Üzemanyaghiány: megszólalt a Mol, kritikus a helyzet

2022 benzin 0807
Mint arról az Index beszámolt, egyre súlyosabb az üzemanyaghiány a magyar benzinkutakon, nemcsak a hétvégén, de már hétfőn és kedden reggel is hosszú sorok alakultak ki a töltőállomásokon országszerte – már ahol van üzemanyag. Az ügyben kerestük a Molt, ahonnan az alábbi választ kaptuk: a helyzet kritikus.

A közösségi oldalakon folyamatosan számolnak be arról a szerencsésebbek, hogy hol, melyik kúton mennyit tudtak tankolni, de érkeznek olyan beszámolók is, amelyek szerint a hatósági áras üzemanyagról már ne is álmodjunk, míg máshol piaci áron sem érhető el a 95-ös oktánszámú benzin.

Az Index megkereste a Molt, az üzemanyag-ellátásra vonatkozó kérdéseinket Bacsa György, a vállalat ügyvezető igazgatója válaszolta meg. Mint mondta, soha nem volt még annyi leürülés a Molnál, mint az elmúlt napokban: a teljes hálózatukban jelentkezett részleges termékhiány, és a töltőállomásaik negyedében volt teljes leürülés. A napi forgalom a benzin esetében a normális piaci szint kétszerese, a dízelnél pedig közel a másfélszerese.

Az ellátási helyzet egyértelműen kritikus, a kereslet az egekbe szökött, a fogyasztók készleteznek, beindult a pánikvásárlás. A Mol minden tőle telhetőt megtesz: a tankerautóink éjjel-nappal szállítanak, a munkatársaink folyamatosan töltik a benzinkutakat, a szakembereink pedig a korábban meghibásodott üzem karbantartási munkáinak befejezése után azon dolgoznak, hogy a teljes Dunai Finomító fokozatosan újrainduljon. A termelésből hiányzó árut importból pótolja a Mol – novemberben minden negyedik liter gázolaj Szlovákiából jött –, de vállalatunk elérte a logisztikai kapacitásának határát: ennél több árut egyszerűen fizikailag nem tudunk behozni

– fogalmazott az Indexnek Bacsa György.

Bacsa György azt is hozzátette, hogy a jelenlegi üzemanyaghiányra és logisztikai problémákra kizárólag az import korábbi mennyisége hozhatja el a megoldást, hangsúlyozta: „Nem lehet elégszer rámutatni egy fontos tényadatra: az elmúlt években a magyarországi üzemanyagpiac mintegy 30 százaléka importforrásból érkezett, és ez az ellátás szinte teljesen eltűnt.”

Az ügyvezető igazgató kitért arra is, hogy még egy ideális piaci környezetben is 2-3 hónapra lenne szükség ahhoz, hogy visszaépítsék a hiányzó importot és a hozzá kapcsolódó logisztikát, de a jelenlegi kilátások szerint inkább csökkenő termékbehozatallal kell számolniuk.

A Mol hónapok óta igyekszik rendkívüli importtal pótolni a kiesett mennyiséget, de a saját csatornáinkon keresztül már most sem tudjuk tovább növelni a hazai készleteket. A február 5-én életbe lépő EU-s szankció pedig elvágja az eddigi legfőbb importútvonalunkat is: nem tudunk behozni Magyarországra több üzemanyagot Pozsonyból, a Mol-csoport saját finomítójából. Nemcsak az áru miatt, hanem logisztikai szempontból is kritikusan szükség van az importőrökre és az összes piaci szereplő együttműködésére

– mondta lapunknak Bacsa György.

Az ügyvezető igazgató kiemelte, hogy hetek óta napi 24 órában dolgoznak a Dunai Finomító karbantartásán, a kollégáik áldozatos munkájának köszönhetően a műszaki problémákat elhárították, de még hosszú hetekre lesz szükség ahhoz, hogy újra elérjék a teljes termelési kapacitást, és a logisztikában is utolérjék magukat.

Csúcsra fogjuk járatni a Mol gépezetét, de még ezzel sem tudjuk pótolni azt, ami most hiányzik: a 30 százalékos importkiesést, amely jelenleg az autósok, a benzinkutasok, a kis kutak és a nagy töltőállomások helyzetét is teljesen ellehetetleníti

– fogalmazott Bacsa György, aki végül úgy foglalta össze a mostani időszakot, hogy „a helyzet kritikus, a megoldás viszont kézenfekvő: lehetővé kell tenni, hogy a magyarországi üzemanyagkészletet importforrásokból építse vissza a piac”.

A Mol újraindította a Dunai Finomítót

Dolgoznak a Dunai Finomító karbantartásán, és a terveknek megfelelően haladnak – derül ki a az olajtársaság december 6-ai, rendkívüli tájékoztatásából, amelyet a Budapesti Értéktőzsde honlapján közölt. Ebben az áll, hogy a Mol végrehajtotta a Dunai Finomító tervezett leállítását 2022. október első felében.

„Az újraindítás közben kiderült, hogy a Mild Hydrocrack – Hydrogen Desulphurisation (MHCK-HDS) üzemben és más üzemekben is további karbantartásra van szükség. Ezen karbantartási munkák befejezése után megtörtént az MHCK-HDS üzem újraindítása. Ennek eredményeként a Mol megkezdte a kőolajfeldolgozás szintjének fokozatos növelését. A maximális kapacitás elérése várhatóan néhány hetet vesz igénybe” – írják, hozzátéve, hogy a társaság továbbra is elkötelezett a termékpiacainak biztonságos ellátásában, ugyanakkor a piac teljes ellátása nem lehetséges az import volumenek szintjének növelése nélkül a jelenlegi környezetben. 

Ahogy arról korábban az Index is beszámolt : az elmúlt hetekben gőzerővel dolgoztak a Mol százhalombattai Dunai Finomítójának karbantartásán. A magyar olajvállalat korábban úgy tervezte, hogy december 2-től ismét teljes kapacitással termel majd az üzem, miután addig biztonságosan befejezik az egyik legkényesebb egység, a HDS karbantartását és ellenőrzését.

Néhány perccel később a Mol Magyarország ügyvezető igazgatója a Kossuth rádió műsorában is megerősítette: a Mol a karbantartás után ugyan újraindította a százhalombattai Dunai Finomítót, de a teljes kapacitás elérése több hetes folyamat; a kapacitása pedig nem elég a magyar piaci igények kielégítéséhez, mert ehhez több mint 30 százalék import is szükséges.

Minden, amit az üzemanyaghiányról tudni kell

Arról szintén beszámoltunk, hogy a Molnál csak napi egyszer lehet tankolni, a Shell kútjain maximum húszezer forintért lehet benzint vásárolni, a Lukoilnál pedig egyszerre csak húsz liter töltését engedélyezik. Az Index szájbarágója, amelyben tiszta olajat öntünk a pohárba, ide kattintva elérhető, és a cikkben az alábbiakat járjuk körbe:

  • Hogy fogyhat ki az üzemanyag, ha már így is korlátozva lehet hozzáférni?
  • Miért küszködik a Mol az ellátással?
  • Hogy reagált a lakosság a benzinárstopra?
  • Pánik és benzinturizmus
  • 6 fő tényező az üzemanyaghiány mögött
  • Miért nem használjuk fel a stratégiai készleteket az ársapka fenntartásához?
  • Miért tiltakoznak a benzinkutak az ársapka ellen?
  • Ki nyerne és ki veszítene az árplafon eltörlésével?
  • Mi lesz, ha kétszer tankolunk?
  • Mennyi lesz ársapka nélkül?
  • Miért lehet jó, ha nincs ársapka?
  • Mikor kerülhet le az ársapka?
  • Lesz mit tankolnunk az autóba?
Önnek sikerült üzemanyaghoz jutnia Budapesten vagy vidéken az elmúlt napokban? Ha igen, ossza meg velünk történetét, írásban várjuk a tankolási-mizériával összefüggő tapasztalatait.
Küldje el nekünk!

(Borítókép:  Index)



  • Hírek
  • Hírek