Nincs elég munkás? Akkor mindenki dolgozzon többet!

Az elmúlt hetekben a kormányoldalról benyújtott törvényjavaslatok azt a látszatot keltik, megvan a kormány válasza a súlyos munkaerőhiányra: 

Persze ez csak a rövid távú megoldási kísérlet, a hosszú távú, mint tudjuk, az lenne, hogy mindenki vállaljon legalább két-három gyereket. De mivel ez legkorábban két évtized múlva kezdheti el éreztetni a hatását, arra a Fideszben is rájöttek, hogy kell valami más, ha már a Gyere haza, fiatal! nem jött be, bevándorlókat pedig nem látunk szívesen az országban.

Erre találhatták ki az új irányt, ami a közelmúltban benyújtott több törvényjavaslatból kirajzolódik. Azért merünk itt trendszerűségről írni, mert mind a központi igazgatást (vagyis az államszervezet egy fontos részét), mind a közszféra egy részét, mind a versenyszférát abba az irányba tolnák a tervezett változtatások, hogy az ott foglalkoztatottak munkaóraszáma növekedjen.

Ahol pedig hivatalosan nincs szó hivatalos módosításról, például a közszféra humánszolgáltatási részében (oktatás, az egészségügy vagy a szociális ágazat), ott az alacsony fizetések miatt hallgatólagosan állandósul egy olyan létszámhiányos helyzet, ami sok dolgozótól túlteljesítést kíván meg. Ezeket az alrendszereket a folyamatosan túlórázó munkavállalók tartják a felszín felett, ami egy keserédes kompromisszum eredménye:

Visszanyesnék a szabadságokat

Időrendben előbb a kormányzati igazgatást újraszabályozó törvénycsomag jött, amelynek közvetlen előzménye a folyamatban lévő nagy közigazgatási leépítés. A közel 200 oldalas tervezet a megmaradt dolgozók munkarendjét számos ponton megváltoztatná, de ebből csak a fizetésemelést és a házasoknak járó 5 nap pluszszabadságot reklámozta a kormány.

Rendesen megnézve a szöveget azonban kiderült, hogy a fizetésemelés nem jár mindenkinek, csupán a kormánytisztviselőknek (így például a kormányhivatali dolgozók nem kapnak). A házasoknak járó pluszszabadság pedig csak egyszer, az esküvő utáni időszakban használható fel, nincs arról szó, hogy minden házas ember minden évben megkapná (ahogy az némely kormányközeli felületen megjelent).

Ezzel éppen ellentétes előjelű változások rajzolódnak ki a szövegben elszórt passzusokból:

• a központi közigazgatásban dolgozóknak egységesen lecsökkentenék az alapszabadságát 25 napról 20 napra;
• a különféle szinteken járó pótszabadságok mennyiségét is visszavágnák;
• az úgynevezett munkaközi szünetről úgy rendelkezik az új törvény, hogy azt a munkaidőn túl kell biztosítani. Eddig ez nem így volt, ha meghaladta a napi hat órát, akkor a kormánytisztviselőnek a munkaidőn belül napi harminc perc, minden további három óra munkavégzés után húsz perc munkaközi szünetet kellett egybefüggően biztosítani. 

A napi 30 perc nem hangzik soknak, de összességében már nem jelentéktelen:

A tervezetbe új elemként bekerült az is, hogy a kormánytisztviselőnek a munkaközi szünetet úgy kell igénybe vennie, hogy – szükség szerint a munkaközi szünet megszakításával is – vezetője rendelkezésére tudjon állni. Ezzel a passzussal a szünet lényegében elveszti a funkcióját.

Nyilván nem véletlenül szeretnék feszesebbre húzni a közigazgatásban a munkarendet, hiszen a létszámcsökkentés nem járt együtt a bürokratikus folyamatok reformjával, így sok helyen ugyanannyi munkát kell majd elvégezni kevesebb emberrel. Beszámolók szerint ez a működésképtelenség szélére sodorhat bizonyos területeket, különösen azokat, ahol nagy arányú veszteségeket szenvedtek el a leépítési hullámban.

A versenyszférában dolgozók részéről gyakran tapasztalni, hogy nehezen éreznek szolidaritást a közalkalmazottakkal, mert azok hivatalos munkaórában “kevesebbet dolgoznak” – azt már nem sokan kalkulálják be, hogy ez egyfajta kompenzáció az egyébként alacsonyabb fizetésekért. Az új igazgatási törvénnyel ez a helyzet most változhat, a hivatali dolgozók munkaideje közelíti a piaci munkavállalókét.

Emiatt több érintett is írta levélben az Indexnek, hogy a hivatalában a felmondáson gondolkodnak, mert egyértelműen a munkafeltételek romlásaként élnék meg a változtatást. Ugyanezt a vonalat erősíti az is, hogy az éves szinten 200 órában maximált túlóráért nem kaphatnak pluszpénzt, csak szabadnapot: hétköznap esetében pont ugyanannyit, pihenőnap esetében kétszer annyit, munkaszüneti nap esetében pedig háromszor annyit.

Egyre több túlóra egyre később kifizetve

A másik nagy port kavaró módosítási tervet olyan súlyosnak látják az érintett szakszervezetek, hogy a nem túl hízelgő „rabszolgatörvény" néven emlegetik. Ez nem egy különálló törvény, hanem a munka törvénykönyvének (Mt.) módosítása, vagyis elvileg minden magyar dolgozót érint, kivételt csupán a közszféra bizonyos részei jelentenek, akiknél külön jogszabály írja felül a Mt. bizonyos rendelkezéseit, például a most változtatni tervezett túlórakeretet is (lásd egy kicsit feljebb a köztisztviselők túlórájára vonatkozó részt).

A Kósa Lajos és Szatmáry Kristóf fideszes képviselők által benyújtott módosítás két sarokpontja:

• az egy év alatt engedélyezett túlórák számát a jelenlegi 250 óráról 400 órára növelnék, ami 60 százalékos többletet jelent;
• a munkaadónak elszámolásra rendelkezésére álló időkeretet pedig a mostani 1 évről 3 évre nyújtanák, tehát a legrosszabb forgatókönyv szerint lenne olyan, aki csak az elvégzett munka után 3 évvel kapja meg az érte járó fizetséget.

Kósa Lajos azt nyilatkozta a készülő módosításról, szerinte nem érintené hátrányosan a dolgozókat, sőt, tulajdonképpen a munkavállalói alkupozíciót erősítené a bértárgyalások során. Mint mondta, a törvénymódosítás nem tenné kötelezővé a 3 éves az elszámolást, csak lehetőséget adna rá, „mert vannak olyan iparágak, ahol a versenyképesség ezt kifejezetten megkívánja". 

Szerdán aztán újabb nyilatkozatot tett Kósa az törvénnyel kapcsolatban, azt mondta, be fog nyújtani egy újabb módosítót, amely garantálná, hogy „csak a dolgozók beleegyezésével" működhessen a konstrukció. Ami egyébként szerinte nem túlzás, hiszen az EU 416 órában húzta meg a felső határt. Hogy a munkavállalói beleegyezés kitétele alatt pontosan mit ért, azt egyelőre tisztázatlan, mindenesetre ha így lesz, akkor annál nagyobb eséllyel vonatkozik majd a dolgozókra a 400 óra, minél rosszabb az érdekérvényesítő képességük.

Több millió ember életét változtathatja meg

Hogy a magyar dolgozók hány százalékát érintené a munka törvénykönyvének változása, azt nehéz megmondani: egyrészt a közszférában vannak olyanok, akikre eltérő rendelkezések vonatkoznak a rendkívüli munkavégzést illetően, másrészt a lehetőség hiába adott, nem minden ágazatot érint ugyanolyan mértékben a túlóráztatási igény.

A versenyszférában talán a kékgalléros (hagyományos kétkezi munkás) pozíciók azok, ahol a legjellemzőbb a – gyakran illegális – túldolgoztatás az égető munkaerőhiány miatt, na meg azért, mert a cégeknek olcsóbb is kevesebb embert sokat dolgoztatni, mint új státuszokat kialakítani. Az irodai munkákban általában kevésbé jellemző a hivatalosan iktatott túlóra, ezekben jellemzően mindenki heti 40 órára van bejelentve, a műszakok általában rugalmasabbak.

De valószínűleg nem tévedünk nagyot, ha úgy becsüljük, milliós nagyságrendű dolgozó életére lehet hatással a változtatás. Különösen azért, mert a Mt. változtatásával párhuzamosan arra utaló folyamatok is vannak, hogy bizonyos, ma még egyértelműen közalkalmazotti státuszok tömegével kerülhetnek át teljes egészében az Mt. hatálya alá. A közalkalmazottak érdekeit képviselő szakszervezetek szerint fennáll annak veszélye, hogy a kormány az egészségügy és a szociális ellátás részeit fokozatosan kiszervezze egyházi fenntartásba, hogy ezzel is nyirbálja a közalkalmazottak számát. 

Már így sokat dolgoznak a magyarok

A készülő módosítások tehát abba az irányba hatnak, hogy a magyar munkavállalók többet dolgozzanak, mint eddig tették, és ezt minél kevésbé, illetve minél később kelljen csak plusz pénzbeli juttatással honorálniuk a munkaadóknak.

De mennyit dolgoztak eddig a magyarok nemzetközi összehasonlításban? Ezt közelítőleg meg tudjuk mondani az Eurostat-adatbázis alapján:

A magyarok átlagosan 40,5 órát dolgoztak egy héten 2017-ben, az EU-átlag pedig 40,2 óra. Az unión belül a legkevesebbet a dánok dolgoznak 37,8 órával (bár hivatalosan Franciaországban a legrövidebb, 35 órás az alap munkahét), a legtöbbet pedig a britek (akik már nem sokáig húzzák felfelé a statisztikát a brexit miatt), náluk 42,1 óra az átlagos munkahét hossza. Ha az EU-n kívüli Európát is számításba vesszük, akkor Izland a csúcstartó 44 órával. 

Ha viszont az elmúlt hetekben beterjesztett törvények változatlan formában átmennek, akkor Magyarország az EU-n belül a legtöbbet dolgozó országok élmezőnyébe kerülhet. Hogy a hazánkban számos egységgel rendelkező német multik szerint ez üdvözlendő fejlemény, azt már tudjuk, de munkavállalók az eddigi reakciók alapján túl boldogok a perspektívától.

A tiltakozásban a szakszervezetek széles spektruma részt vesz, december 8-ára országos demonstrációt hirdettek munka törvénykönyvének módosítása ellen. A kormányzati igazgatást felbolygató törvénytervezet esetében még kérdés, milyen formát vesz az elégedetlenség, a Magyar Köztisztviselők, Közalkalmazottak és Közszolgálati Dolgozók Szakszervezete (MKKSZ) már eljuttatta javaslatait a minisztériumhoz, de az még nem tiszta, változhat-e a jelenleg bizottsági szakaszban lévő jogszabálytervezet.

(Borítókép: Dolgozó az Audi Hungaria Zrt. új, elektromos motorokat gyártó győri üzemcsarnokában az avatás napján, 2018. július 24-én. Fotó: Krizsán Csaba / MTI)