Már beszállítókat keres a Sólyom
Augusztus 1-jén kétlépcsős, nyílt pályázatot ír ki a Sólyom Airways 51 árucsoportra - gépjárművektől a számítógépekig, ásványvíztől a szállodai szolgáltatásokig - a minősített beszállítói adatbázis létrehozásához - írta a Világgazdaság kedden.
A lapnak Lucsik János, a Sólyom Befektetési és Vagyonkezelési Holding Kft. ügyvezető igazgatója elmondta, hogy első negyedévükben, szeptembertől decemberig 6-12 millió euró áll rendelkezésére arab befektetőknek köszönhetően, és "minden egyes nap közelebb kerülnek az induláshoz". A cég első járatai Brüsszelbe, Londonba, Párizsba, Milánóba, Frankfurtba, Stockholmba és Amszterdamba repülnek majd, az online értékesítés a tervek szerint augusztus közepén indul.
A Nemzeti Közlekedési Hatóság a Világgazdasággal közölte: a Sólyom felvásárolta a kisgépes légi jármű üzemeltetését és karbantartását végző ceglédi Avicraft Kft.-t. Ezt az engedélyt kereskedelmi légi szállítás végzésére akarták módosítani, de erre nem volt lehetőség. "Így a múlt hét folyamán a Sólyom Hungarian Airways a következő kérelmeket nyújtotta be: megkérte az előzetes lajstromjel kijelölését az első légijárműre, módosította a működési és üzembentartási engedély kérelmet, és kéri az A teljesítményosztályú légijárművekkel történő utas-, postai küldemény- és áru kereskedelmi légiszállítás engedélyezését" - közölte a hatóság.
A cég nemrég bejelentette, hogy ilyen Boeingeket bérel, és már a hívójele is megvan. Piaci szakértők szerint viszont nagyon rossz a jelenlegi üzleti környezet, ezért elég bátor dolog mostanság egy céget indítani.