Érvényesek a régi Malév-hitelkártyák
További Gazdaság cikkek
- A Mol gázüzemet és kutatás-termelési eszközöket vásárol Kelet-Magyarországon
- Átfogó fejlesztési programot indít a Pécsi Tudományegyetemet fenntartó alapítvány
- Szijjártó Péter szerint Európa egyik legvonzóbb beruházási környezete jött létre Magyarországon
- A karácsonyi vásárok sem ússzák meg, lecsapnak az adóellenőrök
- Döntött a bíróság: a hódmezővásárhelyi önkormányzatnak támogatnia kell a Volánbuszt
A Malév-Citibank közös márkajelzésű hitelkártyák elektronikus fizetési eszközként továbbra is változatlan szerződési feltételek mellett működnek; a kártyák értékesítését azonban felfüggesztették - közölte a Citibank pénteken az MTI-vel.
Hencz Éva, a Citibank Europe Magyarországi Fióktelepének média- és közösségi kapcsolatokért felelős ügyvezető igazgatója hangsúlyozta: a hitelkártyák elektronikus fizetési eszközként továbbra is változatlanul működnek, tehát az ügyfél használhatja vásárlásra, készpénzfelvételre, csoportos beszedési megbízások teljesítésére a megszokott módon, a szerződési feltételek szerint, mely szerződési feltételek továbbra is változatlanul érvényben vannak. Kijelentette: a bank nem számít kártyaelfogadási problémákra.
Kifejtette: a Citibank felelőssége a hitelkártyához kapcsolódó pontgyűjtő programban - az erre vonatkozó szerződési feltételek szerint - a hitelkártya forgalom alapján generált Duna Club Bónuszpontok biztosításáig terjed. Leszögezte: a Malév Duna Club Törzsutas Programot a Malév működteti, a Citibanknak semmilyen ráhatása vagy felelőssége nincs a Duna Club Törzsutas Programhoz kapcsolódó Bónuszpontok beválthatóságával kapcsolatban.
Hencz Éva arról tájékoztatott: meghiúsult szolgáltatás esetében, bármilyen Citibank bankkártyával előre kifizetett repülőjegyekkel kapcsolatban - a teljes iparágra vonatkozó sztenderd kártyatársasági elszámolási szabályok szerint - az ügyfél pénzvisszatérítési (ún. "chargeback") folyamatot indíthat bankunk ügyfélszolgálatán, a Citibank bankkártyákra vonatkozó szerződési feltételekben foglaltak szerint.
Az igazgató utalt Gyuris Dánielnek, a Magyar Bankszövetség alelnökének pénteki nyilatkozatára, amelyben megerősítette: a kibocsátó bankok, így a Citibank, feladata ebben a folyamatban az ügyfeleik készpénz-visszatérítési igényeinek befogadása és továbbítása a Malév kártyaelfogadó bankjai irányában. Utóbbiak felelősségi köréhez tartozik az ilyen esetekben - megalapozott igény esetén - a pénzügyi jótállás a kártyabirtokos ügyfelek felé - mondta korábban a bankszövetség alelnöke.
Hencz Éva emlékeztetett: a Malév és a Citibank között 2006 óta áll fenn a hitelkártya együttműködés a Malév-Citibank. Hangsúlyozta: együttműködnek a Malévval, az eseményeket folyamatosan figyelemmel kísérik, és haladéktalanul tájékoztatják ügyfeleiket az őket érintő fejleményekről.