Minden igaz volt, amit pletykáltak
További Gazdaság cikkek
- Jelentősen megváltozhat a budapesti lomtalanítási rendszer
- Különös indokkal szünteti meg a kormány a paksi különleges gazdasági övezetet
- Több mint 7,7 milliárd forintot ad a kormány a budapesti egészségügy fejlesztésére
- Autót venne a munkáshitelből? Mutatjuk, hogy miért nem érdemes
- Több napra leállt az ügyintézés az MVM online oldalán és alkalmazásában
- A TV2 közleményben ismerte el, hogy a TV2-csoportot a korábbi menedzsment magánszemélytől kapott kölcsönből vásárolta fel.
- A pénzt elég nyilvánvalóan a Simicska Lajos, Fonyó Károly páros adta még 2013-ban.
- Simicskáék a pénzükért opciós vásárlási lehetőséget kaptak arra a két vállalkozásra, melyek tulajdonosai voltak a TV2-t is tulajdonló holdingcégnek.
- Simon Zsolt és Yvonne Dederick az opcióval terhelt vállalkozásoktól tavaly átvették a holdingcég tulajdonjogát, fejenként 250-250 ezer forintért.
- Ezzel megkárosíthatták az opció tulajdonosát, amiből nyilván hatalmas per lehet.
- Most azt állítják, hogy jóhiszeműen adták el a csoportot a kormánybiztos Andy Vajna cégének.
- A 2013-as vásárláskor kapott kölcsön egy részét már rég visszafizették, így az opciók lehívása szerintük nincs is rendben, jogi lépéseket tesznek.
A TV2 korábbi tulajdonosai, Simon Zsolt és Yvonne Dederick kedden közleményt adtak ki, amelyben lényegében elismerték, hogy minden korábbi pletyka igaz volt, ami a 2013 decemberében lezajlott első tulajdonosváltásról akkoriban keringett.
A német tulajdonos, ProSiebenSat.1 a csatorna addigi vezérigazgatónak és a gazdasági igazgatónak adta el a milliárdokat érő TV2-t, akiknek valójában nem volt elég tőkéjük a tranzakció lebonyolításához. A fedősztorihoz a németek is segédkezet nyújtottak, amikor azt állították, hogy olyan konstrukciót alakítottak ki, amelyhez Simonnak és Dedericknek nem kellett külső tőkét bevonnia. A színfalak mögött azonban Simicska Lajos üzlettársán Fonyó Károlyon keresztül beszállt az üzletbe.
Simon és Dederick keddi közleményükben elismerték, 2013-ban kaptak pénzkölcsönt. Így már csak egy üzleti titok maradt: az összeg nagyságát egyelőre sem ők, sem Simicskáék nem hozták nyilvánosságra.
Az elmúlt öt évben – természetesen az Orbán–Simicska-háború kitörése előtt – legendák övezték Simicska Lajosnak a hazai cégek világában tett lépéseit. Rengeteg történet keringett arról, hogy Orbán Viktor miniszterelnök barátja, a milliárdos közbeszerzések gyakran borítékolható nyertese hogyan szerzett meg különféle ágazatokban fontos cégeket. A pletykaként keringő történeteket azonban szinte soha sem igazolták, a váratlan tulajdonosváltásokról senki sem akart a nyilvánosság előtt beszélni.
A TV2 sztorija most teljesen egybevág azokkal a történetekkel, amiket bennfentesek meséltek az Indexnek. Simicskáéknak bevált módszerük volt arra, hogyan adjanak kölcsön nagyobb összegeket az anyagi bukás kockázata nélkül. Ha valaki pénzt kért a milliárdos vállalkozótól, alapfeltétel volt, hogy a páncélszekrénybe több fontos dokumentum kerüljön letétbe. Az egyik ilyen dokumentum a pénzt kérő azonnali lemondásáról szóló nyilatkozat biankó dátummal, a második pedig egy olyan nyilatkozat, amely a cég 100 százalékos tulajdonrészének eladásáról szólt.
A páncélszekrény Simonék ügyében kinyílt. Az üzletrész átruházásáról szóló dokumentumot hétfőn a 444.hu hozta nyilvánosságra, Fonyó Károly pedig már múlt csütörtökön bejelentette, hogy az általa megvett cég vezetéséből azonnali hatállyal kirúgta a volt tulajdonosokat. Ezek után nem maradt sok lehetősége a TV2-s vezetőknek, mint hogy megadják magukat a lassan, de biztosan szivárgó bizonyítékoknak.
Négy napja, október 16-án a TV2-n leadott interjújukban még azt hangoztatták, hogy Fonyóék tulajdonosi bejelentkezése „abszurd”:
Az ezzel kapcsolatos híreszteléseknek nincs semmi valóságalapjuk, és jogilag is nonszensz. Komoly vállalat vagyunk, komoly ügyvédi irodák dolgoztak az ügyleten hónapok óta, nem értjük, hogy miért vesz bárki is komolyan egy efféle fantazmagóriát.
A kamuzás rögtön a 2013-as tranzakció után megkezdődött. Simon (illetve az akkor már papíron a tulajdonukban lévő TV2) közleményben állította, hogy úgy vették meg a németektől a csatornát, hogy
Az eladásban harmadik fél vagy harmadik félhez köthető finanszírozó nem vett részt.
A valós pénzügyi mozgások helyett hangzatos üzleti szlenggel hitették el a nyilvánossággal, hogy a németek által biztosított konstrukcióval, „vendor loan – eladói hitellel” adta el a céget, amely alapján a vevők 100 százalékos Management Buyouttal (MBO) szerezték meg a csatornát, és az eladási árat bizonyos, a szerződésben meghatározott idő alatt törlesztik.
Hogyan zajlottak a céges manőverek a TV2 körül?
Yvonne Dederick és Simon Zsolt 2013. december 16-án alapították CCA-D6D Kft.-t. A társaság tulajdonosai valójában nem közvetlenül ők voltak, hanem a kizárólagos tulajdonukban lévő cégeik, amiket mindketten egy héttel korábban, december 9-én alapítottak: ezek voltak a CCA Vízió és a D6D Kft.-k. A CCA tulajdonosa Dederick volt, a D6D-é pedig Simon.
A közös vállalkozásra nem a TV2 adásvételével egy időben, hanem pár hónappal később, 2014 márciusában zálogjogot jegyzett be a Pro7Sat1 Media AG. Ők a TV2-csoport korábbi tulajdonosaként halasztott vagy részleges fizetés formájában lényegében hitelt adtak a Dederick–Simon-páros cégeinek a tulajdonszerzésre. Feltehető, hogy nagyon kevés pénzt fizettek a vásárláskor a német tulajnak, aki -értesülésünk szerint mindezek ellenére – a tévécsatornák veszteséges működését tovább finanszírozta. Dederick és Simon pedig azt a kevés pénzt sem saját zsebükből, hanem egy magánszemélytől kérték kölcsön (amit korábban is lehetett sejteni, de most már biztos), akinek garanciaként opciós tulajdonszerzési lehetőséget ajánlottak a CCA Kft.-re és a D6D-re is.
Kivásárolták a saját cégeiket
Tavaly még egy fontos lépés történt a tévés sztoriban. Október 20-án a CCA-D6D Dederickre és Simonra ruházta át a cég 50-50 százalékát. A lépés azért fura, mert a CCA-D6D addig is az ő tulajdonosi irányításuk alatt állt, csak épp nem közvetlenül, hanem az opciókkal terhelt cégeiken keresztül közvetetten.
Az új tulajdonosok tehát a CCA Vízió és a D6D Kft.-k helyett Dederick és Simon lettek mint magánszemélyek, fejenként mindössze 250 ezer forintért. Az átruházási papírokból az is kiderül, hogy az új tulajdonosok is elismerték a korábbi német tulajdonos CCA-D6D-t terhelő zálogjogosultságát, tehát a technikai tulajváltás oka biztosan nem a németek kigolyózása volt. Forrásaink szerint feltételezhetően az volt Dederick és Simon célja, hogy cégeik opciós tulajdonszerzését ki tudják üresíteni úgy, hogy ha az opció tulajdonosa él is a jogával, a csatornacsomagot ténylegesen a cégeken keresztül ne szerezhesse meg.
A múlt heti adásvételi botrány kibontakozását még egy érdekes lépés előzte meg: a CCA-D6D nevet a már magánszemély tulajdonosok TV2 Media Group Holdingsra Kft.-re változtatták tavaly novemberben, aminek az okát leginkább csak találgatni lehet.
Mit érhet két cég, amit a tulajok kivásároltak maguknak?
Ezt követően egy jó darabig látszólag semmi nem történt a cégekkel, egészen a múlt hétig, amikor is kiderült, hogy a Simicska Lajoshoz köthető Fonyó Károly és Andy Vajna kormánybiztos ugyan más-más cégek megszerzésén keresztül, de mindketten a TV2-csoport tulajdonosainak tartják magukat. És ez az a pont, ahol értelmet kaphat az opciós jogokkal rendelkező cégek kigolyózása a CCA-D6D tulajdonosi pozíciójából.
Az elektronikus cégjegyzék szerint a múlt kedden (13-án) a Megapolis Media Zrt.-n keresztül Fonyó Károly lett a CCA Vízió és a D6D Kft. új tulajdonosa is. A két cég alapító okirata szerint Fonyó a cégek ügyvezetőit, Dedericket és Simont azonnali hatállyal lapátra tette, az ügyvezető határozatlan időre ő maga lett – ez azért volt fontos húzás, hogy az új tulajdonosa akaratával szemben a régi ügyvezetők ne tudjanak semmit kavarni.
Az események sorából teljesen egyértelmű, hogy a Simicska–Fonyó-párosnak nem a CCA-D6D Kft.-re (amire a sajtó korábban gondolt), hanem a CCA Kft. és a D6D Kft. megszerzésére volt opciós szerződése – az erre vonatkozó papírok a cégjegyzékben is megjelentek.
Mivel az opciós szerződés nem nyilvános, így nem lehet tudni, hogy pontosan mikortól élt, ahogy azt sem, hogy az opció lehívásához Simicskáéknak mekkora vételárat kellett megfizetniük. De mégis egészen nyilvánvaló a következtetés, hogy a cégek CCA-D6D-ben történt 2013-as tulajdonszerzésekor születtek meg az opciók.
Fonyó a CCA Kft. és a D6D Kft. megszerzése után lényegében alanyi jogon nyújtotta be az igényét múlt csütörtökön (15-én) a TV2 Media Group Holdingra és menesztette innen is az ügyvezetőket. A lépése logikus, a dolog Fonyóék szempontjából úgy fest, hogy vettek két céget, amik együttesen birtokoltak egy harmadikat, és ennek a harmadiknak az irányításra két nappal később jogot is formáltak.
Az erősen kérdéses, hogy az opciós szerződésekkel terhelt cégek kigolyózása jogszerű volt-e.
Most a TV2 (azaz Dederick és Simon) közleményében el is ismeri, hogy az opciós szerződések a D6D és a CCA Kft. megvásárlására vonatkoztak, ezek a cégek fedezték azt a magánszemélytől kapott kölcsönt, amivel anno 2013 decemberében megvették a TV2-csoportot.
A pénz magánszemélyektől jött – ezek ugye nyilvánvalóan Simicskáék –, de a kölcsön felét ők rövid időn belül vissza is kapták, legalábbis Dederickék most ezt állítják. És azt is, hogy a kölcsön másik felét egy szóbeli megállapodás értelmében „egyelőre nem kell visszafizetniük”. Úgyhogy ezek után szépen hátra is dőltek, azzal, hogy minden el van rendezve. Így most a korábbi megállapodás után váratlanul érte őket, hogy a Megapolis minden előzetes egyeztetés vagy figyelmeztetés nélkül lehívta az opcióját, és elfogadhatatlannak tartják, hogy erről csak a Magyar Broadcasting Co. Kft.-vel (Vajna cégével) október 15-én megkötött adásvételi szerződés aláírása után értesítették őket. A dolog szerintük nem jogszerű, jogi lépéseket tesznek, és továbbra is a Vajna-dealt tekintik érvényesnek.