Egy elfeledett festő postaládájából: Erdőssy Béla fotólapokon élt magánélete

2017.05.02. 00:21 Módosítva: 2017.05.02. 00:21
Egy elfeledett festő postaládájából: Erdőssy Béla képeslapokon élt magánélete

Erdőssy Béla (1871-1928) festő neve ma már alig ismert, bár munkái időnként felbukkannak az árveréseken. A Magyar Nemzeti Galéria két festményét, csaknem harminc grafikáját és 1908-as önéletrajzát őrzi. Erdőssy tanulmányait a mai Képzőművészeti Egyetem elődjén, az Országos Magyar Királyi Mintarajziskola és Rajztanárképzőn végezte; mesterei Greguss János, Aggházy Gyula, Székely Bertalan és Lotz Károly voltak. Európai tanulmányútjai után előbb a Műegyetemen, majd egészen az 1920-as évekig a Mintarajziskolán tanított. „Időm és munkám legnagyobb részét a tanítás köti le, mert 1894-től kezdve a tanítás adja kenyeremet”- írta magáról, és csak „emellett foglalkozom - amennyiben körülményeim engedik - úgy a festéssel, mint a grafikával.” Rendszeres résztvevője volt a Műcsarnok és a Nemzeti Szalon tárlatainak, de szerepeltek munkái Londonban, Berlinben és Lipcsében is. „Tarka vásári epizódokat és havas téli tájakat kevesen tudtak olyan megjelenítő erővel vászonra vinni, mint ő,” akinek „zamatos magyarságát nem rontotta meg a főváros”- írta róla később a Színházi Élet.

A Fortepan-válogatást látva az is kiderül, hogy Erdőssy szenvedélyes amatőr fotós volt, kedvenc témája a családja: felesége és rokonai. A lomtalanításon felbukkant, közel hetven, levelezőlapra nyomtatott és postán feladott fénykép elsősorban az Erdőssy család vidéken töltött idilli napjait örökíti meg. A postai pecsét szerint 1900 és 1917 között adták fel a rövid, hétköznapi híradásokat (ebéd-, vacsorameghívások, köszöntések, utazás előtti búcsú) tartalmazó lapokat.

Az 1869-ben éppen az osztrák-magyar postaigazgatás által bevezetett postai levelezőlap hamarosan a korszak népszerű rövid szöveges üzenete lett, Ferenc József- vagy Kossuth-szakállas urak és darázsderekúra fűzött hölgyek sms- vagy messenger-folyama. A levelezőlap hamar képeslappá vált: az üres a felületet előbb a feladók rajzai, aztán a nyomdák által választott táj, város- és zsánerképek, jelenetek foglalták el. Sokáig a képes levelezőlapok hátoldala csak címzésre szolgált, a néhány soros üzenetet az illusztrált oldalra kellett beszorítani. A privát fotó nagyjából a szöveg és a kép elkülönülésével egy időben jelent meg a levelezőlapokon. A századforduló egyik legnépszerűbb hobbija volt a fotografálás, a fényképészeti cikkek könnyen elérhetővé váltak az amatőr fotósok számára is. A Budapesti Czim- és Lakásjegyzéket fellapozva a fényképészek mellett fényképészeti cikk-üzletek, fényképnagyító műintézetek hosszú sorát találjuk, akár laboratórium vagy szaktanítás is rendelkezésre állt. A Képes levelező-lap című szakfolyóirat 1900-ban így írt a műkedvelő fényképészetről: „a műkedvelő fényképész maga is tud teremteni, a neki tetsző tájképeket és részleteket felveheti, és negatív lemeze után akár fénynyomatú levelezőlapokat készíttethet, akár pedig a ma már olcsó áron, levelezőlap nagyságban és ugyancsak készen kapható fényérzékeny papírlapokra másolatokat maga is készíthet.”

A fennmaradt Erdőssy-képeslapgyűjteményben a falusi életet dokumentálók vannak többségben. Az ekeli (ma Szlovákia) születésű Erdőssynek fontos ihletforrás, ráadásul egybevágott a korszellemmel: a falusi lét maga volt a szabadság, a társadalmi konvenciók hátrahagyása. Az Illem című etikett-bestseller szerint a „városi ember, ki falura megy, mindenekelőtt a nyomasztó fesztől kíván szabadulni, mely városban lépten-nyomon üldözi. Őelőtte egy pohár frissen fejt tej egy diófa árnyában ezerszer többet ér, mint a legfinomabb ragu, freskókkal díszített étteremben.”

 Köszönet Bara-Szabadi Beatrixnak (MNG Adattár).

Ne maradjon le semmiről!