Szinte nincs olyan család, baráti társaság, ahol ne lenne legalább egyvalaki, aki valamilyen mentális betegséggel, idegrendszeri zavarral vagy függőséggel küzd. Ez a kötet húsz megrázó igaz történetet tár fel.
MEGVESZEMKell a nyugdíjas, ha egészségügyis!
A március végéig az Emberi Erőforrások Minisztériumához (EMMI) beérkezett 1906 továbbfoglalkoztatási kérelemből − a szakmai előterjesztés elfogadásával − 1848 esetben a kormányzat is támogatta a továbbfoglalkoztatást. A döntéssel mindazokon a területeken, ahol az egészségügyi ellátás biztosításához szükséges a nyugdíjas dolgozók alkalmazása, a továbbfoglalkoztatást lehetővé teszi a kormány − olvasható az egészségügyért felelős államtitkárság Napi Gazdaságnak eljuttatott válaszában.
Az ellátásban részt vevő egészségügyi dolgozók állásait azokban az esetekben is fel lehet tölteni, ha a dolgozó nem kérte a továbbfoglalkoztatását - korábban arról volt szót, hogy a nyugdíjba kényszerítettek helyére senkit nem lehet majd felvenni.
A továbbfoglalkoztatásra és az ezzel együtt járó anyagi kompenzációra vonatkozó jogszabályi feltételek is elkészültek. Ezek értelmében a kettős ellátás tilalmával érintett (ez azt jelenti, hogy nem lehet nyugdíjat és fizetést egyszerre kapni) közalkalmazotti vagy kormányzati szolgálati jogviszonyban álló egészségügyi dolgozók jövedelemkiegészítést kapnak.
A jövedelemkiegészítés maximális nettó összege megegyezik a kieső nyugdíj összegével. Nyugdíjemelés esetén a kompenzáció ugyanannyival emelkedeik, mint amerokka a nyugdíjemelés volt.
Az egészségügyi államtitkárság nemrég közölte, hogy a továbbfoglalkoztatás 2013-ban eddig 3036 dolgozót érint. A 2013. július elseje utáni „kettős ellátás tilalma”, és ezzel együtt a jövedelemkiegészítés viszont összesen 4059 embert érint. Kompenzációban mindazok az egészségügyi dolgozók részesülnek, akik jelenleg öregségi nyugdíjat vagy korhatár előtti ellátást kapnak, így például a 40 év munkaviszony után nyugdíjat választó, 62 évesnél fiatalabb nők is, akiknek nem kellett továbbfoglalkoztatási kérelmet beadniuk, mert nem érték el az öregségi nyugdíjkorhatárt.