Nem azok szülnek, akiktől ezt várná a kormány

A gyerekvállalási kedv néhány év alatt sokat nőtt Magyarországon, de a régiós trendeket is mellé rakva egyáltalán nem látszik biztosnak, hogy ennek köze van a kormányzati intézkedésekhez. A meglódulás ellenére a kormány által becélzott értéknél alacsonyabb szinten, egy kicsivel

Ez az érték a szülőképes korú nők drámai fogyatkozása mellett messze nem elegendő a népességfogyás megállításához, és az is kérdéses, mennyiben tekinthető a politika eredményének a növekedés – sok minden más mellett ezek derülnek ki a KSH Népesedéstudományi Intézetének 2018-es friss kiadványából, amit hétfőn mutattak be. Véletlen egybeesés, de éppen hétfőn kezdődött a legújabb nemzeti konzultáció is, melynek témája a népesedés, vagyis a téma garantáltan napirenden marad a közeljövőben.

A 3 évente megjelenő Demográfiai Portré érdekessége, hogy a sima KSH-jelentésekkel ellentétben itt a statisztikusok magyarázatokat is fűznek az adatokhoz, ezzel segítenek értelmezni a trendeket.

Növekvő kedv mellett stagnálunk

A tavalyi végleges adatok szerint 91 577 gyerek született Magyarországon, a születésszám lényegében stagnál 2014 óta. A század elejétől 2009-ig 95 és 100 ezer között mozgott az újszülöttek száma minden évben, majd 2010 és 2013 között mélyrepülés következett 90 ezer alatti értékekkel. Ezt követően kúszott vissza valamelyest az adat, de a gyermekvállalással foglalkozó fejezet szerzői (Spéder Zsolt és Kapitány Balázs) szerint úgy tűnik, nem áll vissza 100 ezer közelébe az adat.

Annak ellenére van ez így, hogy közben a teljes termékenységi arányszám (ennyi gyereket szülne egy nő élete folyamán, ha az adott évi adatok állandósulnának) a 2011-es 1,24-ről 1,49-re ugrott 2016-ra. Egy év alapján trendszerűségről még korai lenne beszélni, de 2017-re ehhez képest nem történt változás, ugyanúgy 1,49-en áll a ráta. Ez a javulás azért nem mutatkozik meg a születésszámban, mert a Ratkó-unokák öregedésével folyamatosan (és viszonylag hirtelen)

A termékenységi arányszámnak 2 fölött kellene lennie ahhoz, hogy a népesség számottevő bevándorlás nélkül reprodukálja magát, a kormánynak is az a célja, hogy elérjük ezt az értéket. Ezt hivatott elősegíteni a családpolitika kiemelt szerepe, és az erre történő nagyarányú ráfordítás: az erről szóló fejezet szerint

A Demográfiai Portréban prezentáltak azonban egy kis kérdőjelet biggyesztenek a politikai intézkedések sikeressége mögé. Három fronton is felmerülhet, hogy nem biztos, hogy a jól célzott családpolitika áll a termékenységnövekedés mögött:

1. a nemzetközi trendek alapján;
2. a szülési kedv korosztályos vizsgálata alapján;
3. és a családszerkezet változása alapján.

Csak behozzuk a lemaradásunkat? 

A nemzetközi trendek vizsgálatában érdemes külön figyelmet szentelni az EU-n belüli volt szocialista országoknak. Ezekben az országokban a rendszerváltás után mind jelentősen csökkent a termékenység, az ezredforduló környékén 1,3 alatti termékenységi rátákat mértek. A mélypontot követően azonban Magyarországot kivéve mindenütt meglódult a szülési kedv, itt erre várni kellett 2011-ig.

A Spéder-Kapitány szerzőpáros szerint a fordulópont mindenhol azért következett be, mert a korábbi bizonytalan időszakban elhalasztott gyerekek egy része megszületett, a demográfusok ezt a folyamatot nevezik visszapótlódásnak.

Eszerint az olvasat szerint tehát a folyamat nem különleges, inkább átlagosnak mondható.

Ugyanakkor mindez arra is rámutat, hogy a régióban megfigyelhető termékenységnövekedésnek vannak határai, és több országban nem maradt tartós. A legsikeresebbnek számító országok (Csehország, Szlovénia, Bulgária, Litvánia, Észtország) egy évtized alatt 0,4-del növelték a rátájukat, ha hazánkra is ezt az optimista forgatókönyvet vonatkoztatjuk, akkor azt mondhatjuk, hogy jó esetben 1,7 környékére sikerülhet visszavezetni az arányszámot a 2020-es évek elejéig.

(Idén korábban mi is erre a következtetésre jutottunk a témával foglalkozó cikkünkben.)

Kicsit kijjebb zoomolva azt látjuk, hogy az Európai Uniós képben nem volt különösebb változás az elmúlt pár évben, az átlagos termékenységi ráta 1,6-en állt 2016-ban, 2 fölött pedig egyetlen ország sincs már. A tanulmány szerint mostanra bebizonyosodott, hogy a 2008-ben kezdődött gazdasági válságnak érdemi negatív hatása volt a termékenységre a fejlett országokban.

Egyre inkább az a feltételezés látszik beigazolódni, hogy Európában hosszú távon a termékenység két eltérő szintje, az egyszerű reprodukcióhoz közeli illetve az alacsony szint fog fennmaradni. Az egyik oldalon a skandináv országokat, Franciaországot és Nagy-Britanniát találjuk, a másikon pedig a német nyelvű és a dél-európai országokat, utóbbiak abszolút sereghajtók. A volt szocialista országok helye egyelőre nem egyértelmű, de mostanában egyre inkább az átlaghoz való felzárkózás jellemzi őket. 

Nem biztos, hogy örvendetes a kiugrás

A következő érdekes és egyben problémás ponthoz akkor jutunk el, ha megnézzük a megugrott termékenységet életkor és iskolai végzettség szerinti bontásban. Tudjuk, hogy a kormány családpolitikája alapvetően azt célozná, hogy azok vállaljanak gyerekeket, akik el is tudják tartani őket, igaz, a szegényebb családoknak nem is nagyon segítenek ebben, az intézkedések többsége a jobb körülmények között élőknek nagyobb mértékben kedvez. Ennek alapján azt várnánk, hogy a középosztályban ugrik meg a születésszám, ám az adatok nem ezt tükrözik:

A maximum 8 osztályt végzett nők száma 473 ezerről 363 ezer főre esett vissza 2011 és 2016 között a 15-44 éves korcsoportban, miközben mintegy tizedével nőtt körükben a gyerekszám.

Ezzel szemben a diplomásoknál egy fordított trend figyelhető meg, a csoport létszáma a vizsgált időszakban 10 százalékkal nőtt, viszont csak 4 százalékkal lett több náluk a gyerekvállalás. Van tehát egy egyre szűkülő, ám minden bizonnyal

A Demográfiai Portrében külön nem térnek ki a földrajzi megoszlásra, de a nemrég kijött adatokból tudjuk, hogy a termékenység a legjelentősebb mértékben a legszegényebb országrészekben emelkedett, ami szintén ráerősít a fenti következtetésre. Ez azért ad különösen sok okot az aggodalomra, mert az a sok gyerek, aki most ilyen családokba születik, jó eséllyel maga is megismétli a szülők életútját, hiszen Magyarországon elsősorban a családi környezet határozza meg az előrejutási lehetőségeket. 

A kétgyerekes modell kimegy a divatból

A családok gyerekszámának alakulásából is következtethetünk arra, mennyire működőképes a kormányzati családpolitika. A hivatalos cél, hogy mindenkinek legyen legalább két gyereke, de még jobb, ha hármat vagy négyet vállalnak a párok. Ehhez kapcsolódóan legfajsúlyosabban a harmadik gyerek megszületését támogatják (korábban kiszámoltuk, mennyivel "ér többet" a harmadik gyerek az államnak, mint a korábbiak – az itt szereplő adatok részben már nem aktuálisak, de a trend ugyanaz).

A családnövekedés valószínűségét a kutatók úgy megbecsülték meg, hogy visszamenőleg megvizsgálták a majdnem befejezett termékenységi életutakat (ez 40-44 éves nőket jelent). Az itt kapott mutatószám azt jelzi, hogy egy adott pillanatban milyen eséllyel lesz egy gyermektelen nő egygyerekes, egy egygyerekes kétgyerekes, és így tovább. Az adatok a családszerkezet átalakulását jelzik:

• egyre többen gyermektelenek, az ezredforduló óta 8-ról 16 százalékra nőtt az arányuk;
• 78-ról 67 százalékra változott azok aránya, akik az első után második gyereket is vállalnak (egyébként ez egy általános jelenség a régióban);
• a kettő után harmadikat vállalók aránya viszont nő, előtt a rendszerváltástól az ezredfordulóig 25-ről 27 százalékra, majd 2016-ig 35 százalékra javult.

Ez egybecseng az elemzésekkel, amelyek szerint a gyet (gyermekgondozási támogatás) 1993-as bevezetése az alacsonyabb iskolai végzettségű kétgyermekesek körében,

Általánosságban az látszik, hogy gyerekszám szerint pluralizálódik a családszerkezet Magyarországon: nő az egygyermekesek és gyermektelenek aránya, a kétgyerekes családmodell egy kicsit kezd kimenni a divatból, a nagycsaládos modell népszerűsége pedig stabil maradt.

A nagycsaládosok támogatására tehát úgy tűnik, jól ráéreztek a rendszerváltás utáni magyar kormányok, de az már nem megy, hogy a gyermekteleneket legalább egy, de inkább két gyerek vállalására motiválják – így pedig eleve viszonylag kevés családnál jöhet szóba a harmadik. 

(Borítókép:  Sean Gallup / Getty Images Hungary)