Világszerte 1100 vezetőt rúghat ki a Mercedes
További Gazdaság cikkek
- A Mol gázüzemet és kutatás-termelési eszközöket vásárol Kelet-Magyarországon
- Átfogó fejlesztési programot indít a Pécsi Tudományegyetemet fenntartó alapítvány
- Szijjártó Péter szerint Európa egyik legvonzóbb beruházási környezete jött létre Magyarországon
- A karácsonyi vásárok sem ússzák meg, lecsapnak az adóellenőrök
- Döntött a bíróság: a hódmezővásárhelyi önkormányzatnak támogatnia kell a Volánbuszt
A Süddeutsche Zeitung német napilapban jelent meg egy hír arról, hogy a Daimler elbocsátásokat és bérbefagyasztást tervez, vette észre az Autónavigátor.
A német lap a cég munkaügyi tanácsa által küldött e-mailre hivatkozik, az információkat pedig már más német újságok is megerősítették, de a Daimler még nem nyilatkozott az ügyben. Állítólag csütörtökön tart majd sajtótájékoztatót a Mercedes vezérigazgatója, Ola Källenius, és a hírek szerint nem lesz túl jó hangulatú a bejelentés.
A cég a második negyedévben 1,2 milliárd eurós ( csaknem 400 milliárd forintos) veszteséget könyvelt el, ilyen az utóbbi 10 évben nem fordult elő velük.
Emellett a motorvezérlő szoftver hibái miatt visszahívtak 60 ezer GLK típusú autót, erre 2,6 milliárd eurót (több mint 800 milliárd forintot) kellett elkülöníteni. Ráadásul tovább nehezíti a Daimler helyzetét a lassuló globális gazdaság is.
Sajtóhírek szerint a vezetői pozíciók 10 százalékos csökkentését tervezik, ami 1100 alkalmazott elbocsátását jelentheti.
Emellett további 300 ezer dolgozó bérét szeretnék befagyasztani.
A hírekre Michael Brecht, a vállalat munkaügyi tanácsának elnöke reagált, elmondta, hogy szerinte ezeket a feltételeket nem fogják elfogadni a dolgozók. Ugyanakkor költségcsökkentésre szerinte is szükség van, de nem ilyen drasztikus mértékben.
Két héttel ezelőtt írtunk arról, hogy az Audi is hasonló lépéseket tervez. Az érdeklődésünkre akkor azt válaszolta a cég hazai leányvállalata, hogy a munkavállalóikat nem bocsátják el, azonban a határozott idejű munkaszerződéseket - ahogy korábban is - korlátozott számban hosszabbítják meg, a piaci igényektől és az abból kialakított mindenkori termelési programtól függően.
Egy a cégnél dolgozó forrásunk szerint a részlegvezetők akkor a következőről tájékoztatták az Audi munkavállalóit:
- A leépítés 13 százalékos lesz 2023-ig,
- 1700 fő a termelésből távozik (direkt munkatársak),
- és ezen felül elbocsátanak még 750 fő az indirekt (például munkaerő-kölcsönző cégeken keresztül foglalkoztatott) munkatársakból.
- ez az április környékén bejelentett 20 százalékos leépítés felül lesz még.
- 7700 főre csökkentik nagyjából az alkalmazottak létszámát 2023-ig.
- A fő leépítés a járműgyártó és a dízelmotor szekciót érinti.
Valamint az elektromobilitásra való átállás is leépítést hozhat egyes gyártóknál, hiszen az elektromotorok sokkal egyszerűbb felépítésűek, mint a hagyományos belső égésű motorok, emiatt pedig kevesebb munkás kell az összerakásukhoz. Ezzel kapcsolatban az Audi azt írta nekünk két hete:
A motorgyártásban a hagyományos típusok közötti eltolódások és a kisebb komplexitású, új elektromotorok gyártásának térnyerése szintén kihat a munkatársi létszámigényre és így a foglalkoztatási struktúrára is.
Csütörtökön kiderül, hogy valóban jól értesültek-e a német lapok a Daimler terveiről. Elküldtük az esetleges leépítésre, és bérbefagyasztásra vonatkozó kérdéseinket a Mercedes magyarországi leányvállalatának, amint válaszolnak, frissítjük a cikket.
(Borítókép: Alexander Koerner / Getty Images)