Luca, Ottilia
2 °C
4 °C
Index - In English In English Eng

Már a választások előtt kitalálták a dohányállamosítást

2013.05.27. 11:01

A Matolcsy György vezette Magyar Gazdaságfejlesztési Intézet (MGFI) és a Continental Dohányipari Zrt. már 2009-ben a dohányárusítás államosítására készültek, írta hétfői cikkében a 444.hu.

"A fiatalkori dohányzás visszaszorítása” című tanulmányban leírják, hogy kívánatos a dohánytermékek kereskedelmének állami monopóliuma, végigveszik a kapcsolódó nemzetközi példákat, érintik a jogszabályi környezet előkészítését, a kialakítandó pályáztatási rendet és a kiskereskedőkre vonatkozó szabályokat.

A 444-nek arra a kérdésére, hogy pontosan milyen kapcsolat volt a Continental és az MGFI között, és milyen szerződéseket kötött a két cég, Matolcsyék azt válaszolták, hogy "a téma szerződéskötésig nem jutott el". A Continental ügyvédje, Reiniger Balázs pedig azt közölte, hogy köti az ügyvédi titoktartás, Sánta János cégvezető pedig nem válaszolt a megkeresésekre. Az MGFI-nél készített és készíttetett anyagok a 444 szerint a mai dohánytörvény alapját képezték: egyes részek felépítésükben, néhol pedig szövegszerűen visszaköszönnek a Lázár János által benyújtott és idén július 1-jén hatályba lépő dohánytörvényben.

Mint azt az Index megírta, a Continental dohánycéghez kötődő egykori és mai alkalmazottak, valamint azok rokonai szerte Magyarországon taroltak a trafikos pályázaton. Ott lesznek minden fontosabb városban és számos kisebb településen. Maga a törvény pedig már eleve kedvezőbb helyzetbe hozza a magyar dohánycéget.