Dezső
14 °C
27 °C

Áder visszadobott két törvényt

2014.12.19. 16:29 Módosítva: 2014-12-19 19:14:30

Nem változik a zárva tartás

A Napi.hu nyomán eredetileg azt írtuk, hogy a kereskedelmi törvénybe beletartozik a vasárnapi zárva tartás is, valójában viszont csak az szerepel benne, hogy világörökségi terület nagyvárosias lakóterületén tilos bizonyos fajta boltokat üzemeltetni, és az, hogy az olyan 50 milliárd forintnyi éves árbevételnél többet termelő cégek, amelyek mérleg szerinti eredménye egymást követő két üzleti évben nulla vagy negatív, nem árulhatnak napi fogyasztási cikkeket (pl. kenyeret, tejet, stb.).

Megfontolásra visszaküldött pénteken a parlamentnek Áder János köztársasági elnök két elfogadott jogszabályt, az épített környezet alakításáról és védelméről szóló, valamint a kereskedelemről szóló törvény módosítását – írja a Portfolio.

Áder Kövér Lászlónak írt levelét az előbbi témában itt olvashatja. Főbb pontokban:

  • Egy olyan bizottságra hivatkozik a hatályba lépő törvény, amely még fel sem állt addig.
  • A törvény a szakhatósági eljárás felfüggesztését egy másik törvénnyel ellentétesen teszi, és az ügyfeleket megillető tisztességes ügyintézéshez való jog sérül
  • Nem elég részletes a törvény

A másik itt olvasható, annak a lényege, hogy nem korlátozható egyetlen EU-s letelepült cég sem.

Az "épített környezet alakításáról és védelméről szóló" törvényt december 9-én szavazták meg a parlamenti képviselők. A gyakorlatban a plázastop meghosszabbításaként ismert szabályozás 2015. január elsején lépne hatályba, arról rendelkezik, hogy a 400 négyzetméternél nagyobb alapterületű kereskedelmi építményekre előzetesen állásfoglalását kell beszerezni.

A kereskedelemről szóló törvény módosítását szintén december 9-én  fogadta el a parlament. Ennek a szabályozásnak két fontos eleme van:

  • Olyan cégek, amelyeknek az éves árbevétele meghaladja az 50 milliárd forintot, nem árulhatnak napi fogyasztási cikkeket (pl. tej, kenyér, mosópor), ha mérleg szerinti eredményük egymást követő két üzleti évben nulla vagy negatív.
  • Kimondja továbbá azt is, hogy világörökségi terület nagyvárosias lakóterületén tilos diszkontot, nagyméretű szupermarketet és hipermarketet létesíteni vagy üzemeltetni.

Vámos György, az  Országos Kereskedelmi Szövetség főtitkára az Indexnek elmondta, már korábban kérték Áder Jánostól, hogy az elfogadott jogszabályokat ne írja alá.

Az Index úgy értesült, hogy pénteken este fél nyolcra összehívták a Parlament házbizottsági ülését. A képviselők kevéssel az ülés előtt kaptak meghívót, a sietség oka valószínűleg, hogy Áder János két jogszabályt is visszaküldött az Országgyűlésnek. Valami zavar lehet az erőtérben, mert nem sokkal a kezdés előtt lefújták az ülést. 

Áder már három héttel a kinevezése után, 2012 május végén formai ok miatt visszaküldte a módosított médiatörvényt a parlamentnek. Aztán júniusban a kisajátításról szóló törvény módosítását és a sportcélú ingatlanok tulajdoni helyzetének rendezéséről szóló jogszabályt nem szentesítette . Az előbbi jogszabálynál azt kifogásolta, hogy azt az Országgyűlés a házszabályba és a jogalkotási törvénybe ütköző módon fogadta el, a másiknál pedig olyan koherenciazavart fedezett fel, amely miatt újra kell tárgyalni a javaslatot. Az év októberében a központi költségvetését megalapozó egyes törvények módosításáról szóló törvényt, a településfejlesztéssel, a településrendezéssel és az építésüggyel összefüggő egyes törvények módosításáról szóló törvényt nem írta alá.

2013 tavaszán Áder az információs önrendelkezési jogról és az információszabadságról szóló törvény módosítása mellett az agrárkamara vezetőinek összeférhetetlenségi szabályain lazító törvényt is visszaküldte a parlamentnek megfontolásra, de aztán ezeket a törvényeket a parlament újra elfogadta. Még az év nyarán azt a törvényt is visszaküldte a parlamentnek, amely arról rendelkezett, hogy a Margit sziget a főváros "fennhatósága" alá tartozik. De hiába küldte vissza, a parlament újra megszavazta. Ezen a nyáron került elé a takarékszövetkezeti törvény, az egyházügyi törvény módosítása, ezeket szintén visszadobta.  

Áder 2013 novemberében a zsebszerződések ellen alkotott földtörvényt küldte vissza a parlamentnek megfontolásra. Az államfőnek az volt a törvénnyel a baja, hogy a jogszabály szerint a zsebszerződések semmisségéből eredő követelések bírósági úton nem érvényesíthetők. Egy hónappal később a hegyközségi törvényt dobta vissza, majd decemberben a Magyar Művészeti Akadémiáról szóló törvénymódosítást.