Felszívódott a Norbi Update, mint a szénhidrát

2023.06.21. 17:47
Megszűnhetett a Norbi Update Lowcarb Zrt. mint cégnév – a Blikk birtokába jutott dokumentumok szerint Schobert Norbert cége mostantól Free Group Kereskedelmi Zrt. néven működik tovább. A lap információi szerint erről a vállalkozás két főrészvényese, Schobert Norbert és Rubint Réka személyesen dönthetett.

Az utóbbi időszakban összecsapnak a hullámok Schobert Norbert feje felett. Korábban portrécikket készítettünk a fitneszguruval, amelyből kiderült, hogy a pandémia jelentősen megtépázta cégét, a Norbi Update Lowcarb Zrt.-t. A jelentős veszteségekből azóta sem sikerült stabil lábakra állítani a vállalkozást, amelyben az üzletember szerint nagy szerepe van a szigorú európai uniós szabályozásnak, ami miatt elmondása szerint  „élő fórumon nem állíthat semmilyen élettani hatással kapcsolatos dolgot”. 

A már így is jelentős, több mint százmillió forint adóssággal terhelt cégre pedig lecsapott a Gazdasági Versenyhivatal (GVH) a „fogyasztók megtévesztése” miatt: először negyvenmilliós büntetést, majd ennek nem teljesítését követően további 23 millió forintos végrehajtási bírságot is a fitneszguru nyakába akasztottak. A döntésben szerepe volt annak is, hogy a fitneszvezér a GVH megállapítása szerint nem vezette be azt a – fogyasztókat védő – megfelelési rendszert, amely a jövőbeli, hasonló jogsértések kiküszöbölését szolgálta volna. A büntetésekkel együtt a fitneszvezér állítása alapján már a 200 millió forintot közelíti a cég adóssága.

Megváltoztathatták a cég nevét

A Blikkhez kerültek olyan dokumentumok, amelyek alapján Schobert Norbert cége mostantól Free Group Kereskedelmi Zrt. néven működik.

Május 31-én tartottak egy közgyűlést, amelyen erről döntöttek. A közgyűlési jegyzőkönyv szerint aznap a cégnek még 505 részvényese volt, de közülük csak a két főrészvényes, Schobert Norbert és felesége, Rubint Réka voltak személyesen jelen. És mivel nekik többségük van, a gyűlés így határozatképes volt. A határozat pedig a cég nevének megváltoztatása volt, amelynek indoklása, hogy »átszervezik a gazdasági tevékenységüket«, ám a vállalat fő tevékenysége, tisztségviselője és tulajdonosai is ugyanazok, mint korábban

– ismertette Tóth Levente, a Bank360.hu munkatársa a lapnak. A Blikk kereste Schobert Norbertet, hogy kiderítsék, mi volt az oka annak, hogy megváltoztatták a cég nevét, de elmondásuk szerint az üzletember üzenetben annyit válaszolt, hogy hagyják pihenni.