Konrád
4 °C
17 °C

Lehúzta Simicska médiabirodalmát a szakítás Orbánnal

2016.05.31. 11:47 Módosítva: 2016.05.31. 14:35
A 2015 februárjában a nyilvánosság előtt zajló Orbán-Simicska konfliktus eredményeképpen Simicska Lajos céghálója súlyos veszteségeket szenvedett el, médiavállalkozásai egy részétől már meg is szabadult. Félteni azért nem kell, a csökkenő bevételek ellenére vaskos osztalékok ütötték a markát a nagybeteg oligarchának.

Több mint egy év telt el azóta, hogy háborús helyzet állt be Orbán Viktor és Simicska Lajos között, és a napokban beérkező céges beszámolókból már az is látszik, milyen hatást gyakorolt a milliárdos oligarcha birodalmára a konfliktus. A beszámolók lassan szivárognak, a legnagyobb árbevételű építőipari és mezőgazdasági cégeké még nem elérhetők, de a jelentősebb médiavállalkozásainak többsége már felkerült a netre, ezekből pedig az látszik, hogy a Simicska-vállalkozásokat durván megtépázta a szakítás a miniszterelnökkel. 

Lekopasztotta rosszul teljesítő cégeit Simicska

A Class FM mögött álló Advenio Zrt. - amelyet időközben Simicska el is adott - látványosan rosszabb üzleti évet zárt, mint 2014-ben, árbevétele közel 20 százalékkal kevesebb volt az egy évvel korábbinál, igaz, még így is 2,9 milliárd forintra rúgott. A cég adózott eredménye még durvábban visszaesett, 837 milliót tett ki, ami 40 százalékos csökkenés a 2014-es évhez képest. Ezzel párhuzamosan a kivett osztalék mértéke viszont hatalmasat ugrott, 2015-ben 1,55 milliárdot tett ki, amit részben a tőketartalékból kellett fedezni, vagyis

Simicska kilapátolta a pénzt a cégből, mielőtt megszabadult volna tőle.

Jelentős összeg ütötte a markát a súlyos betegséggel küzdő milliárdosnak a Hung-Ister Zrt.-ből is, ami 700 millió forintos osztalékot fizetett ki 2015-ben. Ez a cég köztévés megbízásokból (pl. a Szeretlek, Magyarország című műsor gyártásával) szakított nagyokat, amíg Simicska tavaly februárban kegyvesztett nem lett. A zsíros megbízások elvesztése meglátszik az eredményeken is, 2,6 milliárdos árbevétele 40 százalékkal marad el a 2014-estől, adózott eredménye hasonlóképpen alakult, 2015-ben 726 millióra jött ki. Ennek legnagyobb része el is ment a busás osztalékra. 

Megroggyant a Hír Tv, veszteséges a Lánchíd Rádió

Hétfőn elérhetővé váltak a Hír Tv és  Lánchíd Rádió számai is. A Hír Tv nyeresége jócskán elmaradt a 2014-estől, konkrétan közel a felére csökkent az árbevétel: a tavalyi több mint 7 milliárd 4 milliárdra apadt, ami után szerény 188 milliós adózott eredmény maradt. Osztalékot ezek után nem is vettek ki a cégből, valószínűnek látszik, hogy a Class FM-mel (Advenio Zrt.) szemben a tévéjével hosszabb távra tervez Orbán egykori kollégiumi szobatársa. 

 

A Lánchíd Rádió vérzett el a legjobban az előző beszámoló óta,

a korábban nyereséges cég idén átcsúszott a negatív tartományba adózott eredménye alapján.

282 milliós árbevételéhez mínusz 6 milliós adózás utáni eredmény társult, pedig tavaly még ugyanez a szám több mint 8 millió volt pluszban. 

 

És ez még nem minden

A Simicska médiaportfólió két ikonikus darabja, a Magyar Nemzet és a Heti Válasz beszámolói még nem elérhetők, ahogy a Fonyó Károlyon keresztül közvetett érdekeltségnek tekinthető Metropolé sem, ugyanakkor ezeknél a cégeknél is valószínűsíthető, hogy nem pozitív irányba változott a teljesítmény. A Metropol egyébként még csak ezután kerülhet komolyabb bajba, ugyanis nyártól a BKV a Habony-féle, napivá duzzasztott Lokállal szerződik majd, ezt fogják terjeszteni a metrókijáratoknál. A Metropol ugyanúgy elérhető lesz az aluljárókban, ugyanakkor kérdés, hogyan fog reagálni a hirdetési piac, ha megjelenik egy ugyanakkora példányszámú, hasonló profilú lap, amelyet közvetlenül az emberek kezébe nyomnak majd, ahogy felérnek a mozgólécsőn. 

Az Orbánnal való összeveszés előtti és utáni bevételek közti különbség csak a médiaportfólióban tetemes összeget tesz ki, az eddig kijött beszámolók alapján összesen 1,6 milliárddal volt kevesebb a cégek adózás után megmaradt eredménye 2015-ben, mint 2014-ben.