Mária
0 °C
3 °C
Index - In English In English Eng

Mind nagyon ráfázunk, ha gyengék az iskolák

D MTZ20130606008
2016.04.05. 14:06
Egy érettségivel rendelkező férfi 75 százalék eséllyel talál munkát, és legalább 62 ezer forintot fizet be a költségvetésbe havonta, 8 általánossal már csak 50 százalék az esély arra, hogy el tud helyezkedni, befizetése a közösbe 44 ezer forint havonta. Aki pedig segélyen vagy közmunkán él, kivesz a közösből 23-53 ezer forintot havi szinten, derül ki a Budapest Intézet számításából. Vagyis annak, hogy hányan tanulnak tovább, társadalmi jelentősége is van – minél kevesebben, annál többe kerül az eltartásuk később.

Magyarországon márpedig 150-200 ezer gyerek nem kap minőségi oktatást. Ez nem azt jelenti, hogy mondjuk a differenciált, személyre szabott pedagógia helyett a tanár még mindig csak frontálisan magyaráz ennyi diáknak, vagy hogy sok iskolában az informatikalabornak szélessáv helyett csak betárcsázós internetkapcsolata kap. Ebben az értelemben a minőségi sajnos egy nagyon alapvető szintjéről van szó: az írás és az olvasás oktatásáról, valamint az alapvető számolási készségek átadásáról.

Szóval ez a rengeteg gyerek egyszerűen nem tanul meg összeadni és szorozni, vagy mondjuk nem tud értő módon olvasni, ez itt a baj. 

A legutóbbi kiértékelt, 2012-es PISA-felmérés szerint a magyar tizenöt évesek 19 százaléka alapfokon teljesít szövegértésből, 28,4 százalékuk pedig nem tud mondjuk átlagot számolni vagy egy grafikont értelmezni.

A PISA-felmérésben az alkalmazott matematikai műveltséget egy hatlépcsős skálán mérik, és ezen a skálán a középiskolásaink közel harmada (!) a második lépcsőfokra sem képes fellépni. (A felmérésből készült összefoglaló jelentés itt olvasható magyarul.)

budapestintézet3
Fotó: tanuloszoba.eu

Nem a középosztály problémája 

Akihez ez a cikk eljut, és rá is kattint, az önmagában erősen valószínűsíti, hogy az illető a fenti problémában nem érintett, és azt is, hogy alapesetben elég ritkán találkozik érintett diákokkal vagy a családjaikkal. A probléma tehát a középosztály perspektívájából szinte láthatatlan, természetesen azért, mert a magyarországi mélyszegénységgel van nagyon szoros összefüggésben.

Ebben a körben nem az a kérdés, hogy van-e délutáni versenyfelkészítő az iskolában, vagy hogy hogyan férne bele a gyerek órarendjébe a második nyelv mellé egy jó kis sakkszakkör vagy vízipólóedzés. Utóbbi iskoláknál a tét az, hogy a közepes vagy jó színvonalúnak számító iskolákat hogyan lehet nemzetközi összevetésben is kimagasló szintre húzni – erről a McKinsey tanácsadó cég készített is egy értékes tanulmánysorozatot, amit mi is bemutattunk

A szóban forgó 150-200 ezer gyereknél viszont az a probléma, hogy gyakorlatilag funkcionális analfabétaként kerülnek ki a rendszerből nagyon fiatalon. A téma szakértői egyetértenek abban, hogy Magyarországon ebben a súlyos leszakadásban a családi háttér kiemelkedő hatású, a tanulmányi eredményeket a gyenge közeg durván lerontja, 

emiatt Magyarországon minden más európai országnál nagyobbak az iskolák közötti teljesítménykülönbségek.

Vagyis a hátrányos helyzetű tanulóink a közoktatás alacsony hátránykompenzációs képessége és erős szelektivitása miatt sokkal rosszabb teljesítményt nyújtanak a világ más országaihoz képest, és ebben rövid távon nincs esély a javulásra. A közoktatás eredményei inkább csak hosszabb, tíz év körüli távlatokban hatnak, és ennyi idő kell az érdemi mérhetőséghez is.

Mindez azt is jelenti, hogy a 2012-ben készített felmérés rossz eredménye nem kapcsolódik a Klikhez vagy az utóbbi évek átalakításaihoz. Mélyebben van a baj: oktatási szakértők a visszaesést a tanulók óraszámának 2003 utáni csökkentésével és a jelentős forráskivonással magyarázzák, amire az utóbbi évek folyamatai legfeljebb ráerősíthetnek, ahelyett, hogy orvosolnák a bajokat. 

A romák problémája?  

Tény, hogy Magyarországon erős összefüggés van aközött, hogy ki, hova születik, és milyen tanuló lesz. A Tárki életpálya-felvételében 10 ezer gyerek iskolai pályafutását vizsgálták hat éven át az országos kompetenciamérésekből kiindulva. Ebből az átfogó adatfelvételből is az derült ki, hogy a roma gyerekek lemaradása jelentős: szövegértésben és matematikai készségekben akkora az átlagos különbség, mint mondjuk a finn és a tunéziai diákok között, vagy a fekete és fehér bőrű diákok között az USA-ban a '80-as években – mondta korábban az Indexnek Kertesi Gábor közgazdász. 

A felmérés azonban arra is rávilágított, hogy a hasonló anyagi körülmények között élő roma és nem roma gyerekek teljesítménye között nincs különbség, tehát ugyanaz jellemzi a szegényeket, mint a romákat, csak a roma tanulók között több a szegény, ezért tűnhet ez az egész a cigányok specifikus problémájának. De rögzítsük, hogy nem az, tehát nem is érdemes ilyen típusú magyarázatokkal – és esetleg megoldásokkal – előállni, mert az félreviszi a gondolkodást.  

Miért rossz mindannyiunknak, ha egy alapból szegény gyerek tanulatlan is marad?

Ha a szociális érzékenység, társadalmi összetartozás, közösségi felelősségérzet stb. kategóriákat félre is toljuk, marad egy erős és számszerűsíthető szempont, ami miatt a közvetlenül nem érintett többség valójában nagyon is érintett ebben az egészben: ha egy támogatásra szoruló, sok százezres társadalmi csoportot simán csak hátrahagyunk, akkor generációkon át fizethetjük ennek a költségét. Ez a költség pedig nagyon is forintosítható, és a Budapest Intézet ezt most meg is tette.

Persze minden hosszú távú kivetítés, ami fél-egy évnél hosszabb periódusra vonatkozik, inkább csak jóslatnak tekinthető, de a jelenlegi tendenciákat ennek ellenére is érdemes hosszabb távon vizsgálni, hogy látható legyen: hová vezethet az, ha a mostani állapotokon nem módosítunk sem pozitív, sem pedig negatív irányba. A lényeg tehát, hogy a lenti kivetítés ebből az alapforgatókönyvből építkezik, az eredmények pedig azt jelzik, hogy a tétlenségünk anyagi kockázatai nagyon magasak. 

A kiindulópont az, hogy most Magyarországon közel  négymillió munkavállaló tart el durván hatmillió gyereket, munkanélkülit, közmunkást és nyugdíjast. Ha az eddigiekhez hasonlóan nem teszünk semmit a jobb, befogadóbb oktatásért, nőni fog az iskolázatlan fiatalok aránya, ők minden minden valószínűség szerint életük nagyobb részében munkanélküliek, azaz eltartottak lesznek. Az a szomorú helyzet, hogy ha a piaci foglalkoztatottak aránya nem nő ezzel párhuzamosan, akkor húsz év múlva két dolgozóra négy eltartott juthat.

Az Eurostat  egyik indikátora jól érzékelteti a probléma nagyságát. Eszerint  a magyar iskolarendszer minden évjárat 16 százalékát általános iskolai végzettséggel ereszti ki a munkapiacra 20-24 éves korában.  Aki pedig már az alapvető készségeket sem szerzi meg, az nem tud továbbtanulni.

A statisztikák szerint 

  • egy érettségizett, szakmát szerzett fiatal 75 százalékos eséllyel dolgozik,
  • a bére nagyjából havi 160-200 ezer forint,
  • és ebből 62-67 ezer forintot fizet be az állami költségvetésbe;
  • viszont az a társa, aki csak nyolc általánost végzett, csupán 50 százalékos eséllyel dolgozik,
  • havi bére csak 130-160 ezer forint,
  • amiből a közös költségvetésbe így 44-54 ezret ad be.

A veszteség már itt is tetten érhető, de az inkább egy rejtett, implicit veszteség, ami a kisebb adóbefizetésben és az alacsonyabb egyéni fogyasztásban csapódik ki, ezek pedig kezelhetőbb problémák. A nagyobb baj az, hogy aki nyolc általános után nem tanul többet, felnőttként csak 50 százalékos eséllyel dolgozik, és legalább ekkora eséllyel segélyen tengődik majd vagy közmunkásként dolgozik. Vagyis nem befizet, hanem kivesz a költségvetésből, a Budapest Intézet adatai szerint jelenleg havonta 23-53 ezer forintot. 

A lényeg, hogy mindenkit, akit csak lehet, a továbbtanulás, az érettségi felé kell tolni, különben egy emberöltőn belül komoly költségeink lesznek a szegény és tanulatlan, az út szélén hagyott gyerekek miatt. 

budapestintézet1
Fotó: tanuloszoba.eu

Hogyan kerülhetnénk el ezt a költséget, vagy legalább egy részét? 

A válaszokat leírni könnyű (és logikus):

  1. Mérsékelni kell a szegénységet minden hatásos eszközzel.
  2. Speciális pedagógiai módszerekre, szemléletváltásra van szükség az érintett iskolákban.

A megvalósításuk viszont kicsit sem könnyű – összehangolt, kormányokon átívelő, társadalmi egyetértésben kimunkált koncepcióra lenne ugyanis szükség, aminek persze nyoma sincs. A megoldások tárgyalása szétfeszíti e cikk kereteit, inkább csak a probléma nagyságát érzékeltetnénk itt, illetve azt, hogy javulás helyett némi hanyatlást látunk az elmúlt években – bár ennek a megítélése politikai viták tárgya lett.    

A Tárki tavalyi publikált háztartási monitora szerint 2014-ben a magyar népesség 16,6 százaléka, vagyis 1,7 millió ember élt jövedelmi szegénységben. Ezekben a családokban a háztartás egy főre jutó jövedelme nem haladta meg a 78 ezer forintot.

A másik riasztó adat ugyaninnen, hogy a szegénység előfordulása 24 százalékról 44 százalékra, azaz csaknem a duplájára nőtt 2005 és 2014 között azokban a háztartásokban, ahol a háztartásfő legfeljebb általános iskolát végzett. A felmérés szerint a szegénységben élők közel negyede roma. 

Az Eurostat adatai szerint 2010 és 2014 között 20 százalékról 25 százalékra nőtt Magyarországon a relatív jöve­delmi szegénységben élő gyerekek száma.

Ez azt jelenti, hogy ma már minden negye­dik gyerek a szegénységi küszöb alatti jövedelemmel rendelkező háztartásban él.

Ugyanebben az időszakban a mélyszegénységben élő gyerekek száma 3 százalékról 8 százalékra nőtt, azaz  ma körülbelül 130 ezer gyerek él nélkülözésben .

budapestintézet2
Fotó: tanuloszoba.eu

Hejőkeresztúrról valami elindult

A másik, ami az oktatási rendszer egésze, és a szegények rohamos leszakadása kapcsán is nagyon fontos, az a tanárok minősége: közhely, hogy a jó oktatás kulcsa elsősorban a jó tanár

Az iskolák gyenge teljesítményét nagyrészt a pedagógiai módszerek elavultsága és a tanári szakma (az alacsony bérek miatt) erősen lecsökkent presztízse magyarázza. Nem a ráfordítás mértéke, hanem sokkal inkább a hatékonysága okozza a bajokat.

Nem visszük túlzásba a finanszírozást

Az Európai Unió országai átlagosan a hazai össztermék (GDP) 3-4 százalékát költik közoktatásra – ehhez képest a hazai 3,2 százalék körüli ráfordítás közepesnek számít.

Vagyis, nem az a probléma, hogy ne lenne elég iskola, vagy ne lenne elég tanár az iskolákban, hanem az, hogy milyen képességű a tanár és milyen minőségű a tanítás. A pedagógusok többsége – igazodva a Nemzeti alaptantervhez – az érettségin megkövetelt ismeretek, adatok és képletek megtanítását tartja feladatának, és kevesebb figyelmet szentel az alapkészségek, a szövegértés, számolás vagy a szociális jártasságok fejlesztésének.

Ehhez legtöbbször az eszközei is hiányoznak: nincs birtokában annak a módszertani tudásnak, ami a készségek fejlesztéséhez kell, és a vele szemben támasztott elvárások is inkább várják el tőle a magas szintű tantárgyi szaktudást, mint az ügyes pedagógia szemlélete, pedig ez lenne a fontosabb. (A tanárképzés és a szemléletváltás nehézségeiről nemrég írtunk részletekbe menően is.)

A 2003 és 2010 közötti továbbképzési programok ugyan javítottak valamit a helyzeten, de a tanárképzés törzstantervébe az új módszertanok még nem épültek be. 

Az OECD pedagógiáról készített riportja szerint négy területen kell javulni, ha általánosságban véve jobb oktatást akarunk:

  • pedagógusképzés
  • a pedagógusok szakmai továbbfejlődésének rendszere
  • minőségértékelés
  • a pedagógusoknak az oktatás megújítása iránti elkötelezettsége

És bár mindegyikben voltak változások az elmúlt négy évben, az utóbbi hetek kockás inges tüntetéshulláma alapján úgy tűnik, hogy az érintettek, maguk a tanárok gondolják azt, hogy ezek a mostaninál is rosszabb irányokat jelölnek ki úgy általában. És egyelőre nincsenek arra utaló jelek, hogy a szegényebb környékeken működő iskolákban ezek a rendszer egészét átformáló változtatások alapvető javulást hoznának.

De hogy az úttörő, előremutató kísérletekről se feledkezzünk meg: a Stanford Egyetemen a spanyolul beszélő diákok felzárkóztatására kidolgozott pedagógia módszert, ami nálunk Hejőkeresztúr-modell néven lett ismertebb, már tucatnyi iskolában alkalmazzák. A módszer lényege a pozitív megerősítés, az ösztönzés, a differenciált, egyéni képzés táblajátékokkal, csoportmunkával és részben teljesen személyre szabott pedagógiával. A Hejőkeresztúrról indult kísérlet igencsak sikeres: miközben az iskola tanulóinak kétharmada hátrányos helyzetű, a továbbtanulási ráta mégis 100 százalék.