A strandbelépők ára nem drágult eleget

2022.07.03. 16:36
Jelentősen megnövekedtek idén a fürdő- és strandbelépők árai, azonban az energiaárak növekedése miatt ez az összeg még mindig nem elegendő.

A fürdőjegyek árai idén 20-25 százalékkal drágultak, bár Balogh Zoltán, a Magyar Fürdőszövetség főtitkára szerint ez még mindig nem elegendő. A fürdőknek jelentős költségemelkedést kellett elkönyvelniük, a belépők ára azonban nem követte a kiadásokat – számolt be az Infostart vasárnap reggel.

A szükséges áremelést senki nem tudta vagy akarta meglépni, mivel az a forgalom visszaeséséhez vezetett volna. A főtitkár emlékeztetett arra, hogy a magyarországi fürdőüzemeltetők mintegy 95 százalékának jogszabály tiltotta az áremelést az elmúlt két évben. Júniusban a tilalom érvényét vesztette, így megkezdődtek az áremelések, ám az energiaárak növekedése miatt többet kéne emelniük a mostaninál.

Az új áramszerződések miatt ugyanis 70–200 százalék közötti áremelést kellett elszenvedniük a fürdőknek. Emellett nőtt a vízkezelési anyagok ára, illetve a minimálbér és a garantált bérminimum év eleji emelése is indokolttá tette a nagymértékű jegyárdrágulást.

Balogh Zoltán azt is elmondta, hogy ennek ellenére jó vendégforgalomra számítanak a SZÉP-kártyának és a külföldi vendégek visszatérésének köszönhetően. Összességében abban reménykednek, hogy a 2019-es évhez hasonló vendégforgalmi adatokkal lehet majd idén is számolni.