Viszik a pénzüket a bankokból a görögök
További Gazdaság cikkek
- A Mol gázüzemet és kutatás-termelési eszközöket vásárol Kelet-Magyarországon
- Átfogó fejlesztési programot indít a Pécsi Tudományegyetemet fenntartó alapítvány
- Szijjártó Péter szerint Európa egyik legvonzóbb beruházási környezete jött létre Magyarországon
- A karácsonyi vásárok sem ússzák meg, lecsapnak az adóellenőrök
- Döntött a bíróság: a hódmezővásárhelyi önkormányzatnak támogatnia kell a Volánbuszt
Elkezdték kivenni a pénzüket a bankokból a görögök. Hétfőn egy nap leforgása alatt 700 millió euróval csökkent a banki betétállomány, ami még nehezebb helyzetbe hozza az amúgy is az összeomlás szélén táncoló görög gazdaságot – írta a Wall Street Journal. A lap idézi a görög elnök és a nemzeti bank elnöke közötti párbeszéd egy részét, amiben nagyon gyengének minősítik a görög bankrendszert. Összehasonlításképpen, a Görög Nemzeti Bank legutóbbi, márciusban közreadott jelentése szerint a magányszemélyek és vállalatok összesen 165,36 milliárd eurót tartanak a görög bankokban. (Az egynapi kivét egy kevesebb mint a teljes állomány fél százaléka, de ha a trend folytatódik, az nyilván felveti egy bankpánik lehetőségét.)
Eközben 435 millió eurót fizet ki a görög kormány azoknak a befektetőknek, akik nem vettek részt a március eleji kötvénycsere-programban. A program keretében a befektetők 85,8 százaléka a birtokukban lévő összesen 206 milliárd euró névértékű görög állampapírt 53,5 százalékkal csökkentett névértéken hosszú lejáratú államkötvényekre cserélte, amivel elkerülték, hogy az ország csődbe menjen. A most esedékes kifizetést már kétszer halasztotta el a kormány, azt pedig továbbra sem lehet tudni, honnan lesz pénz a 6,4 milliárdos tartozás további részének törlesztésére.
Merkel és Hollande az euroövezetben tartaná a görögöket
Németország és Franciaország egyaránt azt szeretné, ha Görögország az euróövezet tagja maradna, ennek érdekében akár gazdaságélénkítő intézkedéseket is meg lehet fontolni - mondta Angela Merkel német kancellár Berlinben Francois Hollande francia elnökkel folytatott megbeszélése után. Merkel hangsúlyozta: maguk a görögök is azt szeretnék, hogy hazájuk a közös európai fizetőeszközt használó uniós tagállamok között maradjon. Berlin és Párizs hajlandó támogatást nyújtani ehhez, akár „pótlólagos gazdaságösztönző" lépésekkel is, ha Athén ezt igényeli. Ugyanakkor a görög félnek be kell tartania a nemzetközi pénzügyi támogatáshoz kapcsolódó megállapodást. A befektetők felé fennálló adósság kifizetését nem sokkal azután jelentették be, hogy kiderült: a görög pártok nem tudtak megyegyezni a koalíciós kormányalakításról, így Görögországban hamarosan új választásokat tarthatnak. A német kormány aggodalmát fejezte ki a kudarccal végződött megbeszélések miatt, Guido Westerwelle német külügyminiszter úgy fogalmazott: "A Görögország reformkészségébe vetett, elengedhetetlenül szükséges bizalom ezáltal jelentős csapást szenvedett", egyben leszögezte, azt akarják, hogy Görögország az euróövezet része maradjon. Az új választásokat várhatóan június 17-én fogják tartani.