További Gazdaság cikkek
- Milyen válság? Karácsonyra úgy vásárolunk, mintha nem lenne holnap
- Megvan, mikor lesznek 2025 legfontosabb gazdasági konferenciái
- Remegve vár a forint egy fontos amerikai döntést
- Nem tudnak versenyezni a BYD-val, egyesülhet két nagy japán autógyártó mamutcég
- Felfordul a világ: vezetők tömeges váltását hozhatja 2025
Elutasította a rendőrség, hogy az Állami Autópálya Kezelő Zrt. (ÁAK) feljelentése alapján nyomozást indítson az útdíjtender miatt – írta az Indexnek a Budapesti Rendőr-főkapitányság.
Az ÁAK tavaly ősszel írt ki nyílt közbeszerzést a teherforgalmat megadóztató útdíjszedő rendszer kiépítésére. A tenderen a müncheni Aurelius Grouphoz tartozó Getronics Kft. nyert, a cég azonban piaci nyomásgyakorlásra hivatkozva visszalépett.
Németh Lászlóné fejlesztési miniszter február elején egy parlamenti kérdésre adott válaszában azt írta, hogy a kormány vizsgálatot fog kezdeményezni a tender bedőlése miatt. A miniszter akkor azt írta, hogy a rendőrséghez és a Gazdasági Versenyhivatalhoz (GVH) fordulnak majd.
Az ÁAK március 20-án tett feljelentést a BRFK-nál ismeretlen tettes ellen. A rendőrség májusban feljelentés-kiegészítést rendelt el, vagyis a nyomozóknak további adatokra volt szükségük, hogy eldöntsék, indítanak-e nyomozást, vagy sem.
Az Index információi szerint ennek részeként a rendőrség írásban számos kérdést tett fel a Getronicsnak. Többek között arra voltak kíváncsiak, ki mikor gyakorolt nyomást a cégre, illetve ennek során történt-e erőszak. A kérdéseket a cég megválaszolta, a levelükben megnevezték azokat a cégeket is, amelyek szerintük a zsarolási kísérlet mögött állnak.
A BRFK május végén ennek ellenére a feljelentés elutasításáról döntött, ennek okait azonban az Indexnek nem árulta el. A döntéssel kapcsolatban megkerestük az ÁAK-t, többek között arra voltunk kíváncsiak, hogy terveznek-e további lépéseket az ügyben. Hétfői levelünkre egyelőre nem kaptunk választ.
A rendőrség határozata azért érdekes, mert az elmúlt hónapokban úgy tűnt, hogy az állam elfogadja a Getronics magyarázatát. Erre utalt az is, hogy az útdíjrendszer kiépítéséről szóló megismételt eljárást nemzetbiztonsági okokra hivatkozva titkosították. Áprilisban a titkosított eljárás keretében az i-Cell Kft-t választották ki a munkára.
Az útdíjszedés a tervek szerint elindul ugyan július 1-én, de akadozva. A rendszer az első napon gyakorlatilag egyórás működés után összeomlott. Az autópályakezelő szerint túlterheléses támadás érte őket, de a hiba elhárítása után is zavarokra panaszkodtak a fuvarozók.
Hétfőn kiderült, hogy menesztették posztjáról az ÁAK vezérigazgatóját, és az üzemeltetési igazgatót. Az Index információi szerint a két vezetőt az útdíjrendszer körüli botrányok miatt menesztették, az ÁAK felügyeletét gyakorló MFB szerint azonban közös megegyezéssel távoztak.