Hiába erősödik a forint, távoli álom marad az ötszáz alatti benzin
További Gazdaság cikkek
- A nagy ingatlanpiaci dilemma: megzabolázhatók-e az elszabadult árak?
- Havi egymillió forintos fizetéssel csábítanának dolgozókat a budapesti karácsonyi vásárra
- Nyitott a munkahelyváltásra a fehérgalléros dolgozók többsége
- Visszavonta a Mol minősítését a Moody’s
- Felolvasták Nagy Mártonnak, melyek most a legnagyobb problémák a vállalkozók szerint
A holtankoljak.net vasárnap úgy vélekedett, megfejtette, miért nem követi le az egyre olcsóbb olaj árát a hazai üzemanyag. A portál szerint a szebb napokat látott forint a ludas, amelynek árfolyama év elején még 308 körül járt az amerikai dollárral szemben, ehhez képest most közel 70 forinttal kell többet fizetni egy zöldhasúért.
Árcsökkenés a benzinkutakon
Kedden a brüsszeli megállapodás hírére sebes léptekben erősödni kezdett a forint, áttörte a korábbi, 410-es szintet, és jelenleg 406 környékén mozog az euróval szemben. A dollárral szemben is erősödött a forint, becsúszott a 380-as szint alá, ezzel négyhavi csúcson járt a magyar fizetőeszköz.
Mivel az olaj kereskedelme dollárban történik, a fizetőeszköz gyengülésével az abból készülő üzemanyagnak is olcsóbbnak kell lennie a benzinkutakon
A nagykereskedelmi árakban ez megvalósul: szerdától bruttó 20 forinttal kerül kevesebbe a 95-ös benzin literenkénti beszerzési ára, míg bruttó 15 forinttal lett olcsóbb a gázolaj ára literenként. Péntektől további árcsökkenés várható, a benzin és a gázolaj ára is csökken bruttó hét-hét forinttal. A nagy kérdés ugyanakkor, hogy ebből mit tapasztal az átlagautós a benzinkutakon, vajon továbbadják-e az árcsökkenést a kutak. A kérdés megválaszolásához energiapiaci szakértőkhöz fordultunk.
Mélyebben van a probléma gyökere
Az olaj ára jelentősen csökkent, visszaállt a háború előtti szintre. Következményként az üzemanyag nagykereskedelmi ára mérséklődött, azonban a kiskereskedelmi árakban ez egyelőre nem tükröződik – azaz hiába esett az olaj ára, a magyarok nem tankolnak annyival olcsóbban a benzinkutakon. A holtankoljak.net ezt annak tudja be, hogy év eleje óta jelentősen gyengült a forint a dollárral szemben.
Ugyan a forintárfolyam befolyásolja az üzemanyagárakat, mostanában mégsem a gyenge forint miatt marad el az árcsökkenés a benzinkutakon − világít rá az Indexnek nyilatkozó Balogh József energiapiaci szakértő. Elmondja, hogy az árak azért nem csökkennek, mert beragadtak – a kutak akkora veszteségeket könyveltek el az elmúlt 13 hónapban, hogy most ezt a bevételhiányt pótolják azzal, hogy nem adják tovább a fogyasztóknak az árcsökkenést. Szerinte a piac normalizálódása hosszú folyamat lesz, akár évekbe is telhet.
Minden kisebb benzinkút próbálja visszakeresni a kieső veszteséget, vagy legalábbis egy részét, ezért most vastagabban foghat a ceruza, nem fogják egy az egyben átadni az áresést
– véli Gaál Gellért, a Concorde Értékpapír Zrt. vezető elemzője. Szerinte itt nem kell nagy összegekre gondolni, nem fogják a piaci árnál száz forintokkal többért adni a benzint a kutak, pontos számot azonban nem tud mondani, hiszen ez a közeljövőben fog kiderülni.
Oszkó Péter korábban az Indexnek adott exkluzív interjúban elmondta, hogy a piac jelentősen megsérült az országból kivonuló exportőrök és a rolót lehúzó kis független benzinkutak miatt. Szerinte az ársapka eltörlésével a nagy szereplők felerősödtek, oligopolisztikusabb lett a piac, lassult a verseny, ezért nehezen lesz elkerülhető az árak beragadása akár az európai átlagnál tartósan magasabb szinten.
Gaál Gellért ezzel nem ért egyet, szerinte elég nagy maradt a piac ahhoz, hogy megfelelő verseny működjön, tehát nem kell tartani a kartellveszélytől. Szerinte elsősorban az importőröket kell visszacsábítani az országba, ami viszont nehéz lesz, mert a benzinárstop visszatérésétől tartanak. A szakértő továbbmegy, szerinte kockázati felárat is fizethetünk a kutakon, hiszen például az importőrök beárazhatják, hogy hazánkban újra bevezethet a kormányzat ársapkát.
„Soha ne mondd, hogy soha” – felelte Gulyás Gergely, amikor arról kérdezték, elképzelhetőnek tartja-e, hogy a jövőben valamikor újra bevezessék az árstopot a kutakon. Ez viszont túl nagy szabályozási kockázatot jelent a piaci szereplőknek, nem szívesen kapnának telibe egy árstopot, miután visszatérnek az országba, ebben egyetértenek a szakértők.
Mikor lesz ötszáz alatt a benzin?
Holoda Attila energetikai szakértő is osztja Gaál véleményét, szerinte sem valószínű, hogy a benzinkutak be tudják hajtani a 13 árstopos hónap elmaradt nyereségét, hiszen szerinte ezt a piaci verseny nem teszi lehetővé. Elmondta, hogy az új árak mellett meg is jelent néhány importőr. A kiskereskedelmi árak csökkenését egyelőre viszont nem tartja valószínűnek a jövedéki adó, a készletezési díjak és a gyenge forint miatt.
A szakértő benzinkutak bevonásával kiszámolta, hogy milyen dollár–forint-árfolyam mellett csúszhatna be a forint az eltörölt hatósági ár alá. Elárulta, hogy ez még a forint jelentős erősödése mellett sem valósulna meg.
300 forintos USD/HUF árfolyam mellett:
- a benzin 511 forint,
- a dízel 550 forint lenne.
250 forintos USD/HUF árfolyam mellett:
- a benzin 443 forint,
- a dízel 470 forint lenne.
Holoda Attila elmondta, hogy legutóbb 2018 nyarán volt 250 körül a forint árfolyama a dollárral szemben, és a következő időszakban szinte biztos nem ugrik fel erre a szintre a magyar fizetőeszköz – az ötszáz alatti benzin távoli álom marad. Péntektől a 95-ös benzin literenként 638 forintba, míg a dízel 704 forintba kerül.
(Borítókép: Stiller Ákos / Bloomberg / Getty Images)