A Ryanair tesz a kormányra, az utasokra terheli az adót

GettyImages-1234457694
2022.06.09. 20:49
Az utasokkal fizetteti ki a kormány által kivetett különadót a Ryanair. Több olvasónk is jelezte, hogy a légitársaság arról tájékoztatta őket, hogy 3900 forintot kell fizetniük a foglalásaik után. A magyar kormány korábban azt közölte, figyelni fogják, hogy az extraprofitadó által érintett cégek áthárítják-e terheiket a fogyasztókra, majd gyorsan és keményen fellép, ha ez esetleg megtörténne.

Cikkünk frissül....

Az utasokkal fizetteti ki az extraprofitadót a Ryanair. Legalábbis olvasóink jelezték, hogy a légitársaság levélben közölte utasaival, hogy fejenként 3900 forintot (10 eurót) kell fizetniük a foglalásaik után. A járatra vonatkozó adót az utasoknak abban az esetben is ki kell fizetniük, ha június 4-e előtt foglalták le a jegyüket. Ez azt jelenti, hogy a mintegy 4 ezer forintos összeggel utólag megterhelik a kártyát, amellyel a foglalás készült. 

Azok az utasok, akik nem kívánják elfogadni ezt az adót, lemondhatják a foglalásukat, és ebben az esetben teljes visszatérítést kapnak. Ha le szeretné mondani a foglalást, ezt legkésőbb 2022. június 16-ig meg kell tennie, ellenkező esetben úgy tekintjük, hogy Ön hozzájárult ahhoz, hogy az adó összegével megterheljük bankkártyáját

– írja a Ryanair Ügyfélszolgálata az olvasóinknak küldött tájékoztatójában.

A légitársaság felkínálja azt a lehetőséget is, hogy ha valaki törölni szeretné a foglalását, akkor hét munkanapon belül visszatérítik a lefoglalt repülőjegy teljes árát.

Záporoznak a levelek az Indexhez

Csütörtök este óta folyamatosan érkeznek a levelek az Index szerkesztőségébe, a nekünk író utasok kivétel nélkül felháborítónak és igazságtalannak tartják az extraprofit-adó miatti áremelést.

Elszomorító a helyzet, sokan előre megvették a jegyeket, hogy olcsóbban megússzák az utazást erre fel utólag fejenként 3900 Ft-ot nekünk kell megfizetni, holott ez a cég költsége lenne. Mi is még év elején vásároltunk jegyet augusztusra és most 3 fő plusz adóját kérik

– írta olvasónk. Hozzátette, hogy az szintén elszomorító, hogy a miniszterelnök nem tesz lépéseket, miközben azt hangsúlyozza, hogy a plusz terheket a vállalatoknak kell cipelnie, nem pedig a magyar családoknak. Mint arról korábban beszámoltunk, Orbán Viktor miniszterelnök a péntek reggeli rádióinterjúban reagált a történtekre. Az ír vállalat nevének említése nélkül úgy vélte, hogy néhány kis stiklit leszámítva nem fogják áthárítani az emberekre a cégek az extraprofitadót.

Egy másik olvasónk cinikusan azt írta: „Amikor bejelentették az új jövedelemforrást a stadionépítésekhez, jót röhögtem magamban, hogy ez nyilván úgy fog történni, ahogy bejelentették, de azt nem gondoltam hogy ilyen gyorsan a nyakunkba esik a szép új mennyország". 

Szintén egy olvasónk arra hívta fel a figyelmet, hogy a 3900 forintos adón túl egy új tétel is megjelent a Ryanair weboldalán „kormány adóvisszatérítési adminisztrációs díj" címszó alatt, amit csak abban az esetben kell megfizetni, ha a foglalás nem online történt.

Kötélhúzás

Mint megírtuk, Jason McGuinness, a légitársaság kereskedelmi vezetője szerint több mint hülyeség különadót kivetni a légitársaságokra, amikor azok a járvány, az ukrajnai háború és az emelkedő üzemanyagárak miatt nem nyereségesek. A Ryanair korábbi közleményében arról írtak, hogy a július 1-től életbe lépő, utasonként tíz és huszonöt euró közötti összeg helyrehozhatatlanul károsítja a magyar turizmust, a légi összeköttetéseket, a forgalmat és a munkahelyeket sodorja veszélybe.

A június 5-én a Magyar Közlönyben is megjelent extraprofitadóról szóló rendelet értelmében a repülőjegyekre 3900, valamint 9750 forint különadót vetnek ki. A kormány kihelyezett kormányülésen jelentette be, hogy az elhúzódó háborús helyzet miatt a kormány rezsivédelmi és honvédelmi alapot hoz létre, amelybe azoknak a szektoroknak kell különadót fizetni, amelyek extraprofitra tettek szert az elmúlt időszakban.

Nagy Márton gazdaságfejlesztési miniszter később elmondta, a különadó árát nem az embereknek kell megfizetniük, és megerősítette, hogy a kabinet folyamatosan figyelni fogja, hogy az extraprofitadó által érintett cégek áthárítják-e terheiket a fogyasztókra, majd gyorsan és keményen fellép, ha ez esetleg megtörténne.

Ha Ön is kapott hasonló levelet, vagy beszélt a Ryanair Ügyfélszolgálatával, ahol ugyanerről tájékoztatták, ossza meg velünk történetét az indexugyelet@mail.index.hu címen.

(Borítókép: Akos Stiller / Bloomberg / Getty Images)