![Párizs minket is várt: az Index helyszíni stábja is rácsatlakozott az olimpiára](https://kep.cdn.indexvas.hu/1/0/5747/57478/574785/57478563_4251271_8faf1cbc1b9d98fe8cf5c41d22bcb69e_wm.jpg)
Megint kamatot emelt a jegybank
További Gazdaság cikkek
-
Varga Mihály: A jelenlegi nemzetközi pénzügyi struktúra átalakítása szükséges
- Megszólalt Varga Mihály a kínai hitelről, hamarosan jöhet a Szamuráj-kötvény
- Most már hivatalos, megindult a deficiteljárás Magyarország ellen
- A 4iG megveszi a Direct One műholdas ügyfélállományát
- A kánikula miatt veszélybe kerülhet az áramellátás, rendeletmódosítással avatkozik be a kormány
A kamatdöntő ülésen a monetáris tanács 15 bázisponttal 1,65 százalékra emelte az alapkamatot és hasonló mértékben, 15 bázisponttal a kamatfolyosót is, ami így 0,7 százalék és 2,6 százalék közötti lett.
A jegybanknak ez volt sorozatban a negyedik alapkamat-emelése, előtte közel tíz évig nem volt kamatemelés Magyarországon.
A Monetáris Tanács júniusban indította el a kamatemelési ciklust, addig 2011 decembere óta csökkenő pályán mozgott a szintje, tavaly júliustól pedig 0,6 százalék volt. A trend okáról a júniusi emelés után maga az MNB-elnök, Matolcsy György beszélt. Megindítását azzal indokolta, hogy a Covid-válságot követő gazdasági helyreállítás egészen fényesre sikerült (például a KSH első becslése szerint tavaly július óta 17,9 százalékkal, az idei első félévben 7,6 százalékkal nőtt a magyar GDP), ám ez beindította az inflációt is, mégpedig komoly ütemben. A jegybank ezért próbálja visszafogni a folyamatot az alapkamat folyamatos emelésével.
Az augusztusi ülés rövidített jegyzőkönyvében a tanács jelezte, megítélése szerint az infláció ősszel bázishatások következtében átmenetileg újra emelkedik, így az áremelkedés üteme év végéig a jegybanki toleranciasáv felett alakul. Akkor azt is közölték, hogy a szeptemberi Inflációs jelentés ismeretében értékelik átfogóan a kamatemelési ciklus eredményeit és azonosítják az inflációs kilátásokat övező kockázatokat – ezt a jelentést csütörtökön publikálja majd az MNB.
A júniusi Inflációs jelentésben a márciusi 3,8–3,9 százalékosról, 4,1 százalékra emelte az idei évre vonatkozó inflációs prognózisát az MNB, és a korábbi 4–6 százalékról 6,2 százalékra a GDP-növekedési várakozását.