Adósságokban ülnek a nemzetgazdaság irányítói
További Gazdaság cikkek
- Jelentősen megváltozhat a budapesti lomtalanítási rendszer
- Különös indokkal szünteti meg a kormány a paksi különleges gazdasági övezetet
- Több mint 7,7 milliárd forintot ad a kormány a budapesti egészségügy fejlesztésére
- Autót venne a munkáshitelből? Mutatjuk, hogy miért nem érdemes
- Több napra leállt az ügyintézés az MVM online oldalán és alkalmazásában
Kevés igazán vagyonos ember akad a nemzetgazdaság vezetői között, ugyanakkor nagyon fejlett pénzügyi kultúráról sem árulkodnak a Matolcsy György vezette NGM felsővezetőinek csütörtök este közzétett vagyonnyilatkozatai.
Csak a készpénz
Bár a befektetési tanácsadók rendszerint óvnak mindenkit attól, hogy készpénzben őrizgesse vagyonát, Matolcsy György évről évre egyre nagyobb összegeket dug a párnacihába. 2010-es nyilatkozatakor még csak egymillió forintot tartott kézben, 2013-ra megduplázta ezt az összeget.
A bankokból láthatóan kiábrándult: míg három évvel ezelőtt még ő maga is tanácsokat osztogatott az Unicreditnél havi 400 ezerért, és 3 millió forintot tartott bankszámláján, mostani bevallása szerint a számlája már üres (és pluszmunkát is csak a Heti Válaszba írt cikkei jelentenek). Ugyanakkor évek óta tartoznak neki 14 millió forinttal. Ha ezt egyszer vissza is kapja a miniszter, a saját maga által is pörgetett infláció miatt már kevesebbet fog érni, mint 2010-ben.
Szatmáry Kristóf, a gazdaságszabályozásért felelős államtitkár szintén a készpénzre esküszik (akárcsak számos parlamenti képviselő, holott a készpénz nemzetgazdasági szempontból több hátránnyal is jár: a korrupció melegágyának számít, költségesebb a számlán tartott pénznél, ráadásul a tulajdonosának kifejezetten rossz befektetés, hiszen nem ad kamatot, hozamot). Míg 2011-ben még csak 1,5 milliót tudott volna a zsebéből előrántani, mára 2,5 millió forintja van készpénzben Szatmárynak. Bár a vagyonnyilatkozatból az okok nem olvashatóak ki, a 2011-es 8 millió forintos megtakarítása egy év alatt 14,4 millióra duzzadt, a következő évre pedig 3 millióra apadt, miközben 6,5 milliós banki tartozását mindössze másfél millióval tudta törleszteni.
Óriási adósságok
A tárca dzsentrije egyértelműen Pleschinger Gyula államtitkár, aki miközben egy Jaguár XJR-rel járja az utakat, 62 millió forint bankhitellel tartozik még úgy is, hogy tavaly óta is már 13 millió forintot törlesztett. Ennek forrása a vagyonnyilatkozatból egyébként nem derül ki, számláján ugyanis mindössze 700 ezer forinttal van kevesebb, mint tavaly.
Az államtitkár egyébként a tőzsdén is próbálkozik, OTP- és Mol-részvényei egyaránt vannak. A vagyonnyilatkozatából az nem derül ki, hogy a névértéken vagy aktuális árfolyamon adta-e meg az értéküket, de miután a 2011-es és 2013-as értékek megegyeznek, az valószínűsíthető, hogy a 85 000 forintos OTP- és a 150 000 forintos Mol-pakettet névértéken számolta.
Csizmadia Norbert gazdaságtervezésért felelős államtitkárnak is inkább csak tartozásai vannak, bár tavaly sikerült kicsit faragnia adósságából, még mindig 4,2 millió forinttal tartozik az Erste Banknak.
A legoptimistább NGM-es államtitkárnak Cséfalvay Zoltán tűnik. Ha odáig nem is merészkedik, hogy banki megtakarításának nagy részét forintban tartsa, láthatóan nem tart attól, hogy nem lesz majd miből fizetnie a törlesztőt. Miközben mindenfelől azt hallani, hogy szinte már senki nem vesz fel új hitelt a válság óta, az államtitkár idei nyilatkozata szerint 10,2 millió forintra duzzasztotta banki tartozásait, pedig tavaly már csak 600 ezerrel volt adós egy előző hitelből.
Nem népszerű az állampapír
A magyar állampapírt népszerűsítő kormányzati törekvések és reklámok ellenére alig akad olyan állami vezető, aki állampapírban tartaná a pénzét. Nem csak a nemzetgazdasági miniszter nem tett nagy összegeket a jól jövedelmező magyar állampapírba, de Orbán Viktornak, Balogh Zoltánnak, Semjén Zsoltnak, Hoffman Rózsának, Navracsics Tibornak és sok más miniszternek sem. Nekik egészen Békéscsabáig kell menniük a jó példáért: Vantara Gyula polgármester – aki egyébként tavaly és tavalyelőtt is vett egy-egy Toyotát – ötmillió forint értékű prémium magyar államkötvényt vásárolt.
Varga Mihály példája adhatott neki ösztönzést: a múlt héten lényegében munkáját vesztett IMF-ügyi miniszter hiába tartozik tízmilliókkal, láthatóan nem okoz neki gondot a törlesztés. Varga 2010-ben még 23 millióval tartozott a banknak, és 3 millióval magánszemélyeknek, azóta mintegy 16 millió forint adósságát fizette ki. A miniszter évek óta 1,35 millió forintot tart életbiztosításban, 2013-as nyilatkozatában 1,45 milliós államkötvényt is feltüntetett.
Rogán Antal fideszes frakcióvezetőnek, a gazdasági bizottság elnökének tavaly még hatmillió forintja volt állampapírban, idén már egy fillérje sincs. Takarékbetétje hárommillióval csökkent, banki tartozásai 59 millióról 30 millióra csökkentek, viszont egy vagy több magánszemélynek 18 millióval adósa.
Naszvadi György államháztartásért felelős államtitkár kollégáihoz képest igazi biztonsági játékosnak tűnik, és megtakarításai is jelentősebbek. Drága festményei mellett 2010-ben összesen 43 millió forintot tartott prémium államkötvényben, számláján pedig hárommillió forintot és 19 500 dollárt. Hogy vagyona néhány év alatt hogyan apadt ekkorát, az nyilatkozataiból nem derül ki, de tény: idén már csak 12,5 millió forintnyi államkötvénye volt, számláján 350 000 forint és 17 600 dollár.
Érdekes pénzmozgásokat találni egyébként az előző kormány gazdasági vezetőinek vagyonnyilatkozataiban is. Veres János egykori pénzügyminiszter például csekély összeggel tőzsdézik – a részvények során 20 000 forintot vallott be –, miközben van egy 60 milliós biztosítása, számláján 64 millió forint és 2 millió forintnyi deviza van. Más szerződések alapján összesen 300 millió forintot követel, ő maga 91 millió forinttal tartozik. Tavaly még több mint 428 millió forinttal tartoztak neki, ő 140 millióval volt adós, számláján viszont csak 2,9 millió forint volt. Gyurcsány Ferencnek pedig mintha csak adóssága lenne, a kötcsei ház megvásárlása után csaknem 65 milliós tartozás terhét nyögik.
A részvény jó befektetés
Az Index korábbi cikkéből kiderül, a magyar részvényeken lehetett a legtöbbet keresni az elmúlt bő másfél évtizedben. Aki 1995-ben 100 forintot tett a budapesti tőzsde vezető indexébe, a BUX-ba, és kibírta, hogy nem nyúl a pénzhez, évente átlag közel 20 százalékot nyert. Ezt kicsit is közelítő hozamot mással nem lehetett elkönyvelni. A legrosszabbul az járt, aki csak dollárt tartott a bankszámláján. A magyar államkötvények verik a pesti lakást.
Akiktől érdemes tanulni
A gazdasági életet hagyományos értelemben irányító vezetők néhány kivételtől eltekintve tehát nem sáfárkodtak túl jól saját pénzükkel: többségük adósságokban úszik, nincsenek megtakarításai, vagy ha vannak, azt is számlán, vagy készpénzben tartják. A pénzügyi manővereket a hétköznapi életben is jól ismerő embereket inkább a gazdasági tárcán kívül találjuk.
Győri Tibor, a Miniszterelnökség jogi ügyekért felelős államtitkára például nyugodt szívvel osztogathatna befektetési tanácsokat kollégáinak, megtakarításairól szóló vagyonnyilatkozata olyan hosszú, hogy tavaly még plusz mellékleteket is kellett csatolnia, hogy minden kiférjen.
Életbiztosításban 17,5 millió forintot és 71 000 eurót tart, lekötött betétben mindössze 300 000 forintot, számláján 3,5 millió forintot és 5100 eurót. Befektetési alapban 2 millió forintja, 40 500 eurója és 44 000 dollárja van és 1,9 millió forinttal még tartoznak is neki. Ezen kívül befektetési aranyat és fizikai aranyat és védett műalkotásokat is tart, tavalyi nyilatkozatában pedig még kincstárjegyről és befektetési jegyről és készpénzről is beszámolt.
De példát vehetnének akár Pintér Sándorról is. A belügyminiszter korábban eladott őrző-védő cégéből vagyonosodik, aminek a többmilliárdos árát évente törlesztik, idén is 500 millió jön be ebből. A legnagyobb megtakarításai: forint folyószámlán 385 millió forint, devizaszámláján 1,17 millió dollár, euró devizaszámláján pedig pedig 741 497 euró van. Emellett Mol- és Állami Nyomda-részvényei, valamint befektetési jegyei vannak, huszonhárom ingatlanban tulajdonos, annyi volt csak a változás, hogy az egyik pásztói telkét elcserélte egy szurdokpüspökire. Nagyjából 1,5 millió forint készpénz tüntetett fel, ugyanennyivel tartoznak is neki. Családjától és barátaitól 300 millió forintot vár, azaz 125 milliót már visszakapott tőlük.
A többi vagyonnyilatkozatról itt olvashat.
Név | Párt | Megtakarítás (Ft) | Tartozás (Ft) | Jövedelem (Ft) | Pénzvagyon (megtak.-tart.) | Vagyonváltozás | Jármű | Ingatlan | Megjegyzés |
Dr. Veres János | MSZP | 434 642 210 | 91 720 180 | 1 276 360 | 342 922 030 | 333 922 030 | 2 | 8 | vett egy Audi A6-ost tavaly, van négy gyümölcsöse, egy erdője és egy szántója Nyírbátorban |
Dr. Seszták Miklós | KDNP | 177 550 000 | 16 000 000 | 3 583 464 | 161 550 000 | 159 943 540 | 0 | 5 | egy új lakása van bp-en, bár 1/2 rész haszonélvezet |
Puch László | MSZP | 164 024 320 | 4 100 000 | 1 085 292 | 159 924 320 | 149 214 202 | Hatmillióval kisebb a vagyona a tavalyinál, eladta Audi A6-osát is. | ||
Tóth Csaba | MSZP | 147 574 563 | 14 341 342 | 710 768 | 133 233 221 | 140 103 081 | 1 | 6 | Csökkentek a megtakarításai, de törlesztett egymilliót a lakáshiteléből, és 10 ezerrel kevesebbet kap egy kiadott lakásért. Ugyanaz a 6 ingatlanja van. |
Dr. Papcsák Ferenc | Fidesz | 120 612 000 | 4 000 000 | 7 095 079 | 116 612 000 | 121 412 351 | 2 | 7 | Rengeteget bukott 2000 darab E-star részvényével, és megvált két kocsitól. Viszont vett egy szép nagy telket Szigligeten. |
Dr. Láng Zsolt | Fidesz | 113 124 000 | 0 | 1 183 463 | 113 124 000 | 100 204 359 | |||
Kovács László | MSZP | 106 287 200 | 4 400 000 | 742 080 | 101 887 200 | 104 487 200 | 1 | 3 | |
Dr. Kovács Ferenc | Fidesz | 99 382 300 | 2 000 000 | 1 668 730 | 97 382 300 | 98 182 300 | 1 | 6 | Jelentős vagyonváltozás. |
Mandur László | MSZP | 73 218 378 | 0 | 1 136 310 | 73 218 378 | 48 268 378 | 1 | 1 | A Nokia mobiltelefonok szerelmese, két évente újat kér. |
Dr. Oláh Lajos | független | 68 420 000 | 0 | 926 441 | 68 420 000 | 70 551 453 | 0 | 2 | Könyvtár, festmények és dísztárgyak vannak a tulajdonában. |
Pál Tibor | MSZP | 66 000 000 | 0 | 814 368 | 66 000 000 | 68 926 714 | 2 | 7 | Öt lakása és két üdülője van. 66 milliója a Budapest Banknál. 183600 forintot keres önkormányzati képviselőként. |
Szijjártó Péter | Fidesz | 62 758 515 | 0 | 1 229 100 | 62 758 515 | 82 798 061 | 0 | 5 | |
Dr. Józsa István | MSZP | 68 200 000 | 5 642 000 | 486 990 | 62 558 000 | 62 558 000 | 1 | 12 | Üzletrészt és lakást is adott el |
Dr. Dancsó József | Fidesz | 59 500 000 | 4 000 000 | 1 682 067 | 55 500 000 | 48 500 000 | 1 | 2 | Fb-tag egy dohányipari vállalatnál |
Kiss Péter | MSZP | 51 950 000 | 0 | 630 768 | 51 950 000 | 48 950 000 | 1 | 3 | |
Dióssi Csaba | Fidesz | 49 441 182 | 0 | 1 350 818 | 49 441 182 | 46 441 182 | 0 | 3 | Két bt-ben tulajdonos, osztalékot nem kapott |
Szalay Ferenc | Fidesz | 48 357 152 | 0 | 2 940 574 | 48 357 152 | 45 857 152 | 1 | 2 | |
Dr. Fónagy János | Fidesz | 46 890 000 | 100 000 | 1 438 645 | 46 790 000 | 52 732 072 | 3 | 2 | 209 545 Ft nyugdíjat kap, van motorcsónakja, túrakenuja, bélyeggyűjteménye, festményei és egy ózdi kft-ben 51%-a |
Vantara Gyula | Fidesz | 46 321 000 | 0 | 1 622 141 | 46 321 000 | 45 221 000 | 2 | 3 | Tavaly vett egy Toyota Land Cruisert, 2011-ben egy Toyota Aurist. Ötmillióért vett Prémium Magyar Államkötvényt |
Dr. Nagy Kálmán | KDNP | 43 719 544 | 0 | 1 003 256 | 43 719 544 | 42 314 568 | 0 | 2 | Már nem dolgozik a Baz megyi kórházban és így a havi jövedelme csökkent 480 000 Ft-tal |
Tállai András | Fidesz | 42 983 031 | 0 | 1 229 100 | 42 983 031 | 100 618 489 | 1 | 8 | bevallásában kolbászt, disznótorost, 60 üveg bort, háziszőttest is bevallott |
Dr. Braun Márton | Fidesz | 42 885 400 | 0 | 1 979 201 | 42 885 400 | 41 785 400 | 2 | ||
Pősze Lajos | független | 42 011 781 | 0 | 2 301 525 | 42 011 781 | 42 011 781 | 5 | 2012-es vásárlás: VI. ker. 74 nm-es lakás, szintén 2012-es szerzemény 21 ha erdő, 2 mercedes, egyik 2011-es vétel, 3 cégben tulajdonos | |
Font Sándor | Fidesz | 40 995 900 | 0 | 1 217 475 | 40 995 900 | 29 300 145 | 2 | 12 | Több mint 8 millióval nőttek a megtakarításai, 13 helyett már csak 12 ingatlanja van Soltvadkerten, és majdnem 10 milliónyi EU-s támogatást kap évente főleg a szőlői miatt. |
Tóth Ferenc | Fidesz | 48 180 870 | 8 000 000 | 1 228 900 | 40 180 870 | 47 280 870 | 0 | 3 | 5 különböző részvényben tartja a megtakarításait, ebből négy magyar, de a legnagyobb tétel (körülbelül 33 millió forint) amerikai Citigroup részvényekben áll. |
Dr. Dorkota Lajos | Fidesz | 39 900 000 | 0 | 1 229 100 | 39 900 000 | 11 310 000 | 0 | 4 | |
Dr. Lamperth Mónika | MSZP | 38 573 900 | 0 | 1 220 292 | 38 573 900 | 31 024 300 | 1 | 2 | Kapott egy 100 ezres festményt májusban |
Czunyiné Dr. Bertalan Judit | Fidesz | 40 104 000 | 1 800 000 | 1 229 100 | 38 304 000 | 38 266 625 | 0 | 0 | Van egy faragott képe Babba Máriától. Már nincs meg a Toyota Corollája. Eléggé olvashatatlanul és kissé következetlenül töltötte ki a vagyonnyilatkozatát, elképzelhető, hogy a vagyongyarapodás egy részét csak a kitöltés pontatlansága magyarázza. |
Kontrát Károly | Fidesz | 37 308 427 | 0 | 1 229 100 | 37 308 427 | 42 108 427 | 0 | 7 | |
Wintermantel Zsolt | Fidesz | 37 084 684 | 0 | 1 872 922 | 37 084 684 | 43 584 684 | 0 | 4 | Kettő nagyjából 200 négyzetméteres családi háza és egy lakása van Újpesten. A tavalyi 2 után már 3 cégben van részesedése, megvett 2,7 százalékot az Altium Zrt-ből, de a nyereségből 26,2 százalékban részesedik. |
Sáringer-Kenyeres Tamás | KDNP | 43 100 000 | 7 600 000 | 1 304 245 | 35 500 000 | 35 000 000 | 1 | 7 | Két cégben van 70-70%-a, eladott egy ingatlant, vett egy Volkswagen Passatot |
Becsó Zsolt | Fidesz | 34 562 000 | 0 | 1 444 787 | 34 562 000 | 47 562 000 | 0 | 9 | |
Szabó Vilmos | MSZP | 33 670 363 | 550 000 | 723 528 | 33 120 363 | 32 620 363 | 0 | 1 | A bevallásán mindössze egy sarudi üdülőtelek szerepel az ingatlanoknál. |
Dr. Botka László | MSZP | 32 000 000 | 0 | 1 756 092 | 32 000 000 | 22 000 000 | 0 | 2 | |
Czerván György | Fidesz | 29 323 000 | 0 | 1 371 598 | 29 323 000 | 33 223 192 | 1 | 5 | Tavaly kibérelt 4 hektár szántót |
Dr. Steiner Pál | MSZP | 29 249 320 | 0 | 704 976 | 29 249 320 | 26 753 605 | 2 | 3 | A nyilatkozata szerint ingyen ügyvédkedik (eseti megbízások, nem írt összeget). Több pénze van a bankban, mint egy évvel korábban. Van egy Lexusa és egy Aprilia robogója. Három háza van: Budapesten, Budaörsön és Érden. |
Lázár János | Fidesz | 53 000 000 | 24 500 000 | 1 562 100 | 28 500 000 | 22 500 000 | 1 | 12 | Fél lakása mellett 11 szántója van. |
Bagdy Gábor | KDNP | 26 300 000 | 50 000 | 1 032 440 | 26 250 000 | 31 943 185 | 2 | 21 | 15 ingatlant ajándékba kapott, főleg 2002-ben |
Csampa Zsolt | Fidesz | 26 500 000 | 1 000 000 | 1 020 360 | 25 500 000 | 31 500 000 | 2 | 3 | |
Németh Zoltán | Fidesz | 25 103 634 | 0 | 1 213 992 | 25 103 634 | -2 396 366 | 1 | 3 | Tavaly Ságváron vett egy 1630 m2 telket. Könyvgyűjteménye van. |
Dr. Simicskó István | KDNP | 25 000 000 | 0 | 1 389 100 | 25 000 000 | 22 500 000 | 1 | 2 | |
Seszták Oszkár | KDNP | 24 723 391 | 0 | 1 793 260 | 24 723 391 | -14 239 959 | 2 | 1 | Tavaly vett egy Opel Zafirát. Egy csomó befektetése van az OTP-ben, négyféle életbiztosítása van, és összesen 24,7 millió megtakarítása. |
Dr. Vas Imre | Fidesz | 23 709 000 | 0 | 1 277 865 | 23 709 000 | 18 317 210 | 0 | 6 | |
Dr. Molnár Csaba | független | 23 528 960 | 0 | 1 137 227 | 23 528 960 | 42 018 244 | 0 | 2 | |
Dr. Rubovszky György | KDNP | 22 600 000 | 0 | 2 402 995 | 22 600 000 | 27 480 650 | 1 | 6 | Vett tavaly egy Renault Lagunát. Három cégben van tulajdonrésze, egymilliót keres ügyvédként. |
Dr. Stágel Bence | KDNP | 21 000 000 | 0 | 1 322 815 | 21 000 000 | -4 500 000 | 1 | 3 | |
Balog Zoltán | Fidesz | 20 507 800 | 0 | 1 483 800 | 20 507 800 | 29 493 560 | Megtakarítása háromnegyed részben eurós, havi 150 ezret jótékonykodik | ||
Dr. Kerényi János | Fidesz | 20 000 000 | 0 | 1 729 100 | 20 000 000 | 29 360 720 | 1 | 3 | Van szántója, erdője Pintón |
Dr. Cser-Palkovics András | Fidesz | 19 348 000 | 0 | 1 627 575 | 19 348 000 | 19 648 000 | 0 | 1 | |
Dr. Garai István Levente | MSZP | 20 000 000 | 928 161 | 990 998 | 19 071 839 | 12 941 839 | 1 | 2 | Jövedelem: kb 125 000 Ft-ot nettóban közölt. Tavaly egy ingatlanon a "háztartási vagyonközösség megszűnt". Több milliós bélyeg- és babagyűjteménye van |
Magyar Anna | Fidesz | 18 575 000 | 0 | 1 703 692 | 18 575 000 | 29 733 536 | 0 | 3 | |
Simon Gábor | MSZP | 26 400 000 | 8 000 000 | 788 460 | 18 400 000 | 8 169 300 | 1 | 4 | Juttatásként VW Passatja van, és több Nokiája. A bt-je végelszámolás alatt áll. |
Dr. Gyüre Csaba | Jobbik | 18 100 000 | 0 | 1 252 260 | 18 100 000 | 20 090 000 | 1 | 2 | |
Juhász Ferenc | MSZP | 18 000 000 | 0 | 1 340 382 | 18 000 000 | -9 631 000 | 1 | 2 | Vett egy Opel Insigniát és egy Piaggio mopedet. Vannak drága bútorai. |
Dr. Kupper András | Fidesz | 18 000 000 | 0 | 1 349 528 | 18 000 000 | 0 | 1 | 2 | Ford Rangere van. |
Dr. Salamon László | KDNP | 17 893 418 | 0 | 846 840 | 17 893 418 | 5 393 418 | 1 | 3 | bevallott 3 üveg bort, melyeket ajándékba kapott. |
Dr. Lanczendorfer Erzsébet | KDNP | 17 584 000 | 0 | 924 122 | 17 584 000 | 8 540 000 | 0 | 2 | |
Varga Géza | Jobbik | 17 402 999 | 0 | 1 312 321 | 17 402 999 | 17 402 999 | 2 | 18 | 55 055 Ft nyugdíjat kap, tavaly 50 000 nm szántót vett Galgahévízen. 3 vállalkozásban érdekelt, ezek 33 686 042 Ft agrártámogatást kaptak |
Kovács Ferenc | Fidesz | 16 900 000 | 0 | 1 467 188 | 16 900 000 | -31 100 000 | 0 | 3 | 55 festmény, 5100 könyv, 10 gobelin |
Dr. Nagy István | Fidesz | 16 900 000 | 0 | 1 102 088 | 16 900 000 | 8 900 000 | 1 | 6 | 100 családos méhészet. Lecserélte a Kia Carenset egy Opel Astrara. |
Kovács Tibor | MSZP | 17 735 790 | 950 000 | 1 288 310 | 16 785 790 | 22 725 790 | 2 | 3 | Tiszaújvároson van egy fél háza, egy orvosi rendelője és egy fél üdülőtelke. Tavaly vett egy Chevrolet Cruzt. |
Dr. Sós Tamás | MSZP | 16 077 225 | 0 | 1 068 289 | 16 077 225 | 13 727 225 | 1 | 4 | Óraadó a BME-n és a BGF-en. Vett egy új VW Passatot. Van egy szántója, de nem tudni, hol. |
Dr. Matolcsy György | Fidesz | 16 000 000 | 0 | 1 433 800 | 16 000 000 | -29 789 382 | 0 | 2 | A Heti Választól havi 100 ezer forintos honoráriumot kap a publikációiért. Csökkent a megtakarítása 3 300 000 forinttal, már nincsen bankszámlán pénze |
Szűcs Erika | független | 15 500 880 | 0 | 983 256 | 15 500 880 | -15 079 733 | 2 | 2 | |
Pálffy István | KDNP | 21 000 000 | 6 000 000 | 1 205 880 | 15 000 000 | 13 752 658 | 0 | 2 | 3 millió forintot érő könyvtára van. |
Dr. Szűcs Lajos | Fidesz | 15 000 000 | 0 | 1 644 930 | 15 000 000 | 11 000 000 | 0 | 2 | |
Dr. Gaudi-Nagy Tamás | Jobbik | 14 600 000 | 0 | 884 865 | 14 600 000 | 14 600 000 | 1 | 5 | Egy bt-ben 45%-a van |
Dr. Bohács Zsolt | Fidesz | 30 000 000 | 16 000 000 | 2 593 626 | 14 000 000 | 14 000 000 | 1 | 3 | Vett egy házat Zamárdiban |
Habis László | KDNP | 13 650 000 | 160 000 | 1 669 690 | 13 490 000 | 11 290 000 | 1 | 7 | |
Ughy Attila | Fidesz | 13 400 000 | 0 | 1 551 500 | 13 400 000 | 17 100 000 | 2 | 1 | Van egy irodaháza udvarral és egy Piaggio Beverly robogója. A XVIII. került polgármestereként 630 ezret, fővárosi képviselőként 216 524 forintot keres. |
Dr. Turi-Kovács Béla | Fidesz | 13 350 000 | 0 | 1 214 540 | 13 350 000 | 12 150 000 | 0 | 13 | Van két háza, egy lakása, egy szövetkezeti lakása és egy irodája Szentendrén és rengeteg szántója. |
Kövér László | Fidesz | 13 322 000 | 0 | 2 481 330 | 13 322 000 | 10 822 000 | 1 | 1 | Tavalyi bevallásához képest szinte semmi sem változott: megtakarítása egy jelentős része három gyerekének szóló hozománybiztosítása, jelenleg a bankszámláján 7,5 millió forint van, tavaly ilyenkor csak 3,2 millió volt az egyenlege. |
Dr. Czomba Sándor | Fidesz | 12 500 000 | 0 | 1 263 900 | 12 500 000 | 19 228 049 | 1 | 1 | |
Hadházy Sándor | Fidesz | 16 984 000 | 4 500 000 | 805 853 | 12 484 000 | 11 034 000 | 1 | 2 | |
Kubatov Gábor | Fidesz | 12 096 093 | 0 | 654 468 | 12 096 093 | 19 096 093 | 4 | 1 | Négy veterán autója van. A Polgárok Háza Kft ügyvezetéséért mindössze havi 18 700 forintot kapott, de ez kifejezetten jó fizetés, ahhoz képest, hogy igazgatói munkájáért a Szövetség a Nemzetért Alapítványtól mindössze havi 5000 forint járt neki. Vagyonnyilatkozatában nem felejtette el megemlíteni ezer darabos CD-gyűjteményét sem. |
Dr. Simon Gábor | MSZP | 17 072 732 | 5 000 000 | 1 361 310 | 12 072 732 | 20 736 842 | 1 | 3 | |
Dr. Kocsis Máté | Fidesz | 12 000 000 | 0 | 1 680 050 | 12 000 000 | 10 500 000 | 2 | 2 | 2011-ben még csak hatmillió forint készpénze volt, most 12 millió, lett egy új lakása a VIII. kerületben (csere/ajándékozás), van egy Gilera Runner robogója |
Dr. Molnár Ágnes | Fidesz | 12 000 000 | 0 | 1 541 345 | 12 000 000 | 15 600 000 | 1 | 1 | |
Pál Béla | MSZP | 11 980 000 | 800 000 | 924 122 | 11 180 000 | 19 523 900 | 1 | 3 | A megtakarításait az OTP-nél fekteti be. |
Dr. Tóth József | Fidesz | 11 173 850 | 0 | 1 390 988 | 11 173 850 | 8 173 850 | 1 | 12 | A tizenkét ingatlanból 8 mezőgazdasági terület. |
Kovács Ernő | Fidesz | 11 000 000 | 0 | 1 391 787 | 11 000 000 | 0 | 1 | 3 | |
Dr. Hargitai János | KDNP | 39 200 000 | 28 453 970 | 1 559 100 | 10 746 030 | -39 927 854 | 1 | 23 | Több, kissebb földet kapott ajándékba 2005-ben. |
Dr. Simon Miklós | Fidesz | 10 500 000 | 0 | 1 929 939 | 10 500 000 | -20 076 420 | 0 | 4 | Bevallotta, hogy 2000-ben kapott ajándékba egy 8000 forintos asztali órát a képviselő megbízatásával összefüggésben. 2012-ben nyert 306027 forint támogatást napkollektor készítéséhez. |
Dr. Mengyi Roland | Fidesz | 10 000 000 | 0 | 1 750 845 | 10 000 000 | 3 200 000 | 0 | 1 | kétmillióval nőtt a megtakarítása |
Dr. Nyitrai Zsolt | Fidesz | 10 000 000 | 0 | 475 395 | 10 000 000 | 18 268 614 | 1 | 0 | Gyűjtemény Bethlen István, Andrássy Gyula, Széll Kálmán leveleiből, antik órákból és első Rejtő-kiadásokból |
Dr. Ódor Ferenc | Fidesz | 10 000 000 | 0 | 1 178 532 | 10 000 000 | 8 200 000 | 2 | 7 | Szántók, legelők tulajdonosa. 610 ezret kapott földalapú támogatásként. |
Dr. Szabó Erika | Fidesz | 10 000 000 | 0 | 1 261 900 | 10 000 000 | 24 218 205 | 1 | 1 | |
Dr. Szakács Imre | Fidesz | 10 000 000 | 0 | 1 577 334 | 10 000 000 | -3 962 452 | 0 | 3 | |
Kovács Péter | Fidesz | 15 800 000 | 5 900 000 | 1 009 438 | 9 900 000 | -3 768 500 | 1 | 1 | |
Dr. Puskás Tivadar | KDNP | 9 890 000 | 0 | 1 742 441 | 9 890 000 | 3 985 074 | 0 | 17 | |
Polics József | Fidesz | 13 166 768 | 3 500 000 | 1 566 381 | 9 666 768 | 9 062 768 | 1 | 3 | |
Z. Kárpát Dániel | Jobbik | 9 600 000 | 0 | 933 282 | 9 600 000 | 3 222 000 | 0 | 0 | |
Pokorni Zoltán | Fidesz | 9 535 985 | 0 | 1 584 984 | 9 535 985 | 17 607 985 | 1 | 1 | nem a xii.-ben, hanem a ii. kerületben lakik |
Schmidt Csaba | Fidesz | 9 741 425 | 350 000 | 1 444 987 | 9 391 425 | 6 470 063 | 1 | 1 | |
Dr. Szekeres Imre | MSZP | 9 246 825 | 0 | 1 334 201 | 9 246 825 | 23 880 412 | 1 | 2 | pesthidegkúti háza van, de felvesz lakhatási támogatást |
Balla György | Fidesz | 9 000 000 | 0 | 1 526 674 | 9 000 000 | 9 000 000 | 1 | 1 | |
Firtl Mátyás | KDNP | 9 000 000 | 0 | 1 252 260 | 9 000 000 | 9 200 000 | 1 | 1 | |
Dr. Hende Csaba | Fidesz | 9 000 000 | 0 | 1 331 900 | 9 000 000 | 12 673 463 | 1 | 3 | |
Törő Gábor | Fidesz | 9 000 000 | 0 | 1 876 594 | 9 000 000 | 15 200 000 | 1 | 1 | |
Csóti György | Fidesz | 8 608 200 | 0 | 793 528 | 8 608 200 | 6 108 200 | 1 | 3 | |
Bencsik János | Fidesz | 8 561 000 | 0 | 1 179 037 | 8 561 000 | 2 591 108 | 1 | 3 | |
Manninger Jenő | Fidesz | 8 400 000 | 0 | 1 589 256 | 8 400 000 | 22 958 611 | 2 | 1 | |
Dr. Illés Zoltán | Fidesz | 8 362 494 | 0 | 1 081 900 | 8 362 494 | 78 083 193 | 0 | 1 | Az államtitkári fizetését nem tüntette fel, a megtakarítása dollárban és euróban van |
Káli Sándor | MSZP | 8 345 000 | 0 | 1 085 292 | 8 345 000 | 12 593 688 | 1 | 1 | |
Varga László | KDNP | 8 222 852 | 0 | 929 987 | 8 222 852 | -9 277 148 | 1 | 6 | |
Varju László | független | 11 256 000 | 3 100 000 | 746 718 | 8 156 000 | -4 094 000 | 0 | 0 | 3 cégben többségi tulajdonos, a negyedikben 21 százalék az övé. |
Dr. Zombor Gábor | Fidesz | 8 072 727 | 0 | 1 425 412 | 8 072 727 | 9 272 727 | 3 | Büszkén jelenti, hogy 2012-ben visszafizették 14 millió forintos, forit alapú lakáshitelét. | |
Horváth András Tibor | MSZP | 24 000 000 | 16 000 000 | 1 284 987 | 8 000 000 | 41 000 000 | 1 | 1 | Egy kft-ben 50%-os tulajdonos és ügyvezető, bélyeggyűjteménye van |
Erdős Norbert | Fidesz | 7 800 000 | 0 | 1 228 200 | 7 800 000 | 7 800 000 | 1 | 2 | Több mint hatmillióval több van a számláján |
Nógrádi Zoltán | Fidesz | 8 000 000 | 300 000 | 1 630 292 | 7 700 000 | 29 500 000 | 0 | 2 | 3 millióval nőtt a megtakarítása, félmillió forintot törlesztett |
Dr. Völner Pál | Fidesz | 7 600 000 | 0 | 1 228 900 | 7 600 000 | 9 600 000 | 0 | 2 | |
Dr. Hoffmann Rózsa | KDNP | 7 508 800 | 0 | 1 229 100 | 7 508 800 | 8 008 800 | 0 | Tavaly májusban vett magának egy Suzuki Swiftet. A megtakarításokhoz 12 eurót írt, de ez valószínűleg elírás, lehagyhatott pár nullát, mert tavaly 11 ezer eurója volt. | |
Horváth Zoltán | Fidesz | 7 469 000 | 0 | 1 075 391 | 7 469 000 | 7 469 000 | 1 | 7 | Tavaly vett egy használt VW-t, nyer 800ezret napkollektorpályázaton. |
Riz Gábor | Fidesz | 7 049 000 | 0 | 1 530 656 | 7 049 000 | 7 049 000 | 2 | 2 | 41 százalékban tulajdonos az Okt-form Bt-ben |
Babák Mihály | Fidesz | 7 024 693 | 0 | 1 673 184 | 7 024 693 | 49 657 324 | 0 | 4 | |
Dr. Tarnai Richárd | KDNP | 16 800 000 | 10 000 000 | 1 229 100 | 6 800 000 | 14 400 000 | 0 | 1 | |
Nagy István | Fidesz | 6 525 000 | 0 | 1 273 216 | 6 525 000 | -975 000 | 0 | 1 | Több mint 2,5 millióval gyarapította a megtakarítását |
Talabér Márta | Fidesz | 6 500 000 | 0 | 1 518 945 | 6 500 000 | 3 240 000 | 1 | 4 | Van még megtakarítása biztosításban is, de nem írta le az értékét. |
Dr. Hörcsik Richárd | Fidesz | 6 266 891 | 0 | 1 649 953 | 6 266 891 | 13 849 501 | 1 | 1 | |
Dr. Szalay Péter | Fidesz | 6 128 504 | 0 | 1 162 320 | 6 128 504 | 17 928 504 | 0 | 2 | |
V. Németh Zsolt | Fidesz | 6 204 748 | 112 000 | 1 229 100 | 6 092 748 | 30 906 759 | 1 | 16 | Oszkón kb 10 ingatlanja van |
Baracskai József | független | 8 640 000 | 3 000 000 | 1 525 391 | 5 640 000 | -590 700 | 2 | 8 | Vett tavaly egy 24 éves terepjárót |
Márton Attila | Fidesz | 5 600 000 | 0 | 1 269 831 | 5 600 000 | 5 600 000 | 2 | 5 | törlesztett 3,6 milliónyi hitelt és 2,1 millióval növelte a megtakarításait |
Scheiring Gábor | LMP | 6 270 000 | 829 111 | 780 718 | 5 440 889 | 11 340 889 | 1 | 0 | egy 6 éves Toyota Avensis tulajdonosa |
László Tamás | Fidesz | 5 300 000 | 0 | 1 212 393 | 5 300 000 | -5 500 000 | 1 | 1 | |
Dr. Kovács Zoltán | Fidesz | 19 900 000 | 14 718 000 | 1 229 100 | 5 182 000 | 12 488 354 | 0 | 20 | Autót és ingatlan is eladott |
Dr. Kolber István | független | 7 029 132 | 2 000 000 | 983 256 | 5 029 132 | 5 029 132 | 2 | 3 | Kapott egy 90 792 forintos sajtófalat |
Mesterházy Attila | MSZP | 6 500 000 | 1 500 000 | 1 279 170 | 5 000 000 | -28 474 700 | 1 | 9 | A megtakarításai 1,5 millió forinttal nőttek. A banki hiteléből törlesztett fél millió forintot, így már csak 1,5 millióval tartozik. |
Dr. Pósán László | Fidesz | 11 000 000 | 6 073 105 | 1 646 101 | 4 926 895 | -1 242 105 | 1 | 1 | 17 százalékban tulajdonosa a Multiplex Media Kft-nek |
Dr. Aradszki András | KDNP | 17 097 000 | 12 400 000 | 1 357 309 | 4 697 000 | 9 847 000 | 5 | Molnál jogtanácsos | |
Vona Gábor | Jobbik | 4 655 000 | 0 | 1 159 500 | 4 655 000 | 10 855 000 | 0 | 0 | nincs se adóssága, se járműve, se ingatlanja |
Básthy Tamás | KDNP | 4 654 000 | 0 | 1 205 880 | 4 654 000 | 157 650 | 1 | 5 | Tavaly örökölt egy kőszegi lakást |
Karvalics Ottó | KDNP | 7 000 000 | 2 400 000 | 1 700 432 | 4 600 000 | -3 960 124 | 2 | 3 | Van egy Jaguarja, igaz 2002-es |
Dr. Czira Szabolcs | Fidesz | 4 600 000 | 0 | 1 386 787 | 4 600 000 | 6 974 069 | 1 | 13 | |
Jakab István | Fidesz | 4 200 000 | 0 | 1 553 730 | 4 200 000 | 13 200 000 | 0 | 2 | Magosz-elnökként nem kap pénzt |
Dr. Bóka István | Fidesz | 19 550 000 | 15 356 840 | 1 554 525 | 4 193 160 | 4 193 160 | 1 | 3 | |
Varga Zoltán | MSZP | 4 169 600 | 0 | 1 152 880 | 4 169 600 | 3 369 600 | 1 | 2 | |
Volner János | Jobbik | 4 535 300 | 409 640 | 1 020 360 | 4 125 660 | 34 425 660 | 1 | 0 | Minden pénze euróban van |
Karácsony Gergely | LMP | 4 000 000 | 0 | 1 012 630 | 4 000 000 | 1 600 000 | 0 | 0 | |
Ficsor Ádám | független | 3 950 000 | 0 | 926 441 | 3 950 000 | 3 950 000 | 30 | szőlők és tanyák, ami haszonbérletben vannak, de nincs ebből jövedelme | |
Tamás Barnabás | Fidesz | 3 800 000 | 0 | 1 700 407 | 3 800 000 | 3 800 000 | 2 | 2 | |
Gulyás Dénes | Fidesz | 4 100 000 | 320 000 | 1 638 853 | 3 780 000 | -40 299 500 | 2 | 2 | Van egy zongorája. |
Dr. Hoppál Péter | Fidesz | 3 780 000 | 0 | 1 356 432 | 3 780 000 | 1 980 000 | 1 | 3 | Kifizettek egy jelzáloghitelt |
Kőszegi Zoltán | Fidesz | 3 700 000 | 0 | 1 360 478 | 3 700 000 | -3 750 000 | 1 | 2 | |
Ékes József | Fidesz | 4 200 000 | 600 000 | 1 217 475 | 3 600 000 | 11 400 000 | 1 | 1 | |
Dr. Bene Ildikó | Fidesz | 3 600 000 | 0 | 2 046 501 | 3 600 000 | 6 100 000 | 0 | 2 | |
Bányai Gábor | Fidesz | 10 100 000 | 6 700 000 | 2 627 391 | 3 400 000 | 4 700 000 | 1 | 6 | 6,7 M forint lakáshitelt rossz helyre írt, 8/a-ba, megtakarításként, kapott össz. 2,317,006 Ft MVH támogatást |
Lengyel Szilvia | LMP | 3 390 000 | 0 | 746 718 | 3 390 000 | -982 000 | 0 | 1 | |
Demeter Zoltán | Fidesz | 3 320 000 | 0 | 1 512 801 | 3 320 000 | 2 924 370 | 2 | 1 | Tavaly vett egy Opel Insigniát |
Dr. Apáti István | Jobbik | 3 313 518 | 0 | 1 252 260 | 3 313 518 | 313 518 | 1 | 18 | Építkezik a család, erre ment el megtakarítása nagy része. |
Szilágyi György | Jobbik | 4 000 000 | 720 000 | 746 718 | 3 280 000 | 25 280 000 | 1 | 0 | |
Román István | Fidesz | 4 137 136 | 1 000 000 | 1 042 391 | 3 137 136 | -11 862 864 | 1 | 1 | |
Pánczél Károly | Fidesz | 9 300 000 | 6 300 000 | 1 225 853 | 3 000 000 | 17 000 000 | 1 | 3 | Gyáli alpolgármesterként havi 420 ezret kap. |
Dr. Hollósi Antal Gábor | Fidesz | 3 000 000 | 0 | 980 768 | 3 000 000 | -45 650 000 | 2 | 1 | Tavaly vett egy Skoda Favoritot |
Mágori Józsefné | Fidesz | 3 000 000 | 0 | 1 042 391 | 3 000 000 | 26 400 000 | 1 | 2 | Csak a készpénzben hisz, minden megtakarítását abban tartja. |
Révész Máriusz | Fidesz | 3 000 000 | 0 | 832 400 | 3 000 000 | -3 000 000 | 1 | 1 | Van életbiztosítása, de nem árulta el, hogymégis milyen értékben |
Zakó László | Jobbik | 3 000 000 | 0 | 1 205 880 | 3 000 000 | -938 803 | 1 | 3 | |
Balogh József | Fidesz | 2 900 000 | 0 | 864 987 | 2 900 000 | -11 204 000 | 1 | 3 | Van egy 88,884 m2-es szántóföldje, kapott 916,258 Ft terület alapú EU támogatást, kapott egy arany pecsétgyűrűt. |
Suhajda Krisztián | Jobbik | 2 668 350 | 0 | 803 063 | 2 668 350 | -32 095 785 | 1 | 20 | A rengeteg ingatlan egy részében csak kicsi tulajdoni hányada van. Ingatlanjai több mint felét és egyetlen kocsiját, a BMW-t 2012-ben örökölte. |
Dr. Mátrai Márta | Fidesz | 2 658 250 | 0 | 1 402 995 | 2 658 250 | 2 658 250 | 1 | 3 | Visszafizette 12 millió forintos hiteltartozását. |
Bodó Sándor | Fidesz | 5 100 000 | 2 500 000 | 1 622 141 | 2 600 000 | 7 313 510 | 0 | 2 | |
Ertsey Katalin | LMP | 2 500 000 | 0 | 723 528 | 2 500 000 | 49 400 000 | 1 | 1 | Egyik lányának a keresztneve Milla. |
Gyöngyösi Márton | Jobbik | 2 500 000 | 0 | 1 136 310 | 2 500 000 | 23 600 000 | 0 | 2 | Nem változtak a megtakarításai, van egy háza és egy telke Nagykovácsiban, de kap lakhatási támogatást. |
Schön Péter | Jobbik | 2 366 554 | 0 | 630 768 | 2 366 554 | -3 733 446 | 3 | 3 | van három Land Rovere és három II. kerületi háza |
Németh Zsolt | Fidesz | 5 100 000 | 2 800 000 | 1 228 900 | 2 300 000 | 5 100 000 | 1 | 2 | 1995-ben örökölt egy Németh-Kriza gyűjteményt és egy kb. 5000 kötetes könyvtárat. Államtitkárként havi 997 ezret kap. |
Vágó Gábor | LMP | 2 790 000 | 519 000 | 1 031 955 | 2 271 000 | -10 529 000 | 0 | 0 | Beírta a juttatásokhoz, hogy 2012-ben kapott egy naptárt körülbelül 5000 forint értékben, és még azt is megjegyezte, hogy "szép, de nem használom". A kapott ajándékokhoz pedig odaírta azt is, hogy Hamu és gyémánt "felbecsülhetetlen értékben". |
Dr. Molnár Zsolt | MSZP | 6 000 000 | 3 800 000 | 1 607 856 | 2 200 000 | 2 200 000 | 1 | 3 | Ügyvédként havi 639396 forintot keres, önkormányzati képviselőként 180 ezret. |
Pogácsás Tibor | Fidesz | 10 000 000 | 8 000 000 | 1 329 853 | 2 000 000 | -36 066 000 | 4 | 3 | Tavaly vett magának egy Suzuki Burgman motort a meglévő két autója és egy motorja mellé. |
Dr. Gyenes Géza | Jobbik | 2 000 000 | 0 | 1 459 080 | 2 000 000 | -5 400 000 | 2 | 2 | Biztosításai közül csak havi és éves befizetéseit közölte, nem tudni mennyit gyűjtött |
Koncz Ferenc | Fidesz | 2 000 000 | 0 | 1 142 391 | 2 000 000 | -12 400 000 | 4 | 5 | Szerencsi polgármesteri fizetését nem veszi fel. Lakásának berendezését 8,5 millióra becsüli. 2 autó, 2 motor. |
Pócs János | Fidesz | 2 000 000 | 0 | 1 450 707 | 2 000 000 | 12 470 000 | 3 | 6 | Van egy IFA pótkocsija, és 2012-ben vett egy KIA Sportage autót. 3106127 forint vállalkozási támogatást kapott 2012-ben az MVH-tól. |
Fejér Andor | Fidesz | 5 580 000 | 3 600 000 | 1 110 801 | 1 980 000 | 1 980 000 | 1 | 5 | |
Fülöp István | Fidesz | 1 900 000 | 0 | 1 081 814 | 1 900 000 | -3 800 000 | 1 | 4 | vett egy Honda motort, van egy lakása és egy garázs Mátészalkán, még egy garázsa Budapesten, és kapott a szüleitől ajándékba egy lakást Debrecenben |
Szilágyi László | LMP | 1 868 699 | 0 | 749 037 | 1 868 699 | 7 831 884 | 0 | 2 | Bevallotta, hogy van egy "háztartási törpeerőműve" és kb. 2500 darab könyve. És gondosan lakáselőtakarékossági szerződést kötött mindkét gyerekének. |
Németh Szilárd István | Fidesz | 1 849 851 | 0 | 1 583 579 | 1 849 851 | -5 989 978 | 3 | 567 ezret keres Csepel polgármestereként, 216524 forintot pedig a fővárosi közgyűlésből visz haza. | |
Dr. Ipkovich György | MSZP | 6 500 000 | 4 699 000 | 1 301 384 | 1 801 000 | -10 060 480 | 0 | 5 | |
Kozma Péter | Fidesz | 7 500 000 | 5 700 000 | 1 151 384 | 1 800 000 | -5 300 000 | 1 | 2 | Három életbiztosítása van |
Simonka György | Fidesz | 8 000 000 | 6 299 398 | 1 167 391 | 1 700 602 | 4 020 602 | 2 | 5 | 2012-ben vett egy szántót Pusztaottlakán. Minden megtakarítását készpénzben tartja, mint a 8 milliót. |
Riz Levente | Fidesz | 1 666 869 | 0 | 1 211 601 | 1 666 869 | 10 666 869 | 0 | 1 | 696 ezret kap polgármesterként és évi 10 ezret kap az Artisjustól zeneszerzés címén. |
Dr. Ángyán József | Fidesz | 1 750 000 | 100 000 | 1 157 268 | 1 650 000 | 3 150 000 | 1 | 4 | MTA-tiszteletdíjat kap, havi 90 000 Ft |
Lipők Sándor | Fidesz | 5 000 000 | 3 400 000 | 1 678 545 | 1 600 000 | #ÉRTÉK! | 1 | 2 | Törlesztett félmilliót a hiteléből |
Dr. Dorosz Dávid | LMP | 1 594 545 | 0 | 831 528 | 1 594 545 | 16 663 533 | 1 | 0 | vett egy 10 éves Ford Mondeót tavaly |
Dr. Fazekas Sándor | Fidesz | 1 500 000 | 0 | 1 333 800 | 1 500 000 | 11 500 000 | 1 | 8 | A miniszternek 6300 db. könyve van |
Horváth László | Fidesz | 133 000 | 7 500 000 | 1 229 100 | 1 229 100 | -35 094 800 | 2 | 4 | Elírás lehet: ahol 133000 euró megtakarítása volt, most ugyanott 133000 forintot írt |
Baráth Zsolt | Jobbik | 1 500 000 | 300 000 | 924 122 | 1 200 000 | -10 510 000 | 1 | 2 | Vett egy Ford Focust tavaly |
Farkas Gergely | Jobbik | 1 200 000 | 0 | 924 122 | 1 200 000 | -102 510 325 | 0 | 0 | Se ingatlan, se kocsi, se egyéb vagyontárgy. |
Wittner Mária | Fidesz | 2 000 000 | 0 | 805 853 | 1 194 147 | -2 805 853 | 0 | 1 | Haszonélvező egy 160 négyzetméteres házban Dunakeszin, ami tavaly még csak 100 négyzetméteres volt. |
Örvendi László | Fidesz | 1 359 573 | 200 000 | 1 196 191 | 1 159 573 | 1 717 872 | 3 | 52 | sok szántó |
Gőgös Zoltán | MSZP | 3 475 000 | 2 359 000 | 1 200 477 | 1 116 000 | 22 616 000 | 4 | 7 | A négyből egy lakókocsi, van egy évi 200 000 forintos biztosítása és két bt-ben tulajdona |
Szilágyi Péter | LMP | 1 085 000 | 0 | 1 031 955 | 1 085 000 | 1 085 000 | 0 | 1 | Nem világos, miért írta oda a 200 darab, egyébként most darabonként 425 forintot érő Pannergy részvényéhez, hogy névérték: 20 Ft. |
Göndör István | MSZP | 9 970 000 | 8 900 000 | 1 298 640 | 1 070 000 | 14 800 | 1 | 2 | Egy kft 91%-os tulajdonosa |
Egyed Zsolt | Jobbik | 5 000 000 | 4 000 000 | 983 256 | 1 000 000 | -1 360 000 | 1 | 1 | |
Boldog István | Fidesz | 6 220 000 | 5 331 212 | 1 336 145 | 888 788 | 10 838 788 | 1 | 2 | |
Szabó Rebeka | LMP | 810 000 | 0 | 627 768 | 810 000 | 4 774 000 | 1 | jó csaj | |
Bíró Márk | Fidesz | 3 000 000 | 2 200 000 | 924 122 | 800 000 | -300 000 | 0 | 1 | |
Varga Gábor | Fidesz | 2 600 000 | 1 800 000 | 1 250 987 | 800 000 | 4 300 000 | 1 | 27 | Tavaly vett 3757 nm szántót, van egy vízátfolyása is |
Kővári János | Fidesz | 2 784 759 | 2 069 054 | 1 220 231 | 715 705 | 2 582 705 | 1 | 1 | Kifizette 4 352 000 Ft lakáshitelét |
Dr. Budai Gyula | Fidesz | 8 620 394 | 8 000 000 | 1 229 100 | 620 394 | 22 020 394 | Vett két oldenburgi lovat, több az eurója. | ||
Pintér László | Fidesz | 2 100 000 | 1 500 000 | 1 081 814 | 600 000 | -4 300 000 | 2 | 14 | van egy MTZ 80-as traktora, plusz egy csomó szántója, legelője és erdője Kerkakutatoson, összesen 14 ingatlan! |
Szabó Csaba | Fidesz | 2 238 074 | 1 700 000 | 1 194 672 | 538 074 | -16 224 860 | 1 | 3 | |
Vincze László | Fidesz | 4 515 335 | 4 000 000 | 924 122 | 515 335 | 1 115 335 | 1 | 6 | öt ingatlannal kevesebb |
Bartos Mónika | Fidesz | 505 961 | 0 | 1 056 574 | 505 961 | -69 462 196 | 0 | 4 | |
Gyutai Csaba | Fidesz | 6 501 028 | 6 000 000 | 1 506 191 | 501 028 | -3 958 972 | 1 | 4 | |
Szatmáry Kristóf | Fidesz | 5 500 000 | 5 000 000 | 1 228 900 | 500 000 | 600 000 | 1 | 3 | Megtakarításai radikálisan csökkentek, míg tartozása csak félmillió forinttal lett kevesebb. Van szőlője, 2010-ben vette. |
Kara Ákos | Fidesz | 2 000 000 | 1 500 000 | 1 587 320 | 500 000 | -18 800 000 | Álláshalmozó, ügyvivő szakértő a Széchenyi István Egyetemen, megyei közgyűlés alelnök | ||
Dr. Semjén Zsolt | KDNP | 500 000 | 0 | 1 333 800 | 500 000 | 9 496 750 | 3 | tavaly még volt 2400000 forint a számláján | |
Dr. Kupcsok Lajos | Fidesz | 2 900 000 | 2 500 000 | 2 010 718 | 400 000 | 25 500 000 | 0 | 1 | Úgy tartozik valakinek 700 ezer forinttal, hogy a majdnem 3 milliós megtakarítása készpénzben van. |
Földesi Gyula | Fidesz | 1 500 000 | 1 196 800 | 974 940 | 303 200 | 5 303 200 | 1 | 1 | minden oldalt alárírt és vett egy VW Golfot |
Nagy Csaba | Fidesz | 6 045 705 | 6 000 000 | 1 592 391 | 45 705 | -7 954 295 | 4 | 4 | |
Ágh Péter | Fidesz | 11 500 000 | 0 | 1 293 615 | 0 | -3 000 000 | |||
Dr. Schiffer András | LMP | 4 500 000 | 2 621 000 | 1 224 130 | 0 | 2 400 000 | 1 | adóssága 1,7 millióval nőtt, de 1millióval csökkent a megtakarítása. ügyvédi iroda tulajdonos | |
Jámbor Nándor | Jobbik | 2 500 000 | 2 500 000 | 1 042 391 | 0 | 12 500 000 | 0 | 1 | 2012-ben szerezte egyetlen ingatlanát, övé egy 75 négyzetméteres orosházi lakás fele. A tavalyi bevallásában még egy másik orosházi ingatlan szerepelt, egy 120 négyzetméteres családi ház fele. Azt még 1999-ben szerezte. |
Balla Gergő | Jobbik | 0 | 0 | 983 256 | 0 | 6 250 000 | 0 | 3 | |
Brájer Éva | Fidesz | 0 | 0 | 1 411 600 | 0 | 13 749 587 | 1 | 1 | |
Dankó Béla | Fidesz | 0 | 0 | 1 409 256 | 0 | -12 000 000 | 2 | 3 | kapott 1,2 millió forint agrártámogatást, eltűnt 8 millió forint készpénze |
Ékes Ilona | Fidesz | 0 | 0 | 723 528 | 0 | 16 000 000 | 1 | 3 | Az egyik autójától, egy Fiat Seicentótól megvált. |
Gúr Nándor | MSZP | 0 | 0 | 1 073 890 | 0 | -20 700 000 | 1 | 2 | Évi 85,8 ezer foritért oktat. Két bt tagja. |
Hanó Miklós | Fidesz | 0 | 0 | 1 583 491 | 0 | 5 000 000 | 1 | 9 | |
Harrach Péter | KDNP | 0 | 1 317 930 | 0 | -3 000 000 | 4 | |||
Hegedűs Lorántné | Jobbik | 0 | 0 | 904 410 | 0 | 16 000 000 | 0 | 6 | |
Dr. Horváth János | Fidesz | 0 | 0 | 997 170 | 0 | 0 | 1 | 1 | Nyugdíjas, nem írt be, mennyi a nyugdíja |
Prof. Iván László | Fidesz | 0 | 0 | 1 126 051 | 0 | 20 000 000 | 0 | 2 | eladta a budapesti kertes családi házát, nincs se tartozása, se megtakarítása |
Iváncsik Imre | MSZP | 0 | 0 | 1 096 790 | 0 | -3 492 058 | 0 | 3 | eladott egy szolnoki lakást, egy bükkzsérci házat és egy cserépfalui pincét, miközben 800 ezerről nullára változott a megtakarítása és hitelt sem törlesztett |
Jávor Benedek | LMP | 0 | 0 | 941 560 | 0 | 10 000 000 | 0 | 1 | |
Kapus Krisztián | Fidesz | 0 | 0 | 1 560 722 | 0 | -3 942 268 | 1 | 2 | 12 küllönböző felsőoktatási végzettsége, szakképesítése van, köztük: katolikus hittantanár, könyvtári informatikus és politikai tanácsadó |
Kontur Pál | Fidesz | 0 | 0 | 756 037 | 0 | -6 900 000 | 1 | 1 | Autószerelőként havi 16ezret keres csak. |
Dr. Kovács József | Fidesz | 0 | 0 | 2 086 310 | 0 | -36 666 012 | 1 | 6 | Főorvosként havi 950 ezret keres. |
Kucsák László | Fidesz | 0 | 0 | 1 256 050 | 0 | 13 211 777 | 1 | 1 | Tavaly építtetett fel egy 52 négyzetméteres családi házat a XVIII. kerületben. |
Murányi Levente | Jobbik | 0 | 0 | 1 019 201 | 0 | 10 000 000 | 2 | 2 | Tavaly vett egy Jaguár XK8-at, és megvált a 2008-ban vásárolt Jaguár XJ40-től és a 2009-ben vett Nissan Patroltól. Havi 68 ezer forint a nyugdíja. |
Dr. Nagy Andor | KDNP | 0 | 0 | 1 608 765 | 0 | -4 808 529 | 1 | 5 | a fordot idén januárban vette, 600 ezres köztartozást bevallott |
Dr. Nyikos László | Jobbik | 0 | 0 | 904 410 | 0 | -24 584 878 | 1 | 2 | Körülbelül 1100 kötetes könyvtárat gyűjtött az évek során. Tavaly óta 100 könyvvel gyarapodott a gyűjteménye. Nyugdíjas, de nem írja, mennyi a nyugdíja. |
Osztolykán Ágnes | LMP | 0 | értelmezhetetlen | 742 080 | 0 | 0 | 1 | 1 | Megjegyezte, hogy külön él házastársától. Tavaly még a férfi neve egyáltalán nem volt benne a bevallásban. Van lakáshitele és autóhitele is, de összeget nem írt. Már tavaly sem sikerült. |
Pichler Imre László | Fidesz | 0 | 0 | 1 042 391 | 0 | -300 000 | A bevallása szerint semmije, de semmije nincs. Tavaly még volt egy szigetvári ingatlana, amit 1970-ben szerzett, és volt 1,3 millió forintja takarékbetétben. Mostanra mindez köddé vált. | ||
Pörzse Sándor | Jobbik | 0 | 0 | 630 768 | 0 | -4 650 000 | 5 | 1 | két kocsija8 hónapja eladásra várnak egy kereskedőnél |
Dr. Répássy Róbert | Fidesz | 0 | 0 | 1 229 100 | 0 | -3 000 000 | 0 | 2 | Van két fél lakása Miskolcon. A KIM lálamtitkáraként havi 997 200 forintot kap. |
Rónaszékiné Keresztes Mónika | Fidesz | 0 | 0 | 1 176 768 | 0 | 6 000 000 | 0 | 3 | |
Rozgonyi Ernő | független | 0 | 0 | 769 759 | 0 | 0 | 1 | 1 | Beírta, hogy az ingatlanára jelzálog kölcsön van bejegyezve, de azt már nem, hogy mennyi. |
Soltész Miklós | KDNP | 0 | 0 | 1 229 100 | 0 | -9 000 000 | 1 | 2 | Emmis államtitkárként 997200 forintot keres. |
Dr. Staudt Gábor | Jobbik | 0 | 0 | 704 976 | 0 | 1 200 000 | 1 | 3 | |
Szekó József | Fidesz | 0 | 0 | 1 564 191 | 0 | -9 200 000 | 1 | 9 | |
Dr. Szél Bernadett | LMP | 0 | 0 | 772 503 | 0 | -65 261 000 | 0 | 2 | |
Dr. Tiba István | Fidesz | 0 | 0 | 1 820 500 | 0 | 18 998 000 | 1 | 4 | Törlesztette 17 milliós OTP lakáshitelét. Két garázsa van egy autóra. |
Tukacs István | MSZP | 0 | 0 | 1 178 632 | 0 | #ÉRTÉK! | 1 | 2 | Törlesztette a 5,2 millió tartozását. |
Vágó Sebestyén | Jobbik | 0 | 0 | 864 987 | 0 | -29 973 325 | 0 | 1 | Van egy kertje Tatabányán, amúgy se megtakarítása, se tartozása. |
Vitányi Iván | független | 0 | 0 | 983 768 | 0 | -8 923 281 | 0 | 1 | nyugdíjat és MTA-tiszteletdíjat kap |
Dr. Bácskai János | Fidesz | 3 000 000 | 3 100 000 | 1 245 068 | -100 000 Ft | -66 200 000 | 1 | 4 | Vett egy szőlőt tavaly |
B Nagy László | Fidesz | 31 876 521 | 32 000 000 | 1 452 800 | -123 479 Ft | -15 123 479 | 3 | 13 | Több bányatelek tulajdonosa és kormánymegbízottként is dolgozik |
Dr. Vinnai Győző | Fidesz | 10 800 000 | 11 000 000 | 1 229 100 | -200 000 Ft | -1 600 000 | 2 | 1 | egy 100 nm-es nyíregyházi pihenőkertet vallott be |
Cserna Gábor | Fidesz | 0 | 200 000 | 1 314 560 | -200 000 Ft | -85 532 000 | 0 | 2 | |
Magyar Zoltán | Jobbik | 830 000 | 1 050 000 | 924 122 | -220 000 Ft | 1 280 000 | 1 | 2 | |
Balázs József | Fidesz | 8 876 995 | 9 105 000 | 1 378 309 | -228 005 Ft | -20 228 005 | 1 | 14 | Vett tavaly szántót és szőlőt is |
Lendvai Ildikó | MSZP | 0 | 344 320 | 630 768 | -344 320 Ft | -1 644 320 | 0 | 1 | Lakberendezés, könyvek (folyamatban). 2012 karácsonyán kb. 20 ezer forint protokollajándékot (könyv, ital) kapott. |
Lasztovicza Jenő | Fidesz | 4 789 508 | 5 162 000 | 1 736 310 | -372 492 Ft | 2 127 508 | 1 | 3 | Megyei közgyűlési elnökként 600 ezret kap. |
Vargha Tamás | Fidesz | 0 | 554 479 | 1 229 100 | -554 479 Ft | -2 554 479 | 1 | 2 | |
Zagyva György Gyula | Jobbik | 983 256 | 1 650 000 | 983 256 | -666 744 Ft | 1 333 256 | 3 | Egri panellakása mellett Bükkszéken van 2000 négyzetméter legelője, és 3000 négyzetméter erdője. | |
Borbély Lénárd | Fidesz | 700 000 | 1 572 000 | 1 141 068 | -872 000 Ft | -3 391 172 | 1 | 1 | Csepelen van lakása, 57 négyzetméter |
Csöbör Katalin | Fidesz | 0 | 1 000 000 | 1 129 269 | -1 000 000 Ft | -5 342 824 | 1 | 3 | |
Obreczán Ferenc | Fidesz | 0 | 1 000 000 | 746 718 | -1 000 000 Ft | -4 641 837 | 1 | 6 | |
Rubi Gergely | Jobbik | 0 | 1 000 000 | 1 042 391 | -1 000 000 Ft | -8 278 970 | 1 | 1 | |
Győrffy Balázs | Fidesz | 8 930 188 | 10 000 000 | 1 598 022 | -1 069 812 Ft | -1 069 812 | 1 | 9 | Nőtt 7 millióval a tartozása |
Dr. Lukács Tamás | KDNP | 0 | 1 125 000 | 1 113 120 | -1 125 000 Ft | -76 125 000 | 1 | 2 | |
Dr. Baja Ferenc | MSZP | 8 547 684 | 9 800 000 | 926 441 | -1 252 316 Ft | -167 313 191 | 4 | ||
Potápi Árpád János | Fidesz | 2 415 224 | 3 800 000 | 1 705 790 | -1 384 776 Ft | 11 215 224 | 1 | 2 | A Mezőföldúr Kft.-ből havi netto 25 ezret keres, de nem veszi fel, a Bukovinai Székelyek Országos Szövetségének utalják. Kimutatásában szerepel: "kb. 5 éveg pálinka, kb. 7 éveg bor, 1 csipor, 1 bicskacska, naptárak, könyvek, 2 póló". |
Boldvai László | MSZP | 18 600 000 | 20 000 000 | 1 101 525 | -1 400 000 Ft | -10 790 000 | 3 | ||
Tóth Gábor | Fidesz | 1 200 000 | 2 600 000 | 1 288 853 | -1 400 000 Ft | 8 600 000 | 2 | 4 | |
Herman István Ervin | Fidesz | 0 | 1 458 065 | 1 134 525 | -1 458 065 Ft | -1 285 969 | 2 | 4 | vett egy 12 éves "Tojotát" |
Dr. Varga László | MSZP | 3 500 000 | 5 000 000 | 1 171 095 | -1 500 000 Ft | -15 500 000 | 2 | 1 | Hangszerek és hangtechnikai eszközök 1,5 millió forint értékben |
Patay Vilmos | Fidesz | 500 000 | 2 000 000 | 927 552 | -1 500 000 Ft | -8 500 000 | 1 | 4 | |
Sebestyén László | Fidesz | 0 | 1 500 000 | 1 983 256 | -1 500 000 Ft | -11 841 000 | 1 | 2 | Az Éru Zrt. főmérnökeként havi 1 milliót keres. |
Dr. Szili Katalin | független | 5 430 000 | 7 000 000 | 1 147 905 | -1 570 000 Ft | 5 763 131 | 3 | ||
Bábiné Szottfried Gabriella | Fidesz | 1 000 000 | 2 600 000 | 907 309 | -1 600 000 Ft | 44 800 000 | 1 | 1 | Aranyékszerei vannak, egymillióval kevesebb a hiteltartozása |
Tessely Zoltán | Fidesz | 5 133 000 | 6 751 000 | 1 387 018 | -1 618 000 Ft | -3 855 136 | 1 | 4 | több mint kétmillióvel törlesztette hiteleit |
Dr. Karakó László | Fidesz | 1 300 000 | 3 000 000 | 1 042 391 | -1 700 000 Ft | -3 200 000 | 1 | 4 | Van 3 szántója Gávavencsellőn |
Dr. Nagy Gábor Tamás | Fidesz | 0 | 2 000 000 | 1 333 320 | -2 000 000 Ft | -4 600 000 | 0 | 3 | |
Endrésik Zsolt | független | 1 100 000 | 3 300 000 | 867 306 | -2 200 000 Ft | -200 000 | 2 | 0 | Vett hitellel egy Seat Alhambra 19 tdi-t |
Szabó Zsolt | Fidesz | 0 | 2 288 000 | 1 504 120 | -2 288 000 Ft | -24 288 000 | 0 | 3 | Négy cégben többségi tulajdonos. Van egy családi háza és 233 hektár földje. Mezőgazdaságból havi 375 ezre, polgármeserkedésből 502450 forintja. |
Németh Zsolt | Jobbik | 12 000 000 | 14 328 521 | 1 042 391 | -2 328 521 Ft | 6 171 479 | 1 | 6 | Hat ingatlanja van, köztük egy saját út. Juttatásai között van egy 1000 forintos fülhallgató. |
Dr. Gyimesi Endre | Fidesz | 1 610 850 | 3 965 701 | 1 042 481 | -2 354 851 Ft | -28 159 418 | 1 | 3 | |
Halász János | Fidesz | 6 000 000 | 8 500 000 | 1 229 100 | -2 500 000 Ft | -11 200 000 | 1 | 3 | |
Berényi László | Fidesz | 0 | 2 500 000 | 1 325 256 | -2 500 000 Ft | -7 200 000 | 2 | 1 | |
Dr. Pesti Imre | Fidesz | 3 500 000 | 6 100 000 | 1 229 200 | -2 600 000 Ft | -3 892 825 | 0 | 2 | Vett egy 1552 nm-es tihanyi telket felesben |
Dr. Ujhelyi István | MSZP | 4 100 000 | 7 000 000 | 1 739 250 | -2 900 000 Ft | -11 073 300 | 1 | 2 | Az OGY alelnökeként kap havi 417 420 Ft-ot. Jár neki egy Iphone 4, aminek az értéke szerinte 45 ezer forint. |
Kulcsár Gergely | Jobbik | 0 | 2 933 000 | 1 042 391 | -2 933 000 Ft | -3 333 000 | 1 | 2 | |
Horváth István | Fidesz | 4 895 000 | 8 089 676 | 1 645 740 | -3 194 676 Ft | -1 194 676 | 5 | 8 | Négy járművet 2011-ben hagyatékként kapott, két cégben tulajdonos |
Sneider Tamás | Jobbik | 0 | 3 281 805 | 1 113 120 | -3 281 805 Ft | 10 218 195 | 3 | 3 | Aldebrőn van telephelye, szőlőse és még egy telke. Van egy traktorja is. |
Balla Mihály | Fidesz | 1 500 000 | 5 000 000 | 1 275 450 | -3 500 000 Ft | -5 900 000 | 1 | 1 | |
Szedlák Attila | Fidesz | 800 000 | 4 570 000 | 1 370 970 | -3 770 000 Ft | -142 770 000 | 1 | 1 | Van egy háza Litéren és egy Opel Zafirája. |
Nyakó István | MSZP | 4 000 000 | 8 000 000 | 1 298 640 | -4 000 000 Ft | -33 524 734 | 1 | 1 | |
Farkas Sándor | Fidesz | 3 000 000 | 7 000 000 | 1 658 256 | -4 000 000 Ft | -24 000 000 | 1 | 4 | Lovas kft-je 50 milliós EU-támogatást kapott |
Lukács László | Fidesz | 2 000 000 | 6 000 000 | 983 256 | -4 000 000 Ft | -25 800 000 | 0 | 6 | 500 ezerrel nőtt a hiteltartozása. |
Dr. Harangozó Tamás | MSZP | 1 500 000 | 5 500 000 | 927 020 | -4 000 000 Ft | -14 165 242 | 2 | 5 | Tavaly juttatásként kapott egy Volkswagen Passatot. |
Gyopáros Alpár | Fidesz | 2 600 000 | 6 624 000 | 1 085 292 | -4 024 000 Ft | -13 224 000 | 1 | 1 | |
Orbán Viktor | Fidesz | 6 300 000 | 10 396 445 | 1 739 300 | -4 096 445 Ft | -4 990 070 | 0 | 6 | Könyvkiadásból volt 114 ezer forint eseti jövedelme. Tavaly 82+101 négyzetméteresnek volt feltüntetve a háza, idén már 233 négyzetméter + 21 négyzetméteres pince szerepel a nyilatkozatban. |
Dr. Heintz Tamás | Fidesz | 0 | 4 250 000 | 1 163 256 | -4 250 000 Ft | 2 627 016 | 1 | 1 | van egy üdülője Bakonybélben, és törlesztett több mint 3 millió forintot a bankhiteléből |
Korondi Miklós | Jobbik | 1 492 000 | 6 000 000 | 746 718 | -4 508 000 Ft | -4 508 000 | 1 | 2 | A hatmilliós tartozásnak csak a feléért felel ő, devizahitel volt eredetileg, amit 2012-ben forintosítottak. |
Bana Tibor | Jobbik | 0 | 4 568 519 | 1 151 384 | -4 568 519 Ft | -17 689 288 | 1 | 1 | |
Demeter Ervin | Fidesz | 0 | 4 594 000 | 1 229 100 | -4 594 000 Ft | -4 594 000 | 0 | 7 | erdélyi kortárs képzőművészeti gyűjtemény |
Dr. Horváth Zsolt | Fidesz | 0 | 4 750 000 | 1 723 040 | -4 750 000 Ft | -12 000 000 | 1 | 2 | |
Csenger-Zalán Zsolt | Fidesz | 980 000 | 5 750 000 | 1 352 309 | -4 770 000 Ft | -4 770 000 | 2 | 2 | Van egy motocsónakja, négymilliót törlesztett |
Földi László | KDNP | 5 727 279 | 10 526 403 | 1 598 940 | -4 799 124 Ft | -23 999 124 | 1 | 4 | van egy háza, két gyümölcsöse és egy szántója Cegléden |
Hirt Ferenc | Fidesz | 850 000 | 5 800 000 | 964 122 | -4 950 000 Ft | -7 618 350 | 1 | 7 | egy futó eu-pályázaton cége 16 milliót nyert, a cég vezetéséért nem vesz fel fizetést. |
Menczer Erzsébet | Fidesz | 0 | 5 000 000 | 916 018 | -5 000 000 Ft | -3 983 000 | 1 | 2 | 2012-ben megörökölte egy XIII. kerületi, 74 négyzetméteres lakás harmadát, és vásárolt egy Toyota Corollát. |
Spaller Endre | KDNP | 0 | 5 000 000 | 723 528 | -5 000 000 Ft | -15 000 000 | 0 | 4 | 2012-ben vett egy szántót Makón és egy 100 négyzetméteres külterületet Kaposhomokon. |
Dr. Szabó Tamás | Fidesz | 0 | 5 600 000 | 1 605 137 | -5 600 000 Ft | -10 170 000 | 1 | 1 | Az országgyűlési képviselőség mellett 4 különböző forrásból van jövedelme, többek között egy orvosi cég beltagja. Vett egy Nissan Qashqait tavaly. |
Farkas Zoltán | Fidesz | 4 883 872 | 10 810 889 | 1 622 141 | -5 927 017 Ft | -1 147 017 | 0 | 3 | |
Molnár Oszkár | független | 0 | 5 980 000 | 1 673 184 | -5 980 000 Ft | -6 710 000 | 1 | 2 | van egy háza Szalonnán, gyermekei: Kende, Benett és Zente |
Mile Lajos | LMP | 0 | 6 000 000 | 1 294 766 | -6 000 000 Ft | -2 000 000 | 0 | 1 | |
Dr. Horváth Zsolt (Veszprém) | Fidesz | 3 600 000 | 9 800 000 | 1 117 601 | -6 200 000 Ft | 15 800 000 | 1 | 1 | |
Bebes István | Fidesz | 2 400 000 | 9 000 000 | 1 768 159 | -6 600 000 Ft | -36 901 741 | 2 | 2 | |
Székyné Dr. Sztrémi Melinda | Fidesz | 4 300 000 | 11 000 000 | 1 242 272 | -6 700 000 Ft | -4 000 000 | 1 | 1 | |
Michl József | KDNP | 0 | 6 700 000 | 1 496 915 | -6 700 000 Ft | -16 700 000 | 0 | 1 | Minusz két ingatlan és még a hiteltartozása is nőtt. |
Ivády Gábor | független | 0 | 6 900 000 | 1 098 022 | -6 900 000 Ft | -46 716 581 | Lett egy Ford Galaxyja. Ivád polgármestereként 173 900 forintot kap. | ||
Bús Balázs | KDNP | 9 360 139 | 16 325 378 | 1 195 768 | -6 965 239 Ft | -13 647 528 | 0 | 5 | |
Szabó Imre | MSZP | 5 000 000 | 12 000 000 | 858 030 | -7 000 000 Ft | 13 707 827 | 1 | 2 | Két életbiztosítás, összes éves díj 460 000 Ft |
Zsigó Róbert | Fidesz | 150 000 | 7 178 718 | 1 661 310 | -7 028 718 Ft | 1 571 282 | 1 | 2 | |
Rácz Róbert | Fidesz | 7 900 000 | 15 000 000 | 1 181 900 | -7 100 000 Ft | -17 900 000 | 1 | 2 | |
Varga Mihály | Fidesz | 2 750 000 | 10 000 000 | 1 341 900 | -7 250 000 Ft | -12 778 632 | 0 | 4 | nincs új tulajdona, 2 lakás a II. kerületben, egy telek és egy kert Karcagon |
Kalmár Ferenc András | KDNP | 2 700 000 | 10 000 000 | 2 433 602 | -7 300 000 Ft | -3 850 000 | 0 | 2 | |
Cseresnyés Péter | Fidesz | 8 500 000 | 16 094 920 | 1 583 391 | -7 594 920 Ft | -69 867 419 | 2 | 1 | Az adóssága egy 68 ezer frankos hitel "fennmaradó része", nem tudni, mennyi |
Dr. Gruber Attila | Fidesz | 0 | 7 700 000 | 1 399 505 | -7 700 000 Ft | -7 700 000 | 2 | 7 | Egy Pannoniája és egy kf-ben 50%-a van |
Dr. Hiller István | MSZP | 7 164 360 | 15 000 000 | 723 528 | -7 835 640 Ft | -6 935 640 | 1 | 3 | 15 millió forint devizahitele van. |
Tiffán Zsolt | Fidesz | 0 | 7 905 220 | 1 642 391 | -7 905 220 Ft | -7 905 220 | 1 | 7 | Nőtt a hiteltartozása. Szőlőben utazik: 6 szőlőse van Nagyharsányban és Villányban. Suzuki Swiftet lízingel. |
Bertha Szilvia | Jobbik | 0 | 8 000 000 | 805 853 | -8 000 000 Ft | -58 282 000 | 1 | 4 | Két Bt.-ben tag, egyik 50% beltag, másik 49% kültag. |
Ferenczi Gábor | Jobbik | 180 000 | 8 284 150 | 924 122 | -8 104 150 Ft | -10 884 150 | 0 | 3 | Társtulajdonos egy cégben, de jövedelme nincs belőle. |
Dr. Lenhardt Balázs | független | 0 | 8 700 000 | 689 903 | -8 700 000 Ft | -10 968 699 | 1 | 1 | |
Dr. Tilki Attila | Fidesz | 1 036 344 | 9 884 550 | 1 734 731 | -8 848 206 Ft | -11 780 206 | 2 | 2 | Álláshalmozó: polgármester, társulási elnök, felügyelő bizottsági elnök, egyesületi elnök. Vett egy újabb Toyota Avensist a régi mellé. |
Csizi Péter | Fidesz | 560 528 | 9 420 000 | 1 482 391 | -8 859 472 Ft | -4 859 472 | 1 | 1 | Tavaly vett egy használt Citroent |
Kulcsár József Ferenc | Fidesz | 0 | 9 000 000 | 746 718 | -9 000 000 Ft | 28 799 247 | 0 | 2 | |
Dr. Navracsics Tibor | Fidesz | 0 | 9 020 856 | 1 358 800 | -9 020 856 Ft | -24 758 256 | 1 | 1 | Törlesztette azt a 2,5 millió forintot, amivel tavaly még egy magánszemélynek tartozott, és a banki hitele is csökkent több mint egymillió forinttal. |
Dr. Tóth József | MSZP | 10 851 673 | 20 000 000 | 1 222 768 | -9 148 327 Ft | -14 148 327 | 0 | 2 | |
Szabó Gábor | Jobbik | 280 000 | 10 000 000 | 630 768 | -9 720 000 Ft | -9 520 000 | 0 | 2 | Tavaly szerezte meg egy 70 négyzetméteres, XI. kerületi panellakás felét. Valószínűleg erre ment el a megtakarítása. |
Lakatosné Sira Magdolna | Fidesz | 5 000 000 | 15 000 000 | 1 394 891 | -10 000 000 Ft | -67 283 500 | 3 | 6 | 2 Skoda Superb és 1 BMW |
Móring József Attila | KDNP | 4 000 000 | 14 000 000 | 1 531 500 | -10 000 000 Ft | -14 930 000 | 1 | 1 | |
Sági István | Fidesz | 0 | 10 000 000 | 944 122 | -10 000 000 Ft | -4 862 290 | 1 | 3 | |
Dr. Varga István | Fidesz | 9 090 780 | 19 200 000 | 1 801 525 | -10 109 220 Ft | -15 109 220 | 1 | 3 | 12 000 darabos könyvtára van. Egy BMW kabrióval jár, amit még 2010-ben vett. |
Dr. Puskás Imre | Fidesz | 0 | 10 600 000 | 1 832 475 | -10 600 000 Ft | 9 140 400 | 1 | 2 | |
Borkai Zsolt | Fidesz | 0 | 11 000 000 | 1 389 695 | -11 000 000 Ft | -7 194 000 | 1 | 3 | |
Tóbiás József | MSZP | 0 | 11 000 000 | 1 252 260 | -11 000 000 Ft | 6 000 000 | 1 | 2 | Van egy Tatra robogója. Juttatásai között van egy VW Passat. |
Kiss Attila | Fidesz | 2 000 000 | 14 000 000 | 1 547 391 | -12 000 000 Ft | -5 703 909 | 1 | 2 | Eladta a szőlőjét, szántója és nádasa viszont még mindig van Hajdúböszörményben |
Dr. Latorcai János | KDNP | 2 000 000 | 14 000 000 | 1 414 590 | -12 000 000 Ft | -3 412 784 | 1 | 6 | Megtakarítás OTP-részvényben |
Bodó Imre | Fidesz | 0 | 12 000 000 | 1 369 456 | -12 000 000 Ft | -100 000 | 1 | 1 | |
Tasó László | Fidesz | 7 955 200 | 20 110 750 | 1 836 391 | -12 155 550 Ft | -159 570 977 | 1 | 9 | őstermelőként évi 3,6 milliót keres |
Gajda Róbert | Fidesz | 2 500 000 | 14 792 891 | 1 352 632 | -12 292 891 Ft | -36 440 643 | 1 | 2 | Félretett két és félmilliót, nőtt a tartozása |
Szászfalvi László | KDNP | 0 | 12 700 000 | 1 374 030 | -12 700 000 Ft | -16 400 000 | |||
Varga József | Fidesz | 0 | 13 000 000 | 1 229 080 | -13 000 000 Ft | 25 182 201 | 1 | 3 | Tavalyelőtt is 13 millió adóssága volt, ebből semmit nem dolgozott le. |
Vécsey László | Fidesz | 0 | 13 000 000 | 1 321 853 | -13 000 000 Ft | -26 820 000 | 1 | 10 | Gödöllőn és Szadán is vannak házai, Mogyoródon és számos egyéb településen van szöllője, szántója és erdejei. |
Mirkóczki Ádám | Jobbik | 0 | 13 019 109 | 1 042 970 | -13 019 109 Ft | -22 019 109 | 1 | 2 | |
Dr. Selmeczi Gabriella | Fidesz | 0 | 13 200 000 | 710 768 | -13 200 000 Ft | -20 700 000 | 7 | 300 ezer forintot törlesztett hiteléből | |
Dr. Rétvári Bence | KDNP | 2 000 000 | 15 500 000 | 1 229 100 | -13 500 000 Ft | -24 500 000 | Lakást cserélt, hitelt vett fel, elment a 12 milliónyi készpénzes megtakarítása. | ||
Dúró Dóra | Jobbik | 0 | 13 500 000 | 630 768 | -13 500 000 Ft | -24 183 000 | 1 | ||
Novák Előd | Jobbik | 0 | 13 500 000 | 630 768 | -13 500 000 Ft | -8 000 000 | 0 | 2 | van kb. kétezer kötetnyi könyve, gyümölcsöse Budaörsön |
Dr. Kiss Sándor | Jobbik | 7 742 643 | 21 459 496 | 1 282 391 | -13 716 853 Ft | -18 710 295 | 1 | 33 | Fontosnak látta közölni, hogy "csak magyar állampolgársággal rendelkezem". Van egy Simsonja. 33 ingatlannal rendelkezik: ezek között vannak mocsarak, rétek, szántók, vízállások, erdők, gyümölcsösök, legelők és egy üzlet is. Gyógyszerészként is dolgozik. |
Dr. Nemény András | MSZP | 2 000 000 | 16 000 000 | 1 087 591 | -14 000 000 Ft | 5 000 000 | 1 | 2 | Decemberben vett egy VW Passatot. havi 45200-at keres az önkormányzati bizottságban. |
Vigh László | Fidesz | 0 | 14 000 000 | 1 373 591 | -14 000 000 Ft | -13 176 206 | 2 | 7 | |
Gulyás Gergely | Fidesz | 0 | 14 222 593 | 1 194 285 | -14 222 593 Ft | -13 542 593 | 1 | 2 | ügyvédi irodája után osztalékot kap, de nem derül ki hogy mennyit |
Dr. György István | Fidesz | 2 570 343 | 16 945 583 | 1 300 768 | -14 375 240 Ft | -75 002 240 | 1 | 4 | van egy lakása Kőbányán és nyaralója Siófokon és Kisszékelyen, 1665 százalékos részesedése lett a Favus Kft-ben |
Szabó Timea | LMP | 0 | 15 000 000 | 742 080 | -15 000 000 Ft | -15 200 000 | 1 | 2 | Ledolgozott 7 millió forintot az adósságából. |
Dr. Vitányi István | Fidesz | 97 600 | 15 704 000 | 1 480 758 | -15 606 400 Ft | -33 975 545 | 1 | 7 | |
Dr. Molnár Attila | Fidesz | 0 | 16 000 000 | 1 474 884 | -16 000 000 Ft | -8 279 000 | 1 | 2 | |
Szávay István | Jobbik | 1 103 542 | 17 407 743 | 808 172 | -16 304 201 Ft | -3 304 201 | 0 | 2 | Vett egy lakást Józsefvárosban a soltvadkerti tanyája mellé, megnőttek a tartozásai, több mint 2 millióval tartozik a Diákhitel Zrt-nek. |
Gelencsér Attila | Fidesz | 0 | 16 500 000 | 1 623 256 | -16 500 000 Ft | -28 547 055 | 0 | 2 | Vett egy kaposvári családi házat tavaly, családi kölcsönt kapott |
Dr. Vadai Ágnes | független | 180 000 | 17 279 801 | 867 306 | -17 099 801 Ft | -14 799 801 | 1 | ||
Burány Sándor | MSZP | 0 | 17 400 556 | 630 768 | -17 400 556 Ft | -700 556 | 0 | 1 | |
Koszorús László | Fidesz | 0 | 18 000 000 | 1 089 930 | -18 000 000 Ft | -23 550 000 | 0 | 3 | |
Dr. Mihalovics Péter | Fidesz | 2 500 000 | 21 000 000 | 2 999 997 | -18 500 000 Ft | -19 698 258 | 0 | 2 | |
Balczó Zoltán | Jobbik | 1 320 000 | 20 318 789 | 1 252 260 | -18 998 789 Ft | -23 954 789 | 1 | 2 | Decemberben kapott egy iPadet |
Meggyes Tamás | Fidesz | 0 | 19 000 000 | 895 521 | -19 000 000 Ft | -32 100 000 | 1 | 4 | Esztergomban 2 lakóház, egy erdő sé egy üres telek az övé |
Hoffman Pál | KDNP | 0 | 19 474 877 | 1 445 485 | -19 474 877 Ft | -6 474 877 | 0 | 4 | |
Dr. Daher Pierre | Fidesz | 0 | 19 800 000 | 3 194 851 | -19 800 000 Ft | 19 429 338 | 0 | 3 | nőttek a hiteltartozásai |
Lukács Zoltán | MSZP | 2 520 000 | 22 500 000 | 1 003 987 | -19 980 000 Ft | -317 548 628 | 1 | 1 | |
Harangozó Gábor | MSZP | 0 | 20 000 000 | 994 851 | -20 000 000 Ft | -6 000 000 | 2 | 9 | |
Kepli Lajos | Jobbik | 0 | 20 000 000 | 1 040 072 | -20 000 000 Ft | -25 602 320 | 1 | 1 | |
Dr. Tapolczai Gergely | Fidesz | 0 | 20 000 000 | 1 064 851 | -20 000 000 Ft | -16 290 000 | 1 | 1 | |
Farkas Flórián | Fidesz | 0 | 21 210 000 | 1 131 718 | -21 210 000 Ft | -13 464 800 | 1 | Csak adóssága van, megtakarítása nincs | |
Lezsák Sándor | Fidesz | 0 | 21 628 249 | 1 383 640 | -21 628 249 Ft | -21 628 249 | 0 | 3 | 85 ezret kap az Artisjustól |
Dr. Szanyi Tibor | MSZP | 6 584 000 | 29 000 000 | 630 768 | -22 416 000 Ft | -25 828 200 | 2 | 4 | 2006 óta van egy BMW-je, de 2012-ben lett egy Polski Fiatja is |
Dr. Zsiga Marcell | Fidesz | 1 700 000 | 26 600 000 | 1 640 292 | -24 900 000 Ft | -30 700 000 | 1 | 5 | A hírhedt 47 ezer forintnál majdnem 35-ször keres többet havonta. 26,6 milliós jelzálog van a bükkaranyosi telkein, van egy háza és egy üdülője Miskolcon. A banki megtakarítása 10,5 millióról 1,7 millióra csökkent. |
L. Simon László | Fidesz | 11 005 000 | 38 840 000 | 2 006 244 | -27 835 000 Ft | -34 935 000 | 2 | 24 | Egymilliót kap kulturális államtitkárként, 657 ezret bérleti díjból |
Ivanics Ferenc | Fidesz | 0 | 29 280 000 | 1 085 292 | -29 280 000 Ft | -66 554 482 | 1 | 1 | |
Dr. Vejkey Imre | KDNP | 0 | 35 000 000 | 985 575 | -35 000 000 Ft | -37 000 000 | 0 | 2 | |
Hegedűs Tamás | Jobbik | 0 | 40 370 000 | 985 575 | -40 370 000 Ft | -48 370 000 | 1 | 1 | |
Kósa Lajos | Fidesz | 3 000 000 | 44 000 000 | 1 446 441 | -41 000 000 Ft | -39 350 000 | 3 | 2 | Tavalyhoz képest nem sokat változott a bevallása, eladta Suzuki motorkerékpárját, de 2011-hez képest 2 millió forinttal kevesebb a magánemberek felé fenálló adóssága is. A banknak viszont úgy tűnik semmit nem törlesztett, mivel tavaly is 21 milliós banki adósságot tüntetett fel a vagyonnyilatkozatában. |
Rogán Antal | Fidesz | 3 434 648 | 48 000 000 | 1 699 140 | -44 565 352 Ft | -46 565 352 | Iványi-Grünwald festmény (2009 óta) | ||
Dr. Bárándy Gergely | MSZP | 3 500 000 | 52 000 000 | 754 976 | -48 500 000 Ft | -50 070 190 | 1 | 2 | Festményeket, metszeteket, érméket gyűjt |
Szólláth Tibor Zoltán | Fidesz | 3 100 000 | 55 400 000 | 1 653 834 | -52 300 000 Ft | -36 200 000 | 3 | 8 | Van egy traktorja. |
Gyurcsány Ferenc | független | 0 | 64 887 115 | 7 709 999 | -64 887 115 Ft | -50 406 454 | 2 | Idén 88 milliót vett ki osztalékként az Altusból, ami fő jövedelemforrása. Egy pápai lakáson és egy fél kötcsei nyaralón kívül semmilyen más tulajdona sincs. |