A megbukott útdíjtender több résztvevőjével tárgyalni kezdett a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium (NFM), hogy július elejére legalább részben kiépülhessen a 3,5 tonna feletti súlyú teherautósokat érintő, megtett kilométerekkel arányos útdíjat beszedő rendszer - írta pontosan meg nem nevezett forrásokra a Népszava csütörtökön.
A lap információi szerint az NFM részfeladatokat adna a mintegy 40 milliárdosra tervezett állami beruházásból a januárban eredménytelenül lezárt közbeszerzési eljáráson részt vevő cégeknek. A tárgyaló partnerek közé tartozik a versenyeztetés során korábban esélyesnek tartott T-System és a Kapsch társág is.