Nem elég a szankció, még az olaj is!
Oroszországnak évente mintegy 130-140 milliárd dolláros veszteséget okoznak a nyugati szankciók és további 90-100 milliárdt buknak az olajárak 30 százalékos zuhanásán, de ettől valószínűleg nem omlik össze az orosz gazdaság – mondta Anton Sziluanov orosz pénzügyminiszter hétfőn egy Moszkvában tartott nemzetközi pénzügyi-gazdasági konferencián, írja az MTI.
Sziluanov elmondta, hogy az ukrajnai válság által előidézett geopolitikai feszültség miatt kevesebb külföldi tőke áramlott Oroszországba, a legnagyobb orosz hitelfelvevőket pedig elvágták hagyományos befektetői bázisuktól. Elismerte, hogy az Oroszországot sújtó szankciók következményei jelentősek, különösen az orosz exporttermékek árát illetően. A rubel árfolyamára és költségvetésre viszont az olajárak csökkenése gyakorol nagyobb hatást.
Az év eleje óta 30 százalékkal esett az olaj ára. A rubel ugyancsak 30 százalékkal gyengült
– emlékeztetett a miniszter, aki szerint az olajárak és a rubel árfolyama szoros összefüggést mutat.
Az orosz költségvetés bevételeinek fele az olajipari szektorból érkezik. A jövő évi költségvetés összeállításakor úgy számoltak, hogy az olaj ára hordónként átlagosan 96 dollár lesz.
Az Interfax orosz hírügynökség jelentése szerint a pénzügyminisztérium szeptemberben úgy becsülte, hogy Oroszország fizetési mérlegét a bruttó hazai termék (GDP) 4 százalékának megfelelő összeggel rontja az olajárak csökkenése és az ukrán válság következményei.
A statisztikai hivatal jelentése szerint az év eleje óta a GDP 0,8 százalékkal bővült éves összevetésben. A gazdaságfejlesztési minisztérium az év egészére 0,5 százalékos vagy kicsit nagyobb gazdasági növekedést vár, a jegybank és elemzők viszont csak 0,3 százalékos bővülésre számítanak.