Piero Pini, a most lecsukott olasz-magyar húspápa tündöklése és bukása

Hozok hét klasszis játékost, három magyart, négy külföldit és melléjük egy kiváló külföldi edzőt. Bajnoki címre török a Honvéddal

– nyilatkozta 2006. május 17-én a Nemzeti Sportnak egy akkor 53 éves olasz üzletember. A szavai úgy hangoztak, mint egy olyan klubtulajdonosé, akinek akkor került birtokába a nagy múltú, akkor 13-szoros bajnok együttes, Puskás Ferenc egykori csapata. Valójában viszont ekkor már harmadik éve ő volt a Honvéd tulajdonosa, és bár a csapata 2004-ben valóban bajnokságot nyert, azt még az NB II.-ben tette, utána két élvonalbeli szezon jött, a 11. és a 13. helyen. Végül nemhogy hét, hanem egy klasszist sem hozott: a nyilatkozat után szinte napra pontosan egy hónappal, június 16-án megvált a klubtól, egy akkori Nemzeti Sport-cikk szerint öt peres ügyet és több mint 150 millió forintos adósságot hagyva maga után.

Ez a bizonyos olasz üzletember Piero Pini volt, aki máig a hazai húságazat legnagyobb cégének, a kiskunfélegyházi Hungary-Meat Kft.-nek a tulajdonosa. Őt és két társát most jelentős vagyoni hátrányt okozó költségvetési csalással gyanúsítja a magyar NAV Dél-Alföldi Bűnügyi Igazgatósága.

Pini húsos dinasztiából származik, évtizedek óta foglalkozik hússal, de nem különösebben szofisztikált az üzlete. Sőt, inkább pofonegyszerű. Beveszi valamelyik hatalmas vágóhídjára az élősertést, majd vág, csontoz és kiszállítja a féldisznót, vagy a feldarabolt húst.

Ismerői szerint abban a legprofibb, hogy Kínában nem a központi állami vezetőkkel, miniszterekkel, óriáscégekkel tárgyal, hanem kevésbé csillogó, de annál fontosabb tartományi pártelnökökkel, üzletemberekkel. Olyan jó nexusokat épített, hogy teljesen beépült a kínai ellátási láncba, még olyan eset is akadt, hogy egy egész gyárát adta el Kínának, de előfordult, hogy a kínai vevők tőle vettek, és nem a környék, immár kínai tulajdonú sertéscégeitől.

Piero Pini tehát ebből a kereskedelmi kapcsolatból lett nagy király, ám nem csak remek kereskedő, de kritikusai szerint olykor a legális és az illegális határán mozog, nem először viszik el bilincsben. Két éve ugyanez történt Lengyelországban, ott 200 ellenőr és rendőr rohanta le az üzemét, adócsalással, fekete alkalmazással gyanúsították, a gyanú szerint akkor lengyel anyanyelvű ukrán állampolgárokat alkalmazott feketén.

Észak-Olaszországból érkezett

A temperamentumos, kissé olykor kapkodós, csapongó, déli mentalitású Piero Pini valójában nem déli, hanem Olaszország legészakibb csücskéből, Sondrio megyéből, egy igen kicsi lombardiai részről érkezett Magyarországra.

Ezt a területet a síelők az olcsó alkohol miatt is híres adóparadicsomról, Livignóról ismerhetik, a fáma szerint a tősgyökeres kereskedő maga is éppen az észak-olasz határ menti forgalmat használta ki fiatal kereskedőként.

Ebben a kis régióban azonban nagy hagyománya van a minőségi húskészítésnek is. A Pini-família két szomszédos kistelepülésen, Grosio és Grosotto falvakban foglakozott hússal. Piero édesapja, Roberto elismert hentes volt a környéken, akinek bresaoláját sokan keresték. Ez a minőségi, szárított, érlelt, sózott és fűszerezett felvágott az olasz húsipar egyik legelismertebb remeke, főleg marhából készítik, de olykor sertésből és igen gyakran lóhúsból állítják elő.

Átvette a bizniszt

Az édesapa azonban majd negyven éve elhunyt, és az akkor 27 (ma 66) éves Piero Pini folytatta a családi hagyományt. Erős kereskedelmi vénája már hamar kiütközött, de az első pár évben még kicsiben, csak Olaszországban vitte tovább a boltot. Aztán sorban megszületett három fia, ifjabb Roberto, Marcello és Francesco, később ők is beszálltak a családi üzletbe, ráadásul még egy rokon, Romano is így tett, és a kis, minőségi húsüzemből teljesen más irányba indult el a család, amely ma is aktívan üzletel, kereskedik, operatív funkciókat visz a cégekben.

A minőségi felvágottak helyett pedig éppen a húsipari vertikum elejére, vagyis a vágásra, csontozásra, darabolásra szakosodott. Mert nagyot álmodni, cégméretben megcélozta Európa legnagyobb vágóhídjait, az évi 10 millió sertést feldolgozó óriáscégeket, ez ugyan eddig nem sikerült neki, de volt időszak, amikor az 50 százaléka már megvolt ennek a szintnek. Vett magyar, lengyel, olasz vágóhidakat, alapított saját katalán céget, de nézelődött másfelé is.

Vicces adalék, hogy a hazai céget két magyar társsal indította, egyiküknek Seres, a másiknak Sörös volt a vezetékneve. Őket aztán kivásárolta, és azóta egyszemélyes tulajdonos, vagy legalábbis ez valószínűsíthető, hiszen előbb egy olasz, majd egy Limasszolban bejegyzett ciprusi cég (MI Meat Investment Limited) lett a hivatalos tulajdonosa a csoportnak.

Mohácsnál is nagyobb

Manapság sokat lehet hallani Csányi Sándor óriási és hipermodern mohácsi vágóhídjáról, de valójában Magyarország legnagyobb vágóhídja még mindig a Piero Pini birtokában lévő, 1,2-1,4 millió disznót vágó kiskunfélegyházi üzem.

Ez az üzem valaha nagyon modernnek számított, ma már nem az. Pini nem bonyolítja túl az üzletet, nem szervezett beszállítói integrációt, hanem vérbeli kereskedőként szinte naponta, hetente dönt a vásárlásokról. Ha kell, nem is itthonról, hanem a szomszédos országokból vesz, rövid távon optimalizál.

De Pini az exportkapcsolataiban erős, 40-50 országba ad el, elsősorban az említett Távol-Keletre (Kína, Hongkong, Szingapúr, Japán, Dél-Korea), de az Egyesült Államokba és sok uniós országba is. Volt év, amikor a levágott disznókat 70-80 százalékban exportra adta el, de máskor sem nagyon ment 60 százalékos exporthányad alá. Ha nagyon leegyszerűsítjük Pini történetét, igazán semmi extrát nem csinált,

Pletykák

Ez a csillogó felszín, de a pletykák szerint az üzletet olykor csak félig, vagy egyáltalán nem legális módon is meg kellett támogatnia. Sok sztorit hallottunk arról, hogy miképpen optimalizált "okosan" a cégcsoport a magyar és a korábbi lengyel üzem között, vagy miképpen jelentett költségelőnyt a cégnek, hogy nem alkalmazta, csak kölcsönözte munkaerejének nagy részét.

Pini ma már ritkán jön Magyarországra, mert egy nagy katalán üzem megnyitásán dolgozik, de a fáma szerint most, amikor hazaugrott, és azonnal lekapcsolták a fiával és egy magyar vezetővel egyetemben, akkor is a munkaerő alkalmazásáról faggatták a nyomozók.

Ez annyiban új, hogy korábban a húsiparban is inkább az áfázás, a körhintázás volt jellemző. A hús ugyanis olyan homogén termék, mint a búza, vagy a kukorica, ha esetleg valaki azt mondja, hogy az áru sokat mozgott az EU és az azon kívüli részek között, és emiatt áfát igényel vissza, az nehezen ellenőrizhető. Ma már a húsiparban az áfázás azért nem pálya, mert a féldisznó forgalmi adóját levitték 5 százalékra, de a munkaerő-alkalmazáshoz kötődő járulékok befizetése még mindig „varázslós” terep maradt.

A húsiparban a legnagyobb költség az élőmunka. Mivel a piac valóban szezonális, például a húsvét és karácsony előtt van a legnagyobb felívelés, ezért nem ritka a feladatok kiegyenlítéséhez a munkaerő-kölcsönzőktől bérelt munkatárs. Nem ritka, csakhogy mintha Pini úr ehhez képest is túlzásba vitte volna a munkaerő-kölcsönzők használatát, nála ugyanis állítólag „alapból” is többségben voltak a kölcsönzött emberek. Úgy tudjuk, az adóhatóság vizsgálata ezt igyekszik egy kicsit megpiszkálni.

Európai optimalizáció

De visszatérve Pini úr tündökléséhez és bukásához, amikor már éppen kezdett volna európai értelemben is nagy játékossá válni, akkor jött egy szörnyű csapás a kínai üzletre, a sertéspestis. Előbb a lengyel, majd a magyar árut kezdték el kitiltani a Távol-Keletről, és a három legfontosabb piac, a kínai, a japán és a koreai egyaránt lehúzta a rolót.

Ez azért jött Pininek a legrosszabbkor, mert mire itthon már évi egymillió sertésnél is többet vágott, vett hozzá egy még sokkal nagyobb céget Lengyelországban. A kutnói Pini Polonia cégcsoport a magyar vágás háromszorosát tudta, de jött a sertéspestis, és Pininek meggyűlt a baja a hatóságokkal is, végül Lengyelországból kivonulni kényszerült.

Spanyolország felé lépett

Hamarosan a magyar piac is sertéspestissel lett fertőzött, ez természetesen újabb csapás volt, mire Pini, aki közben vett két olasz vágóhidat (Pini Italia és a Ghinzelli SR), megint gondolt egy nagyot és Spanyolországban (egészen pontosan Katalóniában) indított el egy zöldmezős vágóhíd-beruházást.

A lépés teljesen logikusnak tűnt, Spanyolország jó messze volt a pestistől, onnan volt esély a kínai vevőket kielégíteni, de a beruházás egyelőre csúszik. Ismerői szerint Pini most a legtöbb idejét már itt tölti, a kelet-közép-európai térségben már nem költ annyit fejlesztésre.

Mi lesz az ágazattal?

De mi lesz, ha most tartósan megroggyan a birodalma? Pini ugyan alapvetően exportra termel, ilyen szempontból a kiesése nem zavarja meg a hazai termékellátást, ami nagyobb gond az a beszerzés.

A Hungary-Meat dolgozza fel az egész magyar sertéstenyésztés negyedét.

és akár további komoly állomány-csökkenéshez vezetne. Sokan aggódnak tehát most Piniért, miközben az egyik legkeményebben versengő piacon olyanok is akadnak, akik nagyon örülnek Pini esetleges bukásának. Ahogy egyik forrásunk fogalmazott, nem is elsősorban a magyar cégek, hanem a kínai piacért vele versengő német, dán és spanyol cégek.