További Gazdaság cikkek
- A nagy ingatlanpiaci dilemma: megzabolázhatók-e az elszabadult árak?
- Havi egymillió forintos fizetéssel csábítanának dolgozókat a budapesti karácsonyi vásárra
- Nyitott a munkahelyváltásra a fehérgalléros dolgozók többsége
- Visszavonta a Mol minősítését a Moody’s
- Felolvasták Nagy Mártonnak, melyek most a legnagyobb problémák a vállalkozók szerint
Korábbi cikkünkben az MTI-re hivatkozva azt írtuk, hogy a pénteken elfogadott taxisrendelet alapján 2018-tól ugyanazok a szabályok vonatkoznak az fuvarmegosztó alkalmazásokra (Uber, Wundercar), mint a taxis cégekre. Ez így ebben a formában azt jelentette volna, hogy a fuvarmegosztó alkalmazások helyzete még két és fél évig nem változik, tehát nem lesznek betiltva, de legalizálva sem.
Cikkünk megjelenése után a Nemzeti Fejlesztési Minisztériumtól (NFM) viszont azt tudtuk meg, hogy a rendeletnek csak egy része lép életbe 2018-tól, viszont
Az NFM kérdésünkre azt is elárulta, hogy ez azt is jelenti, hogy Uber vagy Wundercar alkalmazásokkal taxizni Budapesten ezentúl csak sárga autóval, és csak hatósági árszabással (450 forintos alapdíj és 280 forintos kilométerenkénti díj) lehet majd.
Az Uber nem kivánta kommentálni a hírt az Index kérdésére. A Wundercar alapítója Gunnar Froh kérdésünkre nem kommentálta a törvénytervezetet, mivel eddig egy betűt sem látott belőle.
Nem akadályozzák az innovációt, de a hatósági árazás az Uberre is vonatkozik
Fónagy János, a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium (NFM) parlamenti államtitkára pénteki, budapesti sajtótájékoztatóján elmondta, hogy a piacon az elmúlt időszakban megjelent szolgáltatók diszpécserszolgálatként szabályszerűen csak úgy működhetnek, ha utast kizárólag az előírt engedélyek, jogosítványok és képesítések mindegyikével rendelkező taxisoknak közvetítenek, szerveznek.
Fónagy azt is mondta, hogy "a kormány nem kíván innovatív megoldásokat megakadályozni", az Uber egy infokommunikációs szervezési tevékenység, infokommunikációs szolgáltatás, amely nem tiltott, "ha azt az előírt jogosítványokkal rendelkező taxisok veszik igénybe, akkor az szívük joga. Vagyis a taxisok, a szolgáltatást nyújtók eldöntik, hogy hajlandóak-e ezért az infokommunikációs szolgáltatásért az Ubernek díjat fizetni" - fogalmazott. Az is kiderült, hogy a rendelet nem vonatkozik majd a telekocsikra.
A gyakorlatban egyébként ez nyilvánvalóan az innováció akadályozása, hiszen az Uber egyik nagy újítása, hogy a városban lévő sofőrök és az utasok számától függően mindegyik útra egyedi árat számít ki az alkalmazás. Enélkül az Uber gyakorlatilag egy nagyon hatékony diszpécser szolgáltatás.
Fónagy arról is beszélt, hogy a szabályozás a taxisok érdekében született, 13 ezer taxis „életvezetési biztonságát” akarják így megóvni.
(Más szakmájába) nem partizánkodom át , mert adósíbolással, az állami szabályok kijátszásával ott olcsóbb tudok lenni
– mondta Fónagy a fuvarmegosztó alkalmazásokra utalva, majd hozzátette, 2018 után az Ubert kizárólag taxisok használhatják majd.
A Keletitől vinne utast? Mutassa az engedélyt!
A rendelet alapján a repülőtereken, vasúti pályaudvarokon és buszállomásokon az utasokat zaklató, a közrendet megzavaró, taxishiénakkal szemben hatóságilag is fel lehet lépni, ez a rész is július végétől lesz érvényes. Hogy ez mit jelent pontosan?
Az MTI beszámolója alapján azt, hogy a közlekedési szolgáltató által üzemeltetett területeken, például a Keleti pályaudvar melletti droszton a jövőben szolgáltatást felajánlani és utast felvenni kizárólag a szolgáltató hozzájárulásával lehet.
Aki ismétlődő szabálysértést követ el - például a nemzetközi vonatra Kőbánya-Kispesten felszállva többször a Nyugatiig győzködi az utasokat -, annak engedélyeit akár egy évre is megvonhatják. Az NFM közlése szerint tehát a taxisoknak engedélyt kell kérniük például a Keleti pályaudvartól, ha a pályaudvar meletti droszton akarnak utasokat felvenni.
És akkor mi érvényes 2018-tól?
Főleg a műszaki előírások. Az új előírások szerint taxizni csak
- 10 évesnél fiatalabb,
- két oldalon két-két ajtós,
- legalább Euro IV. belső égésű motorral vagy elektromos hajtással rendelkező
- és légkondicionált kocsival lehet.
Új elem a szabályozásban, hogy a taxisoknak ötévente ismeretfelújító képzésen és vizsgán kell számot adniuk KRESZ-tudásuk naprakészségéről, és az időközben megjelent technológiai eszközök megfelelő kezeléséről.
Az új rendelet szerint a már ma is taxiként használt autók 2017 végéig akkor is tovább használhatók, ha a 2018-tól kötelező feltételeknek még nem felelnek meg. Hasonlóképpen 2018-ig érvényesek a rendelet hatálybalépése előtt kiadott egyes engedélyek, jogosítványok és képzési igazolások is.
Az Uber közép-kelet-európai regionális menedzsere korábban arról beszélt az Indexnek, hogy olyan szabályozást tartanak magukra nézve megfelelőnek, ami nem taxis cégként tekint rájuk. Az Uber ellen Budapesten többször is tiltakoztak a taxisok . Az Uber körüli szabályozási zűrökről és nemzetközi példákról, ahol így vagy úgy, de rendezték a helyzetet, itt írtunk . Az Uber közép-kelet-európai regionális menedzserével készített interjúnkat itt olvashatja .