Emil, Csanád
9 °C
22 °C
Index - In English In English Eng

Már temetik az EU és az Egyesült Államok nagy álmát

2016.09.05. 14:28
Amilyen nagy reményekkel indult, akkora botrányt generált az EU és az Egyesült Államok terve a világ legnagyobb gazdasági övezetéről. Mostanra azonban úgy tűnik, a terv mögül végképp elfogyott a politikai lendület. A múlt hétvége óta egyre több európai kormány tagjaitól jöttek olyan nyilatkozatok, amelyek szerint lemondtak arról, hogy valaha lesz új szabadkereskedelmi egyezmény az USA és az EU között, és nem is igazán akarják, hogy legyen. De akkor most végleg kihúzták a szőnyeget a TTIP alól, vagy csak választóik szemében akarnak jobban kinézni az egyezményt szidó politikusok?

Véleményem szerint az alkudozás de facto elbukott, de ezt senki sem vallja be

– ezzel a nyilatkozattal robbantott a múlt hétvégén Sigmar Gabriel német gazdasági miniszter, aki az Európai Unió és az Egyesült Államok majd három éve nagyon lassan döcögő és egyre nagyobb ellenállásokba ütköző szabadkereskedelmi tárgyalásáról beszélt a német sajtónak. A német szociáldemokrata politikus és alkancellár azt mondta, hogy az európaiak nem akarták alárendelni magukat az amerikai követeléseknek, az eddigi 14 tárgyalási fordulón pedig a tervezett egyezmény 27 fejezetéből egyetlen egyben sem sikerült megegyezni. Éppen ezért Gabriel szerint a TTIP, vagyis a Transzatlanti Kereskedelmi és Beruházási Partnerség létrehozásáról szóló megbeszélések már gyakorlatilag kudarcba is fulladtak.

A német politikus nyilatkozata után mások is megszólaltak az ügyben:

  • François Hollande például múlt kedden arról beszélt a francia diplomaták értekezletén, hogy nem lát esélyt arra, hogy még Obama elnöksége alatt lezárják a TTIP-tárgyalásokat, pedig korábban ez volt a cél, az egyeztetési folyamat pedig nagyon egyenlőtlen.
  • A francia kormány külkereskedelmi államtitkára, Matthias Fekl pedig egyenesen azt mondta, hogy arra fogják felszólítani az Európai Bizottságot, hagyjanak fel a megbeszélésekkel.
  • Az osztrák gazdasági miniszter/alkancellár, Reinhold Mitterlehner inkább abbahagyná és előröl kezdené a tárgyalásokat az Egyesült Államokkal, teljesen új alapokról;
  • Christian Kern osztrák kancellár pedig a TTIP mellett a Kanada és az EU közötti, már lezárt CETA-szerződést is kidobná inkább a kukába, hogy védje az osztrákokat a multik hatalmától.

Ezeknek a politikusoknak persze kevés fogalmuk lehet arról, hogy valójában mi zajlik a tárgyalásokon, a tárgyalódelegációk vezetői pedig gyorsan körbe is nyilatkozták a sajtót, hogy nincs itt semmi gáz, minden halad, ahogy kell, talán kicsit lassabban, de lesz ebből még megállapodás.

Az Európai Bizottság vezető szóvivője, Margaritis Schinas azt mondta a sajtónak, a tárgyalások nemhogy nem buktak el, de haladnak, sőt, most érnek csak el igazán döntő szakaszba. Cecilia Malmström, az EU kereskedelempolitikáért felelős biztosa pedig kijelentette: továbbra is az a cél, hogy még Barack Obama amerikai elnök mandátumának lejárta előtt tető alá hozzák az egyezményt, és bár néha nehezek az egyeztetések az amerikaiakkal, tudták az elejétől, hogy így lesz.

De a negatív politikai nyilatkozatok önmagukban is jelzik, hogy miért problémás a projekt, aminek a világ legnagyobb gazdasági övezetét kellene létrehoznia. Hogy önbeteljesítő jóslattá válnak-e a TTIP-t temető nyilatkozatok, azt majd meglátjuk, ugyanakkor tény, hogy már eddig is eléggé döcögősen haladt előre az amerikai/európai megaprojekt, ami körül egyre inkább fogy a levegő.

Pedig olyan szépen indult

A TTIP az Egyesült Államok és az Európai Unió közötti szabadkereskedelmi egyezmény lenne, amiről 2013 óta tárgyalnak, és amit az eredeti tervek szerint még Obama elnöksége alatt alá kellett volna írni. A célja az lenne, hogy még könnyebbé és szabadabbá tegye az áruk és a tőke áramlását az Atlanti-óceán két partja között. Ha megvalósulna, akkor a föld két legfejlettebb és a világ GDP-jének 60 százalékáért felelős gazdasági térségét kötné össze.

Az Európai Bizottság annak idején azzal reklámozta az egyezményt, hogy a megnövekedett kereskedelemtől évente 119 milliárd euróval nőne az EU GDP-je, vagyis ha egyenlően elosztanánk, minden európai család jövedelme évente 545 euróval (mai árfolyamon nagyjából 143 ezer forinttal) növekedne. A haszon persze sosem oszlana meg pont így, de azért az ígéret mindenképpen szép, még ha ez a számítás sokak szerint túlságosan optimista is. Csakhogy az, ahogy el lehetne érni a növekedést, és az, ahogy erről a két fél tárgyal, óriási ellenállást generált az Atlanti-óceán mindkét oldalán. 

Mivel a vámok már így is elég alacsonyak a legtöbb terméknél Európa és Amerika között, ezért a TTIP-ben leginkább úgy akarják növelni a kereskedelmet, hogy megpróbálják összehangolni a különböző termékek és szolgáltatások szabályozását. Ennek sok területen van értelme, például teljesen fölöslegesen van külön eltérő szabályozás arra az EU-ban és Amerikában, hogy pontosan mekkora legyen az autók visszapillantó tükre. Sok esetben viszont olyan szabályozásokról van szó, mint hogy hogyan engedélyezünk veszélyes vegyszereket, vagy hogy mivel lehet kezelni az elfogyasztott állatokat és zöldségeket.

Az egyezmény ellenzői pedig attól félnek, hogy amikor össze akarják hangolni a szabályozásokat, inkább a szigorút lazítják, mint a lazát szigorítják majd,

így pedig bár több termék jön-megy majd az USA és az EU között, ez nagyobb környezetszennyezéssel vagy a fogyasztók egészségének kockáztatásával járhat majd. Ráadásul a szabályozások kialakításába jó nagy beleszólást engedne a tervezett egyezmény a cégeknek, amelyek egy külön erre kialakított bíróságon be is perelhetnék az államokat, ha úgy érzik, hogy valamilyen szabály (például hogy egységes csomagolása legyen a ciginek) szerintük korlátozza a cég nyereségességét. Így az ellenzők szerint félő, hogy a TTIP-vel a nagy amerikai és persze európai vállalatok érdekei sokkal nagyobb súllyal esnek latba, mint az állampolgároké.

Megnyugtatni pedig elég nehéz az ellenzőket, a tárgyalások menete ugyanis szigorúan titkos – hogy pontosan miről egyeztetnek a felek, mit ajánlanak fel miért cserébe, azt nagyon kevesen tudják, ők pedig nem nagyon beszélnek róla. A tárgyalás annyira titkos, hogy még az Európai Parlament és a tagállamok képviselői is csak egy zárt teremben nézhetnek bele a bonyolult jogi szövegbe, rögzíteni pedig semmit sem rögzíthetnek belőle. Ez standard eljárás az ilyen egyeztetéseknél, itt mégis kiütötte a biztosítékot, főleg amikor a különböző kiszivárgott tárgyalási anyagok nagyjából igazolni látszottak azt, amitől az egyezmény ellenzői tartottak. 

Hosszú az út lefelé

A TTIP-nek egy ideje már nem áll nagyon jól a szénája, és nemcsak azért, mert sokan tüntetnek ellene, hanem azért is, mert a felek nem is nagyon tudtak megállapodni egy rakás kulcsfontosságú dologban. Már tavaly nyáron úgy nézett ki, hogy részben a tiltakozások, részben a felek eltérő gazdasági érdekei miatt sok kérdésben képtelenség lesz megállapodni, a génmódosított élelmiszerek szabályozásától a parmezánsajt eredetvédelmén át a bankrendszer szabályozásáig.

A helyzet azóta sem javult igazán, Matthias Fekl francia külgazdasági miniszter Sigmar Gabriel megjegyzése kapcsán például arról panaszkodott a CNBC műsorvezetőjének, hogy míg sokan az európai felet vádolják túlzott protekcionizmussal, addig az USA ugyanolyan protekcionista, mert például nem hajlandó jobban kinyitni a közbeszerzési piacát az európai cégeknek.

Az sem használt a tárgyalásoknak, hogy májusban a Greenpeace megszerzett és kiszivárogtatott az amerikai tárgyaló delegáció belső dokumentumaiból 200 oldalt, amiből kiderült, hogy az amerikai kormány tényleg nagyon szeretné, ha

  • az EU több GMO-t tartalmazó terméket, állatokon tesztelt kozmetikumot és hasonlót engedne be a piacára;
  •  teljesen átalakítaná azt, ahogy mondjuk rovarirtó szereket engedélyeznek az unióban;
  • és többek között azzal zsarolja az EU-t, hogy ha nem enged ezekben a dolgokban, akkor az amerikai állam nem engedélyezi majd, hogy az európai országok amerikai gázt vegyenek.

Több európai politikus már akkor arról kezdett beszélni, hogy ilyen feltételekkel inkább hagyni kellene az egész EU-USA bizniszt, köztük François Hollande francia elnök.

Aztán júniusban jött a brexit-népszavazás, ami szintén keresztbe tett a tárgyalásoknak.

A tárgyalások helyzetét ismerő források Brüsszelben és Washingtonban már akkor is azt mondták, hogy a britek döntése miatt a tárgyalások legjobb esetben is leállnak majd addig, amíg az EU és Nagy-Britannia le nem rendezi a válást. Legrosszabb esetben pedig a brexit teljesen kinyírja a szabadkereskedelmi tárgyalásokat, mert az európai piac 16 százalékát jelentő, az EU második legnagyobb gazdaságának számító Nagy-Britannia nélkül már nincs túl sok értelme az egész TTIP-nek.

Minden csak politika

Persze az amerikai félnek a szabadkereskedelmi tárgyalásoknál a geopolitikai szempontok mindig legalább ugyanolyan fontosak, mint a pusztán gazdaságiak, ebben az esetben az, hogy Európát az orosz befolyással szemben még jobban az Egyesült Államokhoz kösse egy egyezmény, így csak azért, mert a britek kiszálltak a buliból, Washington még biztosan nem mondana le a TTIP-ről. Az viszont biztos, hogy a brexit miatt sok mindent át kell gondolnia az amerikai félnek.

Viszont a szabadkereskedelem pártján állni az Egyesült Államokban és Európában is egyre kevésbé népszerű: az amerikai elnökválasztási kampány egyik kiemelt kérdése, hogy az USA kereskedelmi egyezményei milyen hatással voltak az amerikai iparra. Igaz, ha Hillary Clinton nyer, akkor az amerikai kormány inkább szabadkereskedelem-párti lesz, de Clinton a politikai tőkéjét várhatóan inkább egy másik, már aláírt nagy projekt, az Ausztráliával, Japánnal és még egy rakás ázsiai és dél-amerikai országgal kötött Csendes-óceáni Partnerség (TPP) ratifikálására használja majd el. És mivel ez ellen még többen háborognak Amerikában, még a Demokrata Párton belül is (Bernie Sanders vezetésével), így nem biztos, hogy utána Clinton még a sehol nem tartó EU–USA-egyezménnyel is foglalkozni akar. 

Mire azonban eldől, hogy ki lesz a következő amerikai elnök, addigra Németországban és Franciaországban is még csak belemelegszenek majd a politikusok a 2017-es választások kampányába. François Hollande és kormánya is valószínűleg ezért (is) kezdett el hátat fordítani a tárgyalásoknak. Az sem véletlen, hogy a német alkancellár elkezdte temetni a TTIP-egyezményt, a Németországban ugyanis a választók négyötöde ellenzi az egyezményt,

Sigmar Gabriel pártjának pedig Angela Merkel Kereszténydemokrata Uniójával kell majd versengenie a 2017-es választásokon. 

Merkel egyelőre kitart amellett, hogy az egyezmény kell Európának és Németországnak, ami amúgy valószínűleg tényleg a legtöbbet nyerné azon, ha lenne egy ilyen egyezmény. 

Attól persze, hogy több politikus azt mondja, hogy nem szeretné ezt az egyezményt, még biztosan nem állnak majd le a tárgyalások – az ilyen nyilatkozatokat inkább a szavazatgyűjtés motiválja, mint a nemzetközi gazdasági megfontolások. Caroline Freund, a washingtoni Peterson Institute közgazdásza azt mondta erről, hogy érdemes fenntartásokkal kezelni az ilyen politikusi kijelentések hatásait, főleg azért, mert a TTIP egy óriási egyezmény, akkora, amekkorát még egyik fél sem tárgyalt végig, így az, hogy egy ideig nem történik semmi, vagy hogy néha irányt kell váltani, természetes. 

Az ellenző nyilatkozatokkal viszont el lehet érni azt is, hogy az amerikaiak úgy érezzék, puhítaniuk kell az álláspontjukon, különben bukhatják az egész egyezményt.Ugyanakkor arra már ő sem tenné fel az összes pénzét, hogy biztosan lesz egyezmény az EU és az Egyesült Államok között.