Leokézta a GVH a Simicska-Nyerges tranzakciót
A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) tudomásul vette dr. Nyerges Zsolt irányításszerzését dr. Simicska Lajos és családja saját, illetve közös tulajdonában álló üzleti érdekeltségei felett.
– áll a GVH keddi sajtóközleményében.
![Nyerges Zsolt](https://kep.cdn.indexvas.hu/1/0/2060/20602/206023/20602357_2cad64554666f06d987004b978a8f794_wm.jpg)
Az indoklás szerint az átvételnek nincs versenyjogi akadálya, mivel a Nyerges Zsolt által irányított vállalkozások mezőgazdasággal és információtechnológiai szolgáltatások nyújtásával foglalkoznak, (illetve a vállalkozáscsoportba tartozik két sporttevékenységet végző társaság is), a Simicska-cégek, illetve közös tulajdonában álló érdekeltségek viszont a mezőgazdaság, az építőipar, a média, valamint a közterületi reklám különböző piacain vannak jelen.
A GVH az érintett vállalkozáscsoportok tevékenységei között csak a mezőgazdaságot tekintve azonosított átfedést, amelyet vizsgálva azonban versenyproblémát nem talált, mert a piaci részesedésük nem éri el azt a mértéket, amely káros versenyhatások lehetőségét vetné fel a Hivatal vonatkozó közleménye alapján.
A felek előzetes egyeztetést kezdeményeztek a GVH-val a bejelentés benyújtását megelőzően. Az előzetes egyeztetést követően benyújtott űrlap megfelelt a törvényi követelményeknek és a káros versenyhatások lehetősége is elvethető volt, így versenyfelügyeleti eljárás indítására okot adó körülmény nem vetődött fel. A GVH ezért hatósági bizonyítványt állított ki a bejelentő számára.
A Simicska-birodalom eladásának körülményeiről és Nyerges Zsoltról ebben a portréban olvashat részletesebben.
Csatlakozzon az Index tematikus Facebook-oldalához, és moderált körülmények között beszélgethet róla.
![](https://indexadhu.hit.gemius.pl/redot.gif?id=bJE1jRyMFaE6fJ8fhsC.y4ZQnDkFoiPbY7JeelfAZ7P.i7&stparam=wnniomkpwg&fastid=ipqxvzhaneitfhaugbtmmzijqomb&nc=0)