Segítünk kiigazodni az útdíjkáoszban!
További Gazdaság cikkek
- A nagy ingatlanpiaci dilemma: megzabolázhatók-e az elszabadult árak?
- Havi egymillió forintos fizetéssel csábítanának dolgozókat a budapesti karácsonyi vásárra
- Nyitott a munkahelyváltásra a fehérgalléros dolgozók többsége
- Visszavonta a Mol minősítését a Moody’s
- Felolvasták Nagy Mártonnak, melyek most a legnagyobb problémák a vállalkozók szerint
Január 1-jétől igazi kihívás, hogyan lehet Magyarországon a legolcsóbban autózni, hogyan lehet a legkevesebb pénzből, a legkevesebb megyét érintve A-ból B pontba eljutni. Ugyanis a kormány bevezette az útdíjat, ami azt jelenti, hogy az autópályák mellett immár számos gyorsforgalmi úton is pénzbe kerül az autózás.
A kormány nagyon rövid időt hagyott a felkészülésre. Két nap sem volt áttekinteni azt, hogy melyek lesznek a fizetős szakaszok, merre kell haladnia egy autósnak, ha el akarja kerülni a megyei matricák vásárlását.
Márpedig a kormány által kiadott térképek (itt találja az összeset) értelmezéséhez nagyon is kell idő, ugyanis a szabályokat úgy sikerült megalkotni, hogy az M0-son például olykor kilométerenként változik, hogy most fizetős vagy nem fizetős szakaszon járunk. Emiatt
Kinek mennyit kell fizetnie?
Nézzük, mit tudunk biztosan az új rendszerről.
Az eddig megszokott 10 napos, havi és éves országos autópálya-matricák megmaradnak, a megyei matricákat ezek mellett vezetik be. Az eddig ismert országos matricák is érvényesek az összes most díjkötelessé váló autóútra.
Az eddigiek mellé jönnek tehát a megyei matricák, amelyekből azonban csak éves matrica létezik (Nógrád, Jász-Nagykun-Szolnok és Békés megye kivételével, ahol nincs díjköteles gyorsforgalmi hálózat), és csak az adott megyében található utakra vonatkozik.
Az éves megyei matricák árát a következőképpen állapította meg a kormány:
- Autósoknak, motorosoknak: 5 ezer forint
- A hétnél több (8-9) személy szállítására is alkalmas járműveknek (például kisbuszokra, lakóautókra és haszongépjárművekre): 10 ezer forint (a nagyobb kapacitású személyautók külön kategóriába helyezése az év egyik, az érintetteknek igencsak fájó újítása)
- Buszoknak 20 ezer forint.
Ezek a megyei matricák január 1-jétől a következő év január 31-ig érvényesek.
A nagy kérdés persze, hol és hogyan vehetünk matricát. Habár az elmúlt napokban főleg pihentek az emberek, és csak most van az első munkanap, így is nagy fennakadások voltak több benzinkútnál a matricavásárlás miatt.
Emellett több tucat olvasónk panaszkodott arra, hogy nem vagy nehezen működik az online rendszer, ahol elvileg pár kattintással meg lehet vásárolni a matricákat. Így aztán a vignetták beszerzéséhez csak sok szerencsét kívánhatunk, az biztos, a legegyszerűbb megoldás, az SMS-sel vásárlás csak február 1-jétől működik majd. (De figyelem, az eddig is használt országos matricákat lehet SMS-ben venni továbbra is!)
Fizetős szakaszra tévedtem, jaj, mi lesz?
Mivel elég kevés idő volt feldolgozni is a tényt az újfajta útdíjról, pláne megismerni a fizetős szakaszokat, előfordulhat, hogy megyei matrica nélkül ráhajt egy immár díjköteles szakaszra. Bár a kormányzati kommunikáció egy hónapos türelmi időről beszél,
A következő történik ebben az esetben.
- Értesítést kap arról, hogy büntetést kell fizetnie.
- A pótdíj 14 875 forint, ez alól azonban mentesülhetnek azok, akik legkésőbb február végéig a NÚSZ Zrt. ügyfélszolgálati irodájában a szolgáltatási díj megfizetése mellett (1470 Ft) az adott szakaszra érvényes megyei vagy országos éves matricát váltanak.
- A szabályszegés más matricával, például 10 napos vagy havi matricával nem váltható ki, csak éves matricával.
Vagyis az úton már most sincs ingyen ebéd, aki fizetős szakaszon járt, fizetnie kell. Legalább 1470 forintot plusz a matricát, úgy kalkuláljon.
Jöjjön a neheze: hol kell fizetni?
Tényleg a legnehezebb kitalálni és összefoglalni, hogy akkor most milyen logika mentén tettek fizetősség útszakaszokat. Így most inkább azt szedtük össze, hogy mire érdemes tényleg nagyon odafigyelni, ha el akarják kerülni a büntetést, sorban állást, ügyintézést. Tehát:
- A reptérre csak matricával lehet kijutni. Fizetős lesz ugyanis a 4-es út bevezetője és a Ferihegyi repülőtér 2-es termináljához vezető út. Vagyis ha kiviszünk valakit a reptérre egyszer, akkor is kell az 5000 forint éves Pest megyei matrica, vagy legalább a 2975 forintos 10 napos országos matrica.
- Az M7-esen kell a Veszprém megyei matrica. Ha a Balatonra megy az M7-esen, nehogy elfelejtse a veszprémi matricát. Bizony, azért a pár kilométerért is meg kell vásárolni az 5000 forintot (Balatonvilágos előtt az M7-es belelóg Veszprém megyébe). A dologban az a szép, hogy Veszprém megyében ez az egyetlen fizetős szakasz, vagyis másra nem jó ez a matrica.
- Egy hídra két matrica kell. Az M8-as hídon a Pentele hídon a Fejér megyei és a Bács-Kiskun megyei matricát, az M9-es hídon pedig a Tolna megyei és a Bács-Kiskun megyei matricát is meg kell venni. Bármelyik irányból hajtunk fel a hidakra.
- A Megyeri híd díjmentes. Kérdés, a híd után meddig haladhatunk az úton ingyen. Bár Fónagy János NFM-államtitkár korábban azt ígérte, hogy a budakalászi körforgalomtól az M3-ig lesz ingyenes, ennél rövidebb szakaszon lett díjmentes az út. A pesti oldalon az első lehetséges lehajtóig lehet csak ingyen menni. Ez nem egyértelmű a térképről, de a Nemzetiutdij.hu az oldalán tisztázza a dolgot: „az M0 autóút Megyeri hidat érintő szakasza a 11. számú főúttól a 2. számú főútig (a közúti táblázás szerinti 75-ös, Dunakeszi–Újpest lehajtóig) díjmentes. Ez a jelenlegi, honlapon szereplő Pest megyei térképen 74-es csomópontként szerepel.”
- Fizetős lett a röszkei határátkelő is. Az M5-ös autópálya az M43-as csomópontig, az M43-as pedig az 5-ös útig volt január 1-jéig ingyenes, ennek vége. Bár még nincs tábla, de mind a kilépőknek, mind a belépőknek kötelező a matrica Röszkénél.
- Ugyanígy fizetős a hegyeshalmi határátkelő Ausztriánál. Jól látszik a térképen.
- Fizetős lett az M2-es. Az autópályának nevezett autóútért, ami Budapestről megy Vácon át az északi határhoz, eddig az autósoknak nem kellett fizetni, mostantól viszont díjköteles.
- Vas megyében az M86-os út is fizetős lett. Jól látszik a térképen. Bár ez még változhat, mert a térség országgyűlési képviselője, Hende Csaba honvédelmi miniszter diszkriminatív és igazságtalan az intézkedésnek nevezte ezt, ezért minden erejével küzd ellene. Meglátjuk, mekkora ereje van a miniszternek.
Önnek mi a tapasztalata az új útdíjakról? Elégedett vele? Annyira nem? Katasztrófa? Írja meg nekünk azugyelet@mail.index.hu címre, és nyugodtan csatoljon hozzá képet is, ha van!