Őrizetlen pénz: az 56-os forradalom művészi akciója

Képzeljük el, hogy Budapest legforgalmasabb sarkaira valaki kirak pár nyitott faládát, föléjük tűz egy plakátot egy könnyen kihúzható húszezressel, és ott hagyja. Az emberek pedig nem ellopják, hanem sorba állnak, hogy bedobálhassák az adományaikat. Akad, akit a szervezőknek úgy kell elküldeniük, hogy ne álljon önkéntesen őrt a ládára vigyázva, mert pont a pénz őrizetlensége adja az akció erejét. Két nap alatt kisebb vagyon gyűlik össze, amihez senki egy ujjal sem nyúl.

A Fortepan a legnagyobb, szabadon használható, magyar nyelvű online fotóarchívum. Az Indexen a Fortepan szerkesztőivel együttműködve mutatjuk be a legizgalmasabb gyűjteményeket a huszadik századi magyar, amatőr fotósok hagyatékaiból.

1956 októberében pontosan ez történt. Az üres lőszeresládák fölé helyezett plakátra a legnagyobb címletű papírpénzt, egy százast tűztek. Az esténként begyűjtött adományokból a második nap végére összesen 260 ezer forint gyűlt össze, ami a KSH inflációs adataival számolva mai értéken nagyjából 15 millió forintnak felel meg.

A történetben nem az összeg az érdekes. Hanem hogy az 56-os utcai pénzgyűjtés rengeteg visszaemlékezésben jelenik meg a forradalom tisztaságának egyfajta idealizált jelképeként. A korszellemre, az országot, a fővárost átható forradalmi közérzület erkölcsiségének egy fontos aspektusára tűpontosan érzett rá, aki az egészet kitalálta.

Az illetőt Erdély Miklósnak hívják, és a XX. század egyik legrendhagyóbb magyar alkotója volt, író, filmrendező, képzőművész, gondolkodó. Annak ma már nincs jelentősége, hogy 28 évesen Erdély az 56-os pénzgyűjtést eleve műalkotásnak szánta-e. Ami számít, az az, hogy felismerte művészi tartalmát. Utólag egyértelműen az általa "Őrizetlen pénz"-ként hivatkozott akciót nevezte művészi munkássága kezdetének, és a művészettörténeti kánon is a magyar konceptualista művészet első, és talán legfontosabb eseményeként tartja számon. Sőt, könnyen lehet, hogy a világon is ez volt az első konceptualista akció, performansz, esetleg happening.

Társával, Gáyor Tiborral összesen 4-6 pénzgyűjtő ládát helyeztek ki, a visszaemlékezések nem teljesen vágnak egybe. Öt helyszínt sikerült egyértelműen azonosítani (az esténként begyűjtött ládákat másnap nem feltétlenül ugyanoda vitték vissza). Járt láda a Blahán, a Nyugatinál, az Astoriánál, a Kálvin téren és az Oktogonnál. Erdély akciójának hatásosságát jelzi, hogy a visszaemlékezések számos további helyszínt és gyűjtőalkalmatosságokat említenek, valamint magának az egész pénzgyűjtésnek az eredetével és szervezésével kapcsolatban is elterjedtek utóbb tévesnek bizonyult információk.

A gyűjtés e formája valójában nagyon kockázatos volt: a pénz könnyen eltűnhetett volna, és akkor az akció épp hogy rombolta volna a forradalom éthoszát. Nem így lett, sőt: szimbolikus ereje és hatásossága miatt a forradalom leverése után a pártállam ellenforradalmi narratívájában revizionista propagandafogásként hivatkoztak rá.

A plakátokra ez volt írva: "Forradalmunk tisztasága megengedi, hogy így gyűjtsünk mártírjaink családtagjainak". Az akcióban minden részletnek fontos szerepe volt: a forgalmas helyszíneknek, a lőszeresláda funkcióváltásának, a plakát tautologikus szövegének, letisztult tipográfiájának és az "így" kiemelésének, a könnyen kihúzható százforintos kihelyezésével és a láda őrizetlenséggel megelőlegezett bizalomnak, de még annak is, hogy a százforintosnak mindig a Lotz Károly drámai festményrészletével illusztrált oldala volt látható. És persze a Magyar Írók Szövetsége tekintélyének, melynek égisze alatt a gyűjtés zajlott.

Bár a felsorolt részletek tudatos művészi koncepcióra utalnak, az 1956-os pénzgyűjtést a nyilvánosság Erdély 1986-os halála után még évekig történelmi epizódként tartotta számon, művészeti jelentősége és Erdély szerzősége csak szakmai körökben volt ismert. A rendszerváltás után azonban a 80-as évek kiállításai és egy 1991-ben publikált 1983-as Erdély-interjú hatására az emblematikus pénzgyűjtés a köztudatban is újraértelmeződött. A kanonizáció Erdély Miklós Műcsarnok-beli, 1998-as életmű-kiállításával vált véglegessé.

Erdély utóbb azt mondta, hogy az inspirációt a forradalom kezdetekor összetört kirakatokban érintetlenül hagyott árucikkek adták. Eszerint 1956 politikai kiindulópontú moralitása spontán módon terjedt ki az anyagi javakhoz való viszonyulásra is, és az utcai pénzgyűjtés épp ezt az éthoszt tudta olyan, önmagában is forradalmi művészi formában megjeleníteni, amely utóbb tömegek számára szolgálhatott alapvető 56-os referenciapontként.

Aki szeretne többet tudni a műről, annak hatásáról és Erdély Miklós szerepéről, annak érdemes elolvasnia Boros Géza 2016-ban az Artmagazinban megjelent, rendkívül alapos tanulmányát, mely alapján ez a cikk is készült.

Köszönjük, hogy minket olvasol minden nap!

Ha szeretnél még sokáig sok ilyen, vagy még jobb cikket olvasni az Indexen, ha szeretnéd, ha még lenne független, nagy elérésű sajtó Magyarországon, amit vidéken és a határon túl is olvasnak, akkor támogasd az Indexet!

Tudj meg többet az Index támogatói kampányáról!

Milyen rendszerességgel szeretnél támogatni minket?

Mekkora összeget tudsz erre szánni?

Mekkora összeget tudsz erre szánni?