- Gazdaság
- áruhitel
- műszaki cikkek
- karácsonyi ajándék
- személyi kölcsön
- emag
- euronics
- cofidis
- media markt
Továbbra is szeretik a magyarok az ingyenhitelt, ezért idén is marad
További Gazdaság cikkek
- Kiderült, hány luxusautót adtak el novemberben Magyarországon
- 320 ezer bankkártyát hív vissza az OTP Bank külföldön
- Történelmi mélypontra került a forint, Orbán Viktor rámutatott a forintgyengülés felelőseire
- Jelentősen megváltozhat a budapesti lomtalanítási rendszer
- Különös indokkal szünteti meg a kormány a paksi különleges gazdasági övezetet
A karácsony a magyarok körében nemcsak a szeretet, de egyben az ajándékozás ünnepe is. Lehetőségeinkhez mérten pedig igyekszünk minél értékesebb tárgyakkal meglepni szeretteinket, hozzátartozóinkat. Sőt számos esetben erőn felül is igyekszünk megtölteni a karácsonyfa alatti részt. Társadalmunk egy igen széles rétege azonban a fizetéséből nem tudja kigazdálkodni a több tíz- vagy akár több százezer forintos műszaki cikkeket, amelyek a nem egészen három hete mögöttünk hagyott karácsonykor is slágertermékeknek számítottak az ajándékozás terén.
Átlagfizetésből aligha jön ki
Ezúttal is ilyen termék volt többek között a televízió. A műszaki cikkeket értékesítő eMag online áruház honlapján fellelhető információk szerint egy 82–110 centiméteres kijelzőméretű tévé 64 és 640 ezer forint között kapható 167 termék megvizsgálása alapján – mérettől és a különböző műszaki paraméterektől függően.
A Központi Statisztikai Hivatal (KSH) legfrissebb adatai szerint a nettó magyar átlagkereset 352 ezer forint, ám – ahogy arról az Index írt – ezt viszonyítási alapnak venni igencsak csalóka lehet, az átlagos fizetés szemléltetésében sokkal inkább a munkabérek úgynevezett mediánértékét érdemes szemügyre venni.
Ezúttal szorítkozzunk azonban a KSH által előtérbe helyezett átlagfizetésre, és nézzük meg, hogy mire elég akkor, ha műszaki cikket szeretnénk ajándékozni.
Az említett kategóriájú televíziók árának mediánértéke (vagyis az az érték, aminél ugyanannyi olcsóbb és ugyanannyi drágább termék áll rendelkezésre) 130 ezer forint az eMag kínálatában. Ez az az árkategória, amelynél már a legtöbb igényt kielégítő készülékhez hozzájuthatunk. A statisztikai hivatal átlagfizetésre vonatkozó adatait alapul véve a havi nettó átlagbér mintegy 37 százalékát kellene egy ilyen televízióra költeni.
Megnéztük az elmúlt karácsony alkalmával szintén kelendő okosóra, valamint olajsütők árait, amihez az Euronics adatbázisát hívtuk segítségül. Utóbbiaknál az elérhető 23 terméktípus közül a legolcsóbb 20, a legdrágább 150 ezer forintba kerül. A mediánérték 45 ezer forintnál húzódik, ami kigazdálkodható szintnek tűnik, tekintve, hogy a nettó átlagfizetés „mindössze” 13 százalékát kellene rákölteni.
Az okosóráknál is nagy a szórás, hiszen már 8 ezer forinttól elérhető termék, de 385 ezer forintért is találhatunk csuklóravalót. Ha itt is a mediánt vesszük alapul, akkor átlagosan 115 ezer forintért juthatunk hozzá okosórához, ami a KSH szerinti átlagfizetés harmada.
Ha nem megy zsebből, ott az áruhitel
Sokak számára ezen termékek egy összegben történő megvásárlása az elérhetetlen kategóriát jelenti. Ebben az esetben pedig marad a magyarok körében – sokszor kényszerűségből – igencsak népszerű áruhitel.
Az Index az említett eMag- és Euronics-üzletek, valamint a Cofidis hitelintézet segítségével járta körül, mennyire voltak kelendőek 2022 karácsonyán az áruhitelek, milyen termékekre esett leggyakrabban a vásárlók választása, illetve érezhetők voltak-e a kedvezőtlen gazdasági hatások (magas infláció, szállítási nehézségek, gyengélkedő forint, elszálló kamatok), és ezek milyen hatást gyakoroltak a forgalomra.
Nem csökkent az áruhiteles kedv
A 2022-es ünnepi időszakban minimális növekedést láttunk a felvett áruhitelek mennyiségében az előző évekhez képest – közölte az Euronics.
Az eMag Indexhez eljuttatott közleményében rávilágít, hogy az áruhitelre történő vásárlás minden évben az utolsó hónapokban a legmagasabb.
Mivel áruhitelre sok esetben kedvezőbb volt vásárolni a 2022-es ünnepi szezonban, mint személyi kölcsönt felvenni, az eMagnál az elmúlt karácsony alatt az előző éves trendekhez képest is emelkedett az ilyen vásárlások aránya. Már az őszi hónapokban közel megduplázódott az áruhitel-felvételek száma 2021 azonos időszakához képest, illetve 2022 első fél évében is 20 százalékkal magasabb volt a hiteltömeg 2021-hez viszonyítva
– közölték.
A Cofidis beszámolója szerint kevesebben igényeltek hitelt, de nagyobb összegért. A visszaesés arra utal, hogy az ügyfelek megfontoltabban vásároltak, és vettek fel áruhitelt, mindemellett a karácsonyi időszak 2022-ben is a vártnál magasabb áruhitel-finanszírozást eredményezett.
„A Cofidisnél az ünnepi időszakban felvett áruhitelek átlagos értéke (az átlagos hitelösszeg) jelentősen növekedett a 2021-es karácsonyi szezonhoz képest, ugyanakkor a kihelyezett áruhitelek összértéke 4-5 százalékkal alacsonyabb volt, mint egy évvel korábban. Ennek hátterében az áll, hogy az igényelt és jóváhagyott kérelmek száma 15 százalékkal csökkent az előző év azonos időszakához képest” – közölték.
Tudatosabb, nagy összegű vásárlások
Sokan a karácsonyi vásárlási szezonra időzítették nagyobb beruházásaikat. A Black Fridaytől kezdődően a műszaki cikkeket (tévék, konzolok, laptopok, okostelefonok stb.), nagy háztartási gépeket a korábbi évek tapasztalatainak megfelelően idén is november-decemberben szerezték be a vásárlók.
Egy vásárló 2022-ben bruttó 250 ezer forint körüli értékben vásárolt áruhitelre az eMagnál
– közölte a webáruház, amelynél a legtöbb nullaszázalékos THM-es hitelt okostelefon, háztartási nagygépek, televíziók és laptopok vásárlására vették igénybe az ünnepi vásárlási szezonban. Összességében 20 százalékos bővülést regisztráltak az „ingyenhiteles” vásárlásoknál.
Az Euronics tapasztalatai szerint nőtt az áruhitelek átlagos értéke – jellemzően két számjegyű a növekedés mértéke. Ez egyrészt az infláció általános hatásának, másrészt annak tudható be, hogy a vásárlók tudatosabbak, és hajlandóak többet áldozni egy energiahatékonyabb, magasabb minőségű termékre. Az Euronicsnál a legtöbben a mobiltelefonok, IT-termékek, televíziók, valamint mosó- és szárítógépek esetében vették igénybe az áruhitel lehetőségét.
A Cofidis közlése szerint az áruhitel-szerződések átlagos mértéke 300–315 ezer forint között mozgott a karácsonyi időszakban.
A gyártók igyekeztek kimozogni az inflációt
Bár az Euronicsnál a fizikai áruházakat felkeresők számában észlelhető volt minimális visszaesés a decemberi időszakban, a webes megrendelők száma mintegy 40 százalékkal nőtt 2021-hez képest. Ami pedig a műszaki cikkek árának alakulását illeti: a teljes piacon tapasztalható infláció, illetve a továbbra is akadozó áruellátási láncok árkorrekcióra kényszerítették a kereskedőket.
„Bár szinte minden piaci szegmensben elszálló árakkal találkozhatunk, és közel 1000 munkavállalót foglalkoztató cégként mi is kénytelenek voltunk emelni az árakat, a helyzetünk viszonylag kedvező. 2022 márciusában nyitottuk meg 28 ezer négyzetméteres raktárbázisunkat, ahol lehetőségünk nyílt felkészülni arra, hogy nagyobb mennyiségben, előre raktározzuk el az árucikkeket. Az olyan termékek esetében, amelyekből nem adnak ki évente vagy félévente újabb szériát, azaz amelyek nem változnak olyan gyorsan, még az árfolyamok elszállása előtt be tudtuk raktározni a szükséges mennyiségeket. Ennek köszönhetően a piaci átlaghoz képest még kedvezőbb áron tudjuk kínálni a vásárlóknak ezeket az eszközöket” – közölte az áruház.
Az olyan innovatív, gyorsan fogyó és cserélődő termékkörök esetében viszont, mint például a telefonok, a piaci helyzetből adódó, átlagosan 10-20 százalékos áremelkedéssel kellett számolni.
Az eMag szerint kategóriafüggő az árváltozás az elektronikai eszközök piacán. Számos gyártó rengeteg erőfeszítést tett annak érdekében, hogy fenntartsa erős forgalmát, így sok esetben nem emelte árait – ez például a tévékészülékek esetében volt érzékelhető.
Notebookot akár 30-40 százalékkal olcsóbban lehetett vásárolni a karácsonyi időszakban 2021 azonos időszakához képest. A televíziók ára tartotta a 2021-es szintet, míg a konzolok, háztartási gépek, fej- és fülhallgatók 20-30 százalékkal is drágulhattak az elmúlt 12 hónapban. A mobiltelefonok új modelljeinek árába beépült a forint gyengülésének hatása, de a tavalyi modelleket közel azonos áron lehet most is megvásárolni, így például jó pár évig használható, tavalyi felső középkategóriás telefont kifejezetten jó áron lehet beszerezni.
A csiphiány visszaszorulásával a notebookok terén hatalmas túlkészletezéssel indult neki a magyar piac az elmúlt karácsonynak, mindez kiegészült egy extra gyártói ártámogatással, így az inflációs hatás ellenére is erős forgalmat zártak a laptopok az eMagnál 2022-ben.
Ezeket vitték a legjobban
Az Euronics az olajsütők, okostelefonok és okosórák tekintetében tapasztalta a legnagyobb vásárlási hajlandóságot. Sokan keresték még a vezeték nélküli fej- és fülhallgatókat, illetve hangszórókat, valamint az olyan a szépség- és egészségápolási termékeket, mint például az elektromos fogkefék.
Az eMAG-nál jelentősen emelkedett a háztartási nagygépek forgalma a karácsonyi szezonban: a legtöbb vásárló új, a korábbinál energiatakarékosabb hűtőszekrényt és fagyasztót keresett. Utóbbiak közül az álló kivitelű fagyasztószekrények forgalma csaknem megduplázódott 2021 azonos időszakához képest.
Bár a pandémia alatt sokan ruháztak be tévére, az eladások a tavalyihoz hasonlóan magasak maradtak, ami – az idén télen zajló futball-világbajnokság mellett – annak is köszönhető, hogy sokan váltottak új, a korábbinál energiatakarékosabb modellre – és ahogy említettük, a kedvező gyártói hozzáállásnak köszönhetően az árak is kedvezőek maradtak.
A 2022-es karácsonyi szezonban több laptopot rendeltek az eMAG-ról, mint az azt megelőző évben: sokan valószínűleg a későbbi áremelkedéstől tartva hozták előre vásárlásaikat.
Tavaly még némileg sikerült, idén elkerülhetetlen a kamatemelés
A Cofidis 2022-ben nem emelte meg az áruhitelkamatok szintjét annak ellenére, hogy a forrásköltségek drasztikusan nőttek. A karácsonyi időszakban több retail partnerüknél elérhető volt az ügyfelek számára a 0 százalékos THM vagy egyéb kedvező kamatozási konstrukció is.
Az Euronicsnál 0 százalékos THM-ű és standard, piaci alapon árazott hitelek is elérhetők. Általánosan elmondható, hogy a hitelek esetében az előző év vége még nem hozott drágulást
– közölték.
Az eMagnál az áruhiteleket a 2022-es karácsonyi szezonban még a tavalyi év közben megállapított konstrukciókkal ajánlották ki, így a kamatszintek emelkedése az ügyfelek számára elérhető ajánlatokat nem érintette év közben. Az általános hitelek 8,8 százalékostól egészen 38,8 százalékos THM-ig voltak elérhetőek tavaly a futamidő függvényében.
„Kétségkívül az ingyenhitel volt a legnépszerűbb a vásárlók körében, hiszen a karácsonyi szezonban 10, 15 és 20 hónapos futamidővel is kínáltunk ilyen konstrukciókat megjelölt termékek esetében.
A piaci hitelek közül a Cofidis 8,8 százalék THM, 36 hónap futamidejű ajánlata, valamint a Cetelem 9,92 százalék THM, 48 hónapos törlesztőrészlettel rendelkező konstrukciója volt a legnépszerűbb 2022-ben. 2023-tól azonban már elkerülhetetlen volt az általános áruhitelek kamatemelkedése, így idén már magasabb hiteldíjmutatókkal találkozhatnak az ügyfeleink, igazodva a jelenlegi gazdasági környezethez” – közölte a webáruház.
Marad az ingyenhitel
Mindhárom szereplő úgy nyilatkozott, hogy a népszerűségük okán megtartják a kamatmentes áruhitel-konstrukciókat. A Cofidis ugyanakkor megjegyezte: bár elérhető marad a 0 százalékos THM-ű áruhitel, „de talán kisebb mértékben, és kevesebb termékre lesz elérhető”.
Az egyik legnagyobb hazai műszaki áruházláncot, a Media Marktot is kérdeztük, ám cikkünk megjelenéséig nem kaptunk választ.
(Borítókép: David Goldman / Getty Images)