segít az évszám és helyszín pontos megfejtésében. A hetven levelezőlapból kibontakozó nyomkövetés szerint 1900 és 1909 között Éderék a belső-ferencvárosi Ferenc tér 9. III. emelet 24.-ben, majd 1909 és 1912 között a Ferenc körút 7. II. udvar I. emeletén és végül az Üllői út 121. III. emelet 19-ben laktak. Csibukoló, házikabátos férfi tekint le a rafinált kontytakaróban és decens pongyolában üldögélő feleségére – akárcsak egy népszínmű jelenete a vidéki műkedvelők vagy a ferencvárosi társaskör előadásában. A színpadias beállítás nem véletlen. A családban csak Pádinak becézett Éder Pál levéltári segédként kezdte, végül az 1920-as években a IX. kerületi előljáróság segédhivatalának főigazgatójaként nyugdíjazták. Mindeközben verseket, elbeszéléseket írt a Bolond Istók, a Pikáns Lapok, az Üstökös című lapokba, és több darabját játszotta a Népszínház. Meg kell említenünk Erdőssy Mariska súlyos, illem elleni vétségét, melyet ráadásul nyílt levelezőlapon követett el: „Művelt, finom nő” még ebédhez sem ült le pongyolában, nemhogy egy csésze teával a kezében a gangon. (Fotó: FORTEPAN)

Erdőssy Béla és felesége, az Irmának becézett Mária a szodói (ma Szlovákia) kertben. Vidéki idill, kerti asztal a diófa alatt. A Szodó nevű, a Garamvölgy alsó részén fekvő kisközséget a századforduló környékén alig négyszázan lakták. Vasúttal a zselízi állomásig lehetett jutni, onnan lovaskocsi vitte tovább a pesti nyaralókat. Szodón postahivatal sem volt, Erdőssyék Nagysárón adták fel a levelezőlapokat. Nem derült ki, a nyári hónapokra vajon miért éppen Szodóra menekültek fővárosi lakásukból (József körút 77-79. II. emelet 17). Talán Erdőssy felesége, Irma született a környéken. Mindenesetre a Garam-partra nemcsak fürödni jártak, hanem fontos témája volt Erdőssy munkáinak is. (Fotó: FORTEPAN)

1913 decemberében Irma ezzel a családi fotóval hívta Marcsát és Pádit „egy kis vacsorára.” Hol járhatnak a többségében ismeretlen családtagok: Zebegényben, Szodón vagy a levelezésben felbukkanó, Szatmár megyei Mikolán? A társaság legmagasabb városi eleganciája eleget tesz az Illem minden követelményének: „A férfiak sétára, hivatalba s fürdőhelyen délelőttre teljes angol kosztümöt viselnek, pörge kalappal. Ugyanilyen öltözet illő kirándulások alkalmával is. Kirándulásra nem való sem szalonkabát, sem világos kesztyű, sem cilinder.” A hölgyek fűzőben, befűzött darázsderékkal, tollas kalapkölteményben, a fiúk matrózruhában élvezik a természetet. (Fotó: FORTEPAN)

Bár a kukoricás megtekintéséhez Erdőssyné egy falusi tartózkodáshoz illő alapdarabot választott, a századfordulós napernyődivatnak csak a csillagos ég szabott határt: volt fodros és hímzett, csipke és selyem csoda is. Ruhája „praktikus, nem gyűrődő s igen egyszerű szabású”, mely „este még majdnem ép úgy néz ki, mint reggel”. Csak reménykedni tudunk, hogy a jól választott ruhák és kiegészítők mellett az alsóruhák is „kifogástalanok és az öltözethez illők voltak,” mert „a legdíszesebb öltözetű nő, ha ruháját felemelve, piszkos alsószoknyát s öltözetének meg nem felelő cipőt és harisnyát láttat — azonnal osztályozva van, s legyen bármilyen születésű, nem teszi azt a hatást, mit valódi úri nőnek tennie kellene.” (Fotó: FORTEPAN)

A szodói vagy zebegényi portát ábrázoló képeslapot Budapesten adták fel 1907-ben. Erdőssyék rendszeresen vendégül látták rokonaikat, itt éppen Erdőssy Idát és egyik fiát. A lapot Erdőssy Béla írta sógorának, megköszönve a névnapi jókívánságokat. Az Illem kívánalmai szerint járt el. Írása jól olvasható és tiszta, hiszen „mívelt egyén nem küld olyan levelet, melyben áthúzott szó vagy sor van, s melyet ujjaival vagy tentával szennyezett be. A helyesírásnak persze szintén kifogástalannak kell lennie, mi különben magától értetődik.” (Fotó: FORTEPAN)

Az Erdőssy és az Éder házaspár sok időt töltött együtt a fővárosban és vidéken is. A lapot ugyan 1914 szeptemberében adták fel Budapesten, de biztos, hogy évekkel korábban készült. A képeslapgyűjtemény valószínűleg Éderék tulajdona volt, ők szerepelnek címzettként. (Fotó: FORTEPAN)

Erdőssy Béla számára a nyári szezon a pihenés és az anyaggyűjtés néhány hónapja volt. Ahogy írta önéletrajzában, életét elsősorban és félig-meddig kényszerűségből a tanítás tette ki. Alkotni a nyári iskolaszünetben tudott, kedvenc témája a természet volt. „Béla szorgalmasan fest, most van ideje”- tudatta Erdőssyné az egyik levelezőlapon. (Fotó: FORTEPAN)

Egy korai kép a gyűjteményből, melyet 1900 augusztusában adtak fel Zselízen. „Édes Marcsa! Így hízik az ember itt Szodón friss sör mellett”- informálta sógornőjét Irma. Erdőssyék a legteljesebb egyszerűségben töltötték a nyarat Szodón, a levelezőlap-csomag szerint legalább 1900 óta. (Fotó: FORTEPAN)

Erdőssyné geometrikus gallérú ruhakölteményben a falusi porta tornácán, férjével és valószínűleg Erdőssy Ida egyik fiával. Saját gyerekük nem született, legalábbis nyomát nem találtuk. (Fotó: FORTEPAN)

Erdőssyné újabb napernyője a kollekcióból a Budapesten, 1913-ban feladott levelezőlapon. A csipkebetétekkel bolondított egyszerű szabású ruha láttatni engedi, hogy a József körúti úriasszony falusi tartózkodása alatt mellőzte a fűzőhasználatot. A falusi nyaralás idill és biztonság, szemben például a nagy a nagy fürdőhelyek váratlan veszélyeivel, melyek „a hozományvadászok, rosszhírű kalandorok, s hírhedt korhelyek találkozó helyei voltak.” (Fotó: FORTEPAN)

A ruhákat figyelve megállapíthatjuk, hogy ez és a hetedik kép ugyanakkor készült. Ahogy írtuk, azt 1914-ben adták fel, ezen pedig 1910-et mutat a postai bélyegző. Vajon Erdőssy felhagyott a fotografálással? Vagy azok a képeslapok még lappangnak valahol? (Fotó: FORTEPAN)

Erdőssy Béla, a Mintarajztanoda tanára az 1903-ban postára adott lapon. Székely Bertalan és Lotz Károly tanítványa csak szabadidejében festett. (Fotó: FORTEPAN)

A pesti gazdaasszony a zebegényi vagy szodói baromfiudvarban. Erdőssyék 1901-ben egy utazásuk előtt ezzel búcsúztak Éderéktől. Mindezt megtehették volna az akkor divatos névjeggyel is. A névkártyához pontos etikett tartozott, amellyel a művelt társasélet szereplőinek pontosan tisztában kellett lennie. Elutazás alkalmával a jegy sarkára a b. v. (búcsút venni) betűket kellett felírni és személyesen kellett átvinni a címzett lakására. (Fotó: FORTEPAN)

 Köszönet Bara-Szabadi Beatrixnak (MNG Adattár).

Kövesse az Indexet Facebookon is!

Követem!