Ártatlannak vallotta magát a milliárdos csalással vádolt FTX-alapító

GettyImages-1245786081
2023.01.04. 08:06
Ártatlannak mondta magát a New York-i bíróságon a gazdasági bűncselekményekkel vádolt Sam Bankman-Fried, a csődbe került FTX kriptovaluta-tőzsde alapítója és korábbi vezérigazgatója.

Sam Bankman-Fried tagadta, hogy a befektetők pénzét törvénytelenül saját fedezeti tőkealapjába, az Alameda Researchbe juttatta, amely kockázatos befektetésekre, nagy értékű ingatlanvásárlásokra és politikai támogatásokra fordította azokat. 

A vád szerint a cég befektetői pénzek dollármilliárdjaival nem tudnak elszámolni. A védőügyvéd, Mark Cohen a bíróságon közölte, hogy ügyfele egyetlen vádpontban sem ismeri el bűnösségét. Bankman-Fried a kaliforniai házi őrizetből utazott New Yorkba a bírósági meghallgatásra.

Az MTI beszámolója szerint a bíró áprilisra tűzte ki a vizsgálati eljárás következő tárgyalási napját, amikor a védők és ügyészek részletesen előadják érveiket, majd a következő nap az eljárásban május 18-án lesz. A manhattani szövetségi bíró azt is közölte, hogy az ügyben az első tárgyalási napot október elejére tervezi kitűzni.

Házi őrizetben van

Sam Bankman-Friedet a Bahama-szigeteken tartóztatták le december közepén az amerikai hatóságok kérésére, ahol egy hetet töltött a hatóságok őrizetében, mielőtt önként lemondott a hosszú kiadatási eljárásról. December 21-én szállították az Egyesült Államokba.

New Yorkban az első meghallgatáson a bíró elfogadta az óvadékra vonatkozó kérelmet, és 250 millió dollár ellenében elrendelte Bankman-Fried elengedését és házi őrizetbe helyezését. A 30 éves üzletembernek nyomkövetőt kell viselnie, és szülei kaliforniai otthonában kell kivárnia a büntetőeljárást.

Becsődölt az FTX

Az FTX kriptovaluta-tőzsde novemberben jelentett csődöt, miután nem tudott eleget tenni fizetési kötelezettségeinek. Sam Bankman-Fried 27 évesen, 2019-ben alapította vállalkozását, amely révén rövid idő alatt a világ legfiatalabb milliárdosává vált, a Forbes 2021-ben még 26,5 milliárd dollárra becsülte a vagyonát.

(Borítókép: Sam Bankman-Fried 2022. december 22-én. Fotó: Fatih Aktas / Anadolu Agency via Getty Images)