Elon Musk a két ünnep között sem tűri a lazsálást

2020-12-09T070237Z 413177489 RC2JJK9AN7M3 RTRMADP 3 INDIA-STOCKS
2020.12.28. 13:23
Üzent a kételkedőknek.

Elon Musk szolgálati e-mailben kérte a Tesla alkalmazottait, hogy minden tőlük telhetőt tegyenek meg az álomhatár idei áttöréséért. Levele szerint reális esély van arra, hogy az idén 500 000 Teslát szállítsanak le, de ehhez minden eddiginél hatékonyabb munkára lesz szükség az év még hátralevő napjaiban.

Úgy tűnik, hogy a Tesla első embere tudatosan használja a belső, dolgozóknak szánt bizalmas e-maileket a befektetők felé történő üzengetésre, ugyanis ilyen jellegű körlevelei rendszeresen kiszivárognak, amiről ő is nyilván tud. Legújabb körlevelében a kétkedőkre is utalt, miszerint akik két éve még a Tesla csődjét jósolták, azok most az évi félmillió autó legyártását tartják lehetetlennek. 

A pokolba velük, megcsináljuk!

– hangzott Musk válasza, amit azóta az Electrek nevű, elektromos autókkal foglalkozó híroldal szivárogtatott ki.

Ezzel az is egyértelműnek látszik, hogy Musk az erre való lehetőséget a Model 3-ban és a Model Y-ban látja, mivel az év végére és jövő év elejére is szüneteltette a két régebbi és drágább autó, a Model S és a Model X gyártását.

Az idei 500 000-es darabszám eléréséhez a Teslának a negyedik negyedévben egyébként 180 000 autót kellene kiszállítania, ami – különösen a Covid-világjárvány kellős közepén – valóban ambiciózus teljesítménynek tűnik. Ahogy azt megírtuk, a Tesla kaliforniai üzemét állami nyomásra kénytelen volt heteken át zárva tartani járványügyi korlátozások okán. Minden jel arra mutat, hogy ez volt a végső lökés ahhoz, hogy Elon Musk elhagyja Kaliforniát. Ennek fényében tényleg jogos lehet a kétely, hogy a Tesla tudja-e tartani az év elején ígért félmillió autó legyártását. Viszont ők azok, akik eddig minden kételyre megfelelő választ adtak. 

(Borítókép: Aly Song / Reuters)