Több mint ezerszer módosítaná az ellenzék a jövő évi költségvetést
További Gazdaság cikkek
- A nagy ingatlanpiaci dilemma: megzabolázhatók-e az elszabadult árak?
- Havi egymillió forintos fizetéssel csábítanának dolgozókat a budapesti karácsonyi vásárra
- Nyitott a munkahelyváltásra a fehérgalléros dolgozók többsége
- Visszavonta a Mol minősítését a Moody’s
- Felolvasták Nagy Mártonnak, melyek most a legnagyobb problémák a vállalkozók szerint
Az ellenzék 1148 módosító javaslatot nyújtott be a jövő évi költségvetéshez – írta közösségimédia-bejegyzésében Varga Mihály pénzügyminiszter. Szerinte ezek a javaslatok több száz milliárd forinttal borítanák fel a büdzsé egyensúlyát, vagy adóemeléshez, elvonásokhoz vezetnének.
Közölte azt is, hogy Kocsis Máté és Simicskó István frakcióvezetővel egyetértenek abban, hogy az adócsökkentéseket, a családtámogatásokat és a többletforrásokat meg kell őrizni, és vissza kell térni a hiány- és adósságcsökkentő pályára.
Vagyis ez alapján borítékolható az ellenzéki módosító javaslatok leszavazása a bizottsági tárgyalások során a kényelmes parlamenti többségben lévő kormánypártok részéről.
A parlament a múlt héten zárta le a 2022-es költségvetési törvénytervezet általános vitáját. Már a vita kezdete is érdekesre sikerült, miután Kovács Árpád, a Költségvetési Tanács elnöke nyitóbeszédében – bár leszögezte, hogy a testület elfogadhatónak, ám főleg az 5,9 százalékos hiány miatt kockázatosnak látja a tervezetet – burkoltan arra kérte a fideszes parlamenti képviselőket, hogy a frakciófegyelem ellenére inkább arra szavazzanak, hogy a választási költségvetés kisebb hiánnyal és államadóssággal tervezzen.
A Költségvetési Tanács elnökének aggályait a Pénzügyminisztérium vezetőjével régóta vitában álló Matolcsy György jegybankelnök is osztja. Az Állami Számvevőszék pedig, bár alapvetően támogatja a jövő évi büdzsé tervezetét, elemzésében azt írta, hogy a meghatározó bevételi előirányzatok 0,4 százalékának teljesülése kifejezetten kockázatos. Az ellenőrzés során számvevők által a részben megalapozottnak minősített bevételi előirányzatok összege 401,3 milliárd forint, a számvevők megítélése szerint a kockázat összege 98 milliárd, amely a társasági adóhoz kapcsolható és amely kisebb hányadban teljesülhet.
Maga a tervezet egyébként 5,9 százalékos GDP-arányos hiánycéllal, 3 százalékos inflációval, valamint 5,2 százalékos növekedéssel számolva készült.
Továbbra is kiemelt cél az adósságráta csökkenő pályára állítása, hogy a tavalyi GDP-arányos 80,4 százalék után idén 80 százalék alá, jövőre pedig a bruttó hazai termék 79,3 százalékára mérséklődjön az államadósság. Varga Mihály pénzügyminiszter expozéjában arról is beszélt, hogy 233 milliárd forintos tartalékkal tervezték a jövő évi büdzsét. A PM szerint a 2022-es költségvetés megőrzi az idei büdzsé két alappillérét: az egészségbiztosítási és járvány elleni védekezési alapban mintegy 3600 milliárd forint áll rendelkezésre az egészségügyi, valamint – ha szükséges – a járványügyi kiadásokra. A gazdaság-újraindítási akcióterv a GDP 13 százalékát kitevő összeget, 7308 milliárd forintot tartalmaz.
Később az is kiderült, hogy tartósan tervez a kormány a 2022-re még mintegy 550 millirád forintos kiadási előirányzattal szereplő Beruházási Alappal. Arról pedig az Index is beszámolt, hogy jövőre jelentősen, 45 milliárd milliárd forinttal megvágnák a közmunkaprogramokra fordítható támogatást.