Lefoglalták az ETO Parkot és a stadiont
További Gazdaság cikkek
-
A Jobbik törvénybe iktatná a készpénzes bérkifizetés jogát
- A Nemzetgazdasági Minisztérium közleményt adott ki: nincs kockázat a magyar államadóságban
- Pogátsa Zoltán az árrésstopról: Már az ókor óta tudjuk, hogy az állami beavatkozásnak több a kára, mint a haszna
- Kipukkadt a lufi, visszatért a korábbi lélektani határhoz a forint
- Nagy Márton: Bővülhet az árrésstop alá tartozó termékek száma
A vagyon-visszaszerzési eljárásban a győri ETO Parkot és a stadiont is lefoglalta a nyomozó hatóság biztosítási intézkedésként, mondta a Quaestor-ügyről Ibolya Tibor fővárosi főügyész az M1-nek. A gyanúsítás után megkezdődött vagyonvisszaszerzésben gépkocsikat, üzletrészeket, készpénzt is lefoglaltak ingatlanok mellett.

Március 11-én rendelték el a nyomozást, aznap négy helyen tartottak házkutatást, amelynek eredményeként lefoglaltak körülbelül tízezer oldalnyi nyomtatott szöveget és körülbelül 800 gigabyte-nyi elektronikus adatot. Ezek áttekintéséhez szerinte idő kellett.
Arra a kérdésre, hogy két hét elég lehetett-e a vagyon kimenekítésére offshore cégeken keresztül, azt válaszolta: „objektíven nem volt olyan helyzetben" Tarsoly Csaba Quaestor-vezér, hogy vagyont tudjon kimenekíteni.
Tarsoly Csaba és két társa ügyében a főügyész a gyanúsítás részleteit nem árulta el, csak annyit, hogy a cselekmény minősítése csalás. Mint mondta, ez egy nehezen bizonyítható bűncselekmény, ezért minden olyan nyomozati cselekményt el kellett végeztetniük, amely megalapozottá teszi a gyanút. A Magyar Nemzeti Bank feljelentése csak arról szól, hogy a Quaestornál bűncselekmények történtek, de ekkor még nem volt egyértelmű, hogy milyen bűncselekmények, mondta. Mivel kár keletkezett, ezért a csalás gyanúját próbálták megalapozott gyanú szintjére hozni, írja az MTI.
A főügyész szerint kijegecesedett a gyanú
Ibolya Tibor azt mondta, nem akar olyan országban élni, ahol egy feljelentés után egy nappal bárkit le lehet tartóztatni. Amikor a büntetett előéletű Orgován Béla nevére írta a céget, Tarsoly Csabával szemben a megalapozott gyanú „kijegecesedett", mondta a főügyész, ami szerinte jó volt az ügyészségnek.
Azt mondta, hogy a Buda-Cash-ügyben sem intézkedtek gyorsabban a nyomozók, talán egy vagy két nappal hamarabb állították elő a gyanúsítottakat. Ez mindkét ügyben két hét alatt történt meg, amit nemzetközi összehasonlításban is gyorsnak nevezett.
Polt Péter legfőbb ügyésznek a parlamentben tették fel hétfőn azt a kérdést, miért hagyták két hétig futni Tarsoly Csabát, amire azt válaszolta, hogy a hatóságok már a csőd másnapján kiszálltak a Quaestorhoz, és a vagyontárgyakat is elkezdték lefoglalni. Polt szerint Tarsoly azért nem hallgatták ki korábban, mert aki potenciális gyanúsított, „az nem hallgatható ki előzőleg tanúként, ez minden emberi jognak ellentmond".
Tarsoly Csabát csütörtökön vették őrizetbe, előzetes letartóztatását vasárnap rendelték el. A Quaestor-botrányról nagyon sokat olvashat ebben a cikkünkben.
Szombaton meccs lenne
A Győr szombaton éppen otthon játszana a Kecskeméttel az NB I.-ben, kérdés, hogy ezt befolyásolja-e a lefoglalás. A győri önkormányzat korábban jelezte, hogy az ügy lezárása után az ETO Parkot átvenné.

A Győri ETO futballklub még március elején jelentette be, csődvédelmet kér, miután a klubot birtokló Quaestor-csoport kötvénykibocsátó cége ezt már megtette. A botrány hatására az Audi elállt a további szponzorációtól. Tarsolyt a győri önkormányzat is kifúrná az ETO-ból, a focicsapatból egyébként közben menekülnek az edzők is.
Korábban nem volt példa a magyar futballbajnokságban, hogy egy csapat stadionját az állam lefoglalja. 2005-ben a Stadler-stadion járt hasonló módon, akkor a tulajdonos Stadler József tartozásainak a fejében foglalta le egy cég.

Ehhez a cikkhez ajánljuk
- Gazdaság
Orbán Viktor elárulta, hogy miért avatkoztak be az élelmiszeráraknál
Számokat is közzétett a miniszterelnök.
március 23., 11:47
- Gazdaság
Csaknem negyedmilliárd forintot értek ezek a számok a hatos lottón
Kihúzták a nyerőszámokat.
március 23., 16:58
- Gazdaság
Orbán Viktor előre megmondta, kinek a malmára hajtja a vizet Németország történelmi lépése
A miniszterelnök jóslata, úgy tűnik, kezd valóra válni.
március 23., 08:57
- Mindeközben
Nádai Anikó az anyaságról: Ember legyen a talpán, aki ezt mindig türelmesen bírja
tegnap, 21:50
- Mindeközben
Jason Isaacs már megint a Harry Potter sorozattal trollkodott, elárulta, kinek adná át Lucius Malfoy szerepét
tegnap, 20:50
- Gazdaság
Mérlegen az árrésstop: mutatjuk, hol van a legtöbb akció
Ott tapasztalható nagyobb változás, ahol több gyártói márkás terméket forgalmaznak.
március 22., 08:05
- Gazdaság
Lázár János egyeztetett Orbán Viktorral, minden magyar településre ATM-et telepítenek
Mindezt az elkövetkezendő hetekben szeretnék megvalósítani.
március 22., 17:34
- Gazdaság
Megjelent az új rendelet az árrésstopról, egy hetük van a kereskedőknek cselekedni
Minden változásról tájékoztatniuk kell a boltoknak.
március 22., 09:48
- Gazdaság
A Jobbik törvénybe iktatná a készpénzes bérkifizetés jogát
A javaslat célja, hogy mérsékelje a bankok túlzott nyereségét is.
tegnap, 21:51
- Gazdaság
A Matolcsy-éra végnapjaiban lezavart cégátadási ügy kezd kiegyenesedni
Varga Mihályék léptek.
március 22., 11:37
- Mindeközben
Rákóczi Ferenc lánya külföldre költözött: „Tízéves korában mondta, hogy ő nem akar itt élni”
tegnap, 16:55
- Címlapon
Németh Hunor: Koppenhágában nőttem fel, de a szívem magyar maradt
A kilenc évvel ezelőtti osztrákverésnek köszönhetjük a magyar futball egyik legnagyobb ígéretét.
tegnap, 20:42
- Címlapon
Biztonsági őr akadályozta meg, hogy bejusson a rabbi a Kazinczy utcai zsinagógába
Emiatt az utcán imádkoztak az ortodox főrabbival szolidaritást vállalók.
tegnap, 16:38
- Mindeközben
Fekete Pákó elszégyellte magát a Farm VIP-ban történtek miatt, térden állva könyörgött Bálint Antónia bocsánatáért
tegnap, 15:50
- Címlapon
Az Európai Bizottság azt kéri az uniós polgároktól, hogy állítsanak össze egy 72 órára elegendő túlélőcsomagot
A tagállamok felé is kéréseket fogalmaztak meg.
tegnap, 19:45
- Mindeközben
Udvaros Dorottya: Egy féltékeny szeretőm volt, és abban a pillanatban, hogy nem adtam oda neki mindenemet, bosszút állt
tegnap, 13:44
- Gazdaság
Ezek a számok 425 millió forintot értek
Kihúzták az ötös lottó nyerőszámait.
március 22., 20:49
- Gazdaság
Mi van a füst mögött? A szabályozás és a tudomány csatája a dohányiparban
Kulcskérdés, hogy a káros hatások csökkentésére irányuló törekvések és a piaci szabályozások összhangba kerüljenek.
március 22., 19:21
- Gazdaság
Ledobta a bombát a kormány, itt az újabb fordulat Orbán Viktor csatájában
Zuhannak az árak.
március 20., 08:51
- Gazdaság
Távozott az ügyvezető a debreceni akkugyár éléről, már az utódja is meg van
A CATL környezethasználati engedélyével kapcsolatban több hibára is fény derült.
március 21., 18:42
- Gazdaság
Az Állami Számvevőszék feljelentést tett a Matolcsy-korszak végén végrehajtott cégátadás miatt
Sok milliárd forint került Matolcsy György fiának érdekeltségéhez.
március 21., 14:44
- Címlapon
Mindenre gondoltak a tervezők, csak erre nem: újabb probléma merült fel a csernobili szarkofágnál
A lángok után most újabb problémával kell szembenézni, amire egyelőre nincs megoldás.
tegnap, 18:57
- Mindeközben
Kulcsár Edina és G.w.M meggondolták magukat közös gyermekük jövőjét illetően
tegnap, 12:44
- Mindeközben
Farm VIP: csalással bukott le az egyik csapat a termelési feladatban, nagy balhé kerekedett belőle
tegnap, 11:33
- Mindeközben
Közös gyermeket szeretne Demcsák Zsuzsa és titokzatos férje: „Ha van csoda, akkor lesz csoda, én szeretném!”
tegnap, 10:21
- Mindeközben
Lukács Miki: Jelenleg a kisfiunk igényei a legfontosabbak, szinte csak lopva alszunk két-három órát
tegnap, 09:16
- Címlapon
Nagyszabású hekkertámadás érte az egyik legnagyobb orosz vállalatot, teljes a káosz a cégnél
tegnap, 06:12
- Gazdaság
Kiderült, mikor juthatnak hozzá a pénzükhöz a nyugdíjasok áprilisban
Bankszámlára történő folyósítás esetén korábban kapják meg a járandóságukat.
március 24., 11:14
- Gazdaság
Beavatkozott a kormány, itt a fordulat az élelmiszereknél
Az árrésstop hatására egyes termékek ára 60 százalékkal is csökkent.
március 24., 10:41
- Gazdaság
Bedurrant a forint bicepsze, erősen kezdte a hetet a magyar fizetőeszköz
Maradt a múlt héten tapasztalt szint.
március 24., 07:21
- Gazdaság
Újabb bank merített hatalmasat a húsosfazékból
Kiemelkedő, sikeres, milliárdokban gazdag 2024-et tudhat maga mögött az MBH Bank.
március 21., 09:29
- Gazdaság
A GVH vizsgálatot indított egy Pest vármegyei víziközmű-szolgáltató magas árazása miatt
A hivatal szerint az érdi cég visszaélhetett erőfölényével.
március 21., 11:49
- Mindeközben
Váratlan fordulat a Farm VIP-ban, MC Duckynak azonnali hatállyal véget ért a verseny
március 25., 21:20
- Gazdaság
Sejtelmes bejegyzést tett közzé Varga Mihály
Újabb front nyílhat az infláció elleni küzdelemben.
március 20., 12:20
- Gazdaság
Nagy Márton: Méltányos szintre kell csökkenteni a bankolás díjait
A nemzetgazdasági miniszter szerint nem indokolt mértékben drágultak a pénzügyi szolgáltatások.
március 21., 11:51
- Gazdaság
Rossz hír az autósoknak, ismét 600 forint fölé emelkedhet a benzin literenkénti átlagára
A gázolaj is drágul.
március 21., 11:18
- Gazdaság
Szinte az összes Cybertruckot visszahívja a Tesla
Egy járműtulajdonos jelezte nekik, hogy levált a külső panel.
március 21., 12:33
- Gazdaság
Hullámzó árak, tömött medencék: drágulnak a fürdőbelépők
A fürdőgyógyászati kezelések tb-támogatásának újragondolása is terítéken van.
március 20., 16:20