- Gazdaság
- tőzsde
- euró
- forint
- dollár
- bux
- földgáz
- kőolaj
- varga zoltán
- enerhash
- enerhash technologies zrt
A forint gyengülését jósolták, ám ennek ellenére határozottan menetel előre
További Gazdaság cikkek
- Fizetőssé tenné a kormány a személyi igazolványokat
- Leállt a Barátság kőolajvezeték, reagált a Mol az Indexnek
- Elbúcsúzott Orbán Viktor egyik leghűségesebb minisztere
- Gigantikus fejlesztések indulnak Budapesten, két új városrész is épül a fővárosban
- Együttműködési megállapodást kötött a Magyar Vagon csoport és a BME
A magyar fizetőeszköz szűk sávban mozgott a héten, nem tudott tartósan elszabadulni a 370-es euró–forint árfolyamszint közeléből. Péntek délután azonban nagyot hajrázott a magyar deviza, és átszakította az egyéves rekordszint szalagját.
A magyar fizetőeszköz erősödésében a legfontosabb a csütörtökön megjelenő májusi inflációs adatsor volt, amelyből kiderült, hogy 21,5 százalékkal emelkedett a fogyasztói árindex éves bázison, a maginfláció pedig 22,8 százalékos volt – mutatott rá lapunknak Varga Zoltán, az Equilor senior elemzője.
SZÁMOS POZITÍVUMOT LEHET KIOLVASNI AZ ADATOKBÓL. HAVI BÁZISON MEGTORPANT AZ ÉLELMISZEREK DRÁGULÁSA, A HÁZTARTÁSI ENERGIA – A FOGYASZTÁS CSÖKKENÉSE MIATT – 3 SZÁZALÉKKAL CSÖKKENT
– állapította meg az Indexnek a szakértő. Ugyanakkor a szolgáltatások ára továbbra is emelkedik, itt 0,9 százalékos drágulást mértek áprilishoz viszonyítva. Pénteken 17 óra 40 perckor 367 forint és 69 fillért ért egy euró. Még aznap este 368 közelébe korrigált vissza az árfolyam.
A dollárral szemben is erősödött
A dollárral szemben a 342–346 közötti tartományban ingadozott a jegyzés. Hétfő reggel 8 óra magasságában 346-nál járt a forint, innen erősödött 342 közelébe péntek délutánra.
Meddig maradhat még „erős” a forint?
A jelenlegi szintek környékén maradhat a forint, amíg ilyen magas a kamatkülönbözet, és a nemzetközi befektetői hangulat is pozitív marad – állapította meg lapunknak Varga Zoltán. Hozzátette, hogy az MNB már megkezdte az effektív kamat csökkentését, a következő kamatdöntő ülés június 20-án lesz, ahol várhatóan ismét 100 bázispontos vágásról fognak dönteni.
A kamatkülönbözet fokozatos záródása csökkenti majd a forint vonzerejét
– ismertette az Equilor senior elemzője. Megjegyezte, hogy a földgáz világpiaci árának drasztikus esésének is köszönhetően nagymértékben javultak az egyensúlyi mutatóink, mely viszont segít stabilan tartani a forintot.
Az egyensúlyi mutatóink javulására mutatott rá Regős Gábor is, a Makronóm Intézet vezető elemzője. Egyre jobb képet mutat a hazai külső egyensúly és a folyó fizetési mérleg egyenlege, ami a forintárfolyam és az infláció letörésében is segít – állapította meg a szakértő.
Idén áprilisban az export euróban számított értéke 3,4 százalékkal nőtt, míg az importé 4,0 százalékkal csökkent. Ezzel már a harmadik egymást követő hónapban is többletes lett a magyar külkereskedelmi mérleg, ami fordulatként értékelhető a korábbi, jelentős hiányt mutató időszak után.
Az ipar kedvezőtlen teljesítménye ellenére is sikerült az exportnak növekedni az import mérséklődése mellett. Ebben a volumenek változása mellett szerepe lehetett a cserearány javulásának is
– értékelte az adatot Regős Gábor, a Makronóm Intézet vezető elemzője.
Ugyanakkor érdemes megjegyezni, hogy bár harmadik hónapja javult a külkereskedelmi mérleg, az áprilisi adat – a 308 millió eurós termék-külkereskedelmi többlet – elmaradást jelent az előző két hónap növekedési szintjétől.
Vannak, akik 355 forintos euróról beszélnek, de Varga Zoltán szerint ennek nincs komoly valóságalapja. A jelenlegi környezetben nem tartja reálisnak, hogy tartósan a 360-365-ös szint alá kerüljön az euró–forint árfolyama. Elismeri, hogy vannak olyan forgatókönyvek, melyek mellett ez elképzelhető lenne, például egy orosz–ukrán tűzszüneti megállapodás esetén, de erre egyelőre nem sok esély lát.
A jövő héten komoly kihívások elé néz a forint
A jövő héten több fontos külföldi adat, esemény is lesz, melyekre érdemes figyelnünk, mivel nagyobb mozgást indíthatnak a devizapiacon. Kedden reggel Németországból, délután az Egyesült Államokból érkeznek a friss inflációs adatok, majd szerdán este kamatdöntő ülést tart az amerikai jegybank.
A Fed várhatóan kamattartásról fog határozni, de ez még nem feltétlenül jelenti a kamatemelési ciklus végét, inkább csak szünetet, és júliusban jó eséllyel 25 bázispontos emelés jöhet
– állapította meg Varga Zoltán, aki szerint a jegybanki kommunikáció fontos lehet a dollárra nézve, mely valószínűleg a forint mozgására is ki fog hatni. Éppen megemésztjük a szerda esti döntést, csütörtök délután már Frankfurtra figyelhetünk, ahol az Európai Központi Bank határoz a kamatszintről, itt viszont 25 bázispontos kamatemelésre lehet számítani – tette hozzá.
Negatív hangulatban az európai tőzsdék
Negatívan teljesítettek a főbb európai tőzsdék a héten:
- a francia CAC-40 0,85 százalékos zuhanással,
- a frankfurti Dax 0,87 százalékos csökkenéssel,
- az euróövezeti EuroStoxx50 0,89 százalékos gyengüléssel,
- a londoni FTSE 100-index 0,62 százalékos pluszban zárt.
Jól teljesített a BUX-index
A főbb európai tőzsdékkel ellentétben a magyar BUX-index valósággal szárnyalt, 3,03 százalékos erősödéssel végezte a kereskedést. A magyar blue chipek vegyesen teljesítettek: a Richter 4,18 százalékot zuhant, a Magyar Telekom 0,85 százalékot gyengült, a Mol 3,23 százalékkal emelkedett, az OTP 5,56 százalékot erősödött.
Az OTP eladott, a Richter vásárolt
Nagy összegben vásárolta saját részvényeit a Richter. Csütörtökön 35 ezer darabot vett a papírjaiból a gyógyszeripari cég, darabonként 8449 forintos átlagáron. Ezzel szemben az OTP 580 darab törzsrészvényt adott el.
Az OTP tájékoztatta a tőkepiaci szereplőket, hogy javadalmazási politikája keretében 2023. június 8-án 580 darab törzsrészvény került értékesítésre a politikában meghatározott irányelvek alapján.
A tranzakció nyomán az OTP Csoport tulajdonában lévő saját részvények állománya 421 328 darabra változott. A sajátrészvény-állomány mindösszesen 0,15 százalék.
Tőzsdére lép egy forradalmi magyar cég
Nagyot lépett az utóbbi évek legsikeresebb energetikai magyar startupvállalkozása, kombinálta a legmodernebb technológiát az energiatudatossággal.
Az Enerhash Technologies Zrt. eddig közel 3 milliárd forint befektetést kapott, és két év alatt több mint 1000 szervert telepített világszerte.
A CÉG INNOVATÍV MEGOLDÁSA A MEGÚJULÓ ERŐMŰVEK TÖBBLETKAPACITÁSAIT HASZNÁLJA KRIPTOBÁNYÁSZATRA, MÉGHOZZÁ KÁROSANYAG-KIBOCSÁTÁS NÉLKÜL.
A magyar techcég eddig közel 3 milliárd forint értékű magánbefektetést kapott infrastruktúra-fejlesztésre és adatközpont-beruházásra, tavalyi árbevételük meghaladta az 510 millió forintot, de idén már ennek a megduplázása a cél. Következő lépésként pedig gőzerővel készülnek a részvénykibocsátásra – első körben a BÉT XTEND tőzsdén.
Mérséklődött az olaj ára
Az Északi-tengeri Brent olaj ára a hétfői 77,25 dollár hordónkénti árról péntek délutánra 75,50 dollárra változott.
A kormány új intézkedései miatt a benzin jövedéki adója pedig az alábbiak szerint alakul:
- ha a kőolaj világpiaci ára hordónként 50 dollárnál nem több, akkor literenként 120 forintról 152,55-re nő, ha a világpiaci ár a hordónkénti 50 dollár alatt marad, 125 forintról 157,55-re nő.
- A petróleum jövedéki adója hordónkénti 50 dolláros világpiaci olajár felett 124,2 forintról 152,55-re nő, 50 dolláros olaj alatt 129,2-ről 157,55-re.
- A gázolaj adója 50 dolláros világpiaci olajár fölött 110,35-ről 142,9 forintra, 50 dolláros olajár alatt 120,35 forintról 152,9-re nő literenként.
Az üzemanyagforrások adóterhe Magyarországon évek óta az uniós minimum alatt volt. Brüsszel nem hagyta jóvá a kormány derogációs kérelmét, ezért emelkedik meg az adó jövőre ebben a termékkörben, tehát hozzáigazították az uniós előírásokhoz.
Emelkedett a gáz ára
Az európai gázár az irányadónak számító TTF holland gáztőzsdén a legközelebbi, júliusi határidőre megawattóránként 24,80 euró árfolyamon állt hétfőn reggel 9 órakor. Jelentős csökkenés után a gáz ára ezen a héten 32,46 euró/megawattóra értéken állt péntek délután 17 óra 45 perckor.
Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter korábban közölte, hogy Magyarország a jelenlegi európai energetikai válság egyik lehetséges megoldásaként tekint Türkmenisztánra. Aláhúzta, az ukrajnai háború és az európai uniós szankciók krízist eredményeztek, amelynek megoldása elsősorban újabb energiaforrások bevonásával képzelhető el.
EZZEL KAPCSOLATBAN LESZÖGEZTE: TÜRKMENISZTÁNBAN JELENTŐS FÖLDGÁZMEZŐK VANNAK, AZONBAN HIÁNYOZNAK A MEGFELELŐ SZÁLLÍTÁSI ÚTVONALAK EURÓPA FELÉ.
Magyarország rendkívüli módon érdekelt az infrastruktúra kiépítésében, hogy a türkmén földgázt is be lehessen vonni az európai és esetleg a magyar energiamixbe – tudatta a miniszter.
(Borítókép: Index)