Perli az önkormányzat a Zsolnayt
Háromszáz millió forintos kártérítési pert indított a pécsi önkormányzat a Zsolnay Porcelánmanufaktúra Zrt.-vel szemben a Fővárosi Törvényszéken egy 2014-ben történt vitatott ingatlanapport miatt - közölte Szabó Iván ügyvéd hétfőn az MTI-vel.
A Zsolnayban 19 százalékos kisebbségi részvénycsomaggal rendelkező pécsi önkormányzat jogi képviselője emlékeztetett arra, hogy a város és a főtulajdonos Bachar Najari által 2013-ban aláírt szerződésben a szír-svájci üzletember vállalta, hogy 500 millió forintot ad a manufaktúrának. A többségi tulajdonos az összegből 200 millió forintot készpénzzel, további 300 millió forintot pedig egy hajmáskéri - használaton kívüli lőteret és víztornyot tartalmazó - ingatlan apportálásával hajtotta végre. Az apportálás azt jelenti, hogy az ingatlan egy magánszemély tulajdonából egy cég tulajdonává válik.
Szabó Iván elmondta, az apport már akkor vitát váltott ki, ugyanis a Zsolnayban kisebbségi tulajdonos városi vagyonkezelő Pécs Holding Zrt. értékelése szerint az ingatlan csupán mintegy 40 millió forintot ért. Emiatt a pécsi önkormányzat korábban pert kezdeményezett, amit elvesztett, mert az akkori eljárás csak az apport szabályszerűségét vizsgálta, értékét nem - részletezte az ügyvéd. Szabó Iván a múlt héten indított kártérítési perről kiemelte: abban bíznak, hogy Fővárosi Törvényszék igazságügyi szakértőt rendel ki, aki megállapítja a Veszprém megyei ingatlan értékét.
A kártérítési pert azért most indították, mert meg kellett várni a három bírósági fokot is megjárt előző eljárás eredményét - közölte az MTI kérdésére az ügyvéd, aki hozzátette: a pert azért a fővárosban kezdeményezték, mert azt a törvények megengedik és a szír-svájci üzletembernek Budapesten van lefoglalható vagyona.
Bachar Najari, svájci-magyar üzletember 2013-ban a Zsolnay 74,5 százalékos tulajdonrészét szerezte meg 180 millió forintért, vállalva, hogy 2014 őszéig félmilliárd forint tőkejuttatást is nyújt a gyárnak. A város és az új tulajdonos kapcsolatának megromlása arra vezethető vissza, hogy a cég ezt határidőre nem hajtotta végre, és kötelezettségét egy hajmáskéri ingatlan apportálásával teljesítette.