Hol a havi négy százalék kamat?

„Néhány éve történt, hogy egy betéti akciónk idején egy igen harcias, ötven év körüli hölgy szeretett volna velem beszélni. 'Nem ezt mondták a tévében', mondta azt sérelmezve, hogy a másfélmillió forintos betétjére nem kap két hónap alatt százhúszezer forint kamatot, holott a betéti akció 8 százalékos kamatot ígért. Nagy munkám volt megértetni vele, hogy nem az akció időtartamára szóló, hanem évi 8 százalékról volt szó” – mesélte egy fővárosi bankfiók vezetője, amikor a pénzügyekben való jártasságunkról kérdeztük.

Az eset, ha egyedi is, korántsem egyedülálló – legalábbis a pénzügyi kultúránkról elmúlt években készített valamennyi kutatás azt mutatta, hogy ilyen lényegében nincsen. Borzasztóan rosszul bánunk a pénzzel, hol túlságosan és indokolatlanul sok kockázatot vállalunk, hol szükségtelenül óvatosak vagyunk. Kóka János, akkor még gazdasági miniszterként, 2006-ban egy három évvel korábbi felmérés alapján egyszerűen úgy fogalmazta ezt meg, hogy „a magyarok jelentős része pénzügyi analfabéta”.

A szavai óta csaknem öt év telt el, az általa idézett adatsor nagyjából nyolc éve készült, de a helyzet semmit nem javult. „Akik eladósodnak, sokszor nem is értik, mit jelent devizában tartozni, fogalmuk és képességük sincs megvédeni magukat az árfolyam-ingadozásokkal szemben” – mondta akkor az üzletemberből lett politikus. A bő két évvel később kirobbant a gazdasági világválság, és az annak nyomán elszálló devizahitel-törlesztők szomorú bizonyítékai voltak Kóka szavainak.

Hogy mi a baj a magyar pénzügyi kultúrával? A felmérések tanulsága szerint egyfelől az, hogy nem tudunk félretenni, kettős értelemben sem. „Sokan párnacihában tartják a pénzüket, mások azonnal elköltik” – mondta erről Kóka. Vagyis egyfelől nem alakult ki az a szokás, hogy ha van egy kis pénzünk, valamennyit félretegyünk belőle – hogy mennyire nem, jelzi: csak a lakosok 13 százalékának van annyi pénze, hogy akár hat hónapos állástalanságot is gond nélkül átvészeljen –, másfelől ha takarékoskodunk is, általában rosszul forgatjuk meg a félretett pénzünket (vagy meg sem forgatjuk, otthon, "párnacihában" tartjuk).

Az öngondoskodásnak tehát nem alakult ki a kultúrája, aki megengedhetné magának, általában az sem tesz félre a rosszabb napokra – a helyzetet persze csak rontja, hogy az emberek egy jelentős részének, ha igénye lenne is, pénze nincs, hogy megtakarítson –, ami ahhoz vezet, hogy amikor szükséghelyzetbe kerülünk, nincs más lehetőségünk, mint a kölcsönfelvétel. Hiteleket pedig általában szintén kellő körültekintés nélkül veszünk fel, ami ahhoz vezet, hogy a szükségesnél jobban eladósodunk.

Hogy mennyire nem értünk a pénzhez? Az MNB megbízásából a Gallup 2006-ban készített kutatást a fiatalok pénzügyi jártasságáról, a GfK Hungária 2007-ben a teljes lakosság pénzügyi ismereteiről csinált felmérést. A kettő a főbb mutatókban megegyezik: elenyésző azok aránya, akik azt gondolják magukról, hogy otthon vannak a pénzügyekben, és a húsz év alatti fiatalok pénzügyi tájékozatlansága kiemelkedően magas.

Az öt évvel ezelőtti MNB-Gallup kutatás szerint – ennek összefoglalója itt olvasható (pdf) – a fiatalok fontosnak tartják a pénzügyekkel kapcsolatos ismereteket, mégsem foglalkoznak vele (hatvan százaléknál többen mondták ezt). Ennek részben az alapvető ismeretek hiánya az oka, részben azért, mert nem bíznak a pénzügyekről kapott információkban. A pénzzel kapcsolatos attitűdjük passzív vagy elutasító, a legtöbben azt a bankot választják, és olyan banki szolgáltatásokat választanak, amit a szüleik, barátaik javasolnak, nagyon kevesen vannak, akik megnézik, melyik bank mit kínál nekik.

A GfK egy évvel későbbi adataiból kiderül, hogy a fiatalok semmivel nem rosszabbak, mint az átlagmagyar, akik közül csak minden ötödik érzi úgy, hogy jártas a pénzügyekben. Minden hatodik válaszadó azt mondta, nem érdeklik a pénzzel kapcsolatos kérdések. A magyarok egyötöde bizalmatlan volt a bankokkal, mégis rendszeresen bankolt, míg minden harmadik válaszadó azt mondta, van rendszeres banki kapcsolata, de nem érdeklik a pénzügyek.

A 2003-as és a 2007-es felmérésnek is volt egy-egy olyan eleme, ami alapján akár bizakodni is lehetne, vagyis lehetett volna. Nyolc éve a megkérdezett diákok kilencven százaléka azt mondta, esély van arra, hogy divattá válik a pénzhez értés, így fontosnak tartja a pénzügyi ismeretek oktatását. Négy éve az derült ki, hogy a fiatalok nagyjából húsz éves kor környékén kezdenek el behatóbban foglalkozni a pénzügyekkel, a korcsoport szerinti bontásban a 20-40 évesek voltak a legtájékozottabbak, a 15-19 évesek a legkevésbé érdeklődők.

Volt tehát esély arra, hogy mostanra egyre többen legyenek azok, akik a korábbi generációknál tudatosabbak nyúlnak a pénzhez. Azonban a legfrissebb adatok azt mutatják: nem ez történt. A nemzeti bank és a GfK idén ismét közzétett egy pénzügyikultúra-felmérést, az ebben megkérdezettek nagyjából negyven százaléka azt mondta magáról, hogy nem, vagy alig tájékozott a pénzügyekről. Csak minden harmadik válaszadónál készül családi költségvetés, és a felmérésben részt vettek mindössze 36 százaléka mondta azt, hogy amikor egy pénzügyi szolgáltatást választ, döntés előtt több ajánlatot is összevet. Nem javultak a megtakarítási helyzet sem: a családok ötvenkét százalékának nincs félretett pénze, akinek van, azok közül is minden ötödik egyszerűen csak otthon tartja a pénzét (és minden második csak a folyószámláján).

Akik félretesznek, a legtöbbször céltalanul takarékoskodnak, nem tudják, mire és meddig gyűjtik a pénzt, márpedig a rosszul tervezett vagy nem tervezett megtakarítás nem tud kellően hatékony lenni. Ha például valaki a nyugdíjas éveire gyűjt, akkor adókedvezményt is kínáló, hosszú távra szóló megtakarítási formákat is választhat, aki lakásra gyűjt, az lakáspénztárba is befizethetne, ennek ellenére sokan csak bankbetétben kötik le a pénzüket. A 2008-as válság részeként megzuhant tőzsdei árfolyamok a lakossági kisbefektetők egy részét odacsábították ugyan a részvénypiacra, ám 2009 végére – amikor egyes részvények fél-egy év alatt megduplázták értéküket – sokan realizálták a nyereségüket, és más befektetési formát választottak.

A pénzügyi kultúránk tehát az elmúlt öt-hat évben összességében semmit nem javult, holott sok mindenki javítani akarta (a befektetési konzervativizmusunkat azonban jobban oldotta egy válság, mint az összes program). Még az előző kormányzati ciklusban a gazdasági és az oktatási minisztériumok, valamint a Budapesti Értéktőzsde és a tőzsdéhez kötődő Öngondoskodás Alapítvány több tízmillióval támogatta, hogy középiskolákban beinduljon a pénzügyi ismeretek oktatása, amit már 2007-től a nemzeti alaptanterv részéve is tettek volna.

Ez végül nem történt meg, a jegybank – amely az általa létrehozott Pénziránytű Alapítványon keresztül évek óta foglalkozik a pénzügyi kultúra fejlesztésével – elindított egy másik programot. Azon túl, hogy átfogó tájékoztatási kampányuk van, a látogatóközpontjuk és a külön erre a célra létrehozott honlap is segíti a pénzügyi ismeretek elsajátítását – a honlapon például a csábítóan hangzó Kiből lehet milliomos kérdésre válaszolva magyarázzák el, miért és hogyan érdemes megtakarítani – 2007 óta minden évben minden végzős középiskolásnak eljuttatja a Pénz beszél – Te is érted? című kiadványát. Úgy tűnik azonban, hogy mindez meglehetősen kevés volt.