Nem várható áremelés az iskolai menzákon

2023.07.14. 08:44
Az év elején húsz százalék körül emelték áraikat a közétkeztető cégek, azonban idén már nem terveznek további drágulással. Ágazati szakértő árulta el, milyen problémákkal küzd a közétkeztetési szektor.

A magas energiaárakat megtanulták kezelni a cégek, most a kritikus mértékű, magasan stagnáló élelmiszerárakkal és a 20 százalékos munkaerőhiánnyal küzd a szektor – mutatott rá elemzésében a Világgazdaság.

Jó hír, hogy ősszel várhatóan nem lesznek nagymértékű menzai áremelések, a szülők többsége ebből a szempontból nyugodt évkezdésre számíthat, viszont a közétkeztető cégek mindeközben egy rendkívül súlyos és egyre kritikusabb problémára, a munkaerőhiányra igyekeznek megoldást találni. Egyelőre hiába

nyilatkozta a portálnak Sáfár Ferenc, a Turisztikai és Vendéglátó Munkaadók Országos Szövetsége (VIMOSZ) közösségi étkeztetési szekciójának vezetője.

Égető munkaerőhiány a menzákon

A szakértő azt is elárulta, hogy a januári árkorrekciónak köszönhetően minden közétkeztető cég túlélte a 2022–2023-as tanévet. Viszonylag gyorsan normalizálódott az energiapiaci árrendszer, bár a tarifák magasabb szinten maradtak, mint ahol a háború előtt voltak, ezzel immár muszáj kalkulálni, miként a tartósan megdrágult élelmiszer-beszerzéssel is.

Évekkel ezelőtt egy meghirdetett szakácsállásra 40-50 jelentkező volt, most jó esetben a tizede, de a kiválasztott, megfelelő tudású jelöltet egyre többször marasztalja nagyobb fizetéssel a korábbi munkahelye

– jelezte a Világgazdaságnak Sáfár Ferenc, hozzátéve, hogy jelenleg legalább minden ötödik álláshely betöltetlen, és a túlterhelést a meglévő dolgozói állománynak kell kezelnie. A fizetésekről elárulta, hogy azokat is drasztikusan kell emelni, az egy évvel ezelőttihez képest 20-30 százalékkal költenek erre többet a cégek.