Nem csak a kilométeróra, az autó értéke is felfelé pörög használat közben

GettyImages-1438308925
2023.09.01. 18:04
Autót vásárolni általában nem befektetési céllal szoktak az emberek. Azonban nem egy olyan autótípus létezik, amely a használata során is tartja értékét, sőt akár többet is ér. Az ilyen négykerekűt vásárlók win-win szituációba kerülnek, hiszen nemcsak használnak egy jó kocsit, de eközben az áruk is növekszik, így egy esetleges továbbértékesítés esetén hasznot is hozhat.

Vannak, akik részvényekbe vagy ingatlanokba fektetik a pénzüket, mások autókba. Bár az ilyen jellegű befektetések rejtenek magukban némi kockázatot, ha megfelelő modellt választunk, hosszú távon jól járhatunk. Általánosságban elmondható, hogy

a kifejezetten ritka, exkluzív, és jól karbantartott gépkocsik ára az életkorukkal arányosan emelkedik.

Az Index korábban már írt arról, hogy gyakorlatilag jó befektetéssé vált használt autót vásárolni. Most pedig a carVertical autóipari szakértőinek segítségével mutatjuk azokat az autótípusokat, amelyek idővel egyre többet érnek, így tulajdonosaiknak jó eséllyel profitot hoznak.

Mercedes-Benz 190 (W201)

A sort a Mercedes-Benz 190-nel (W201) kezdjük, ami már megjelenésekor is rendkívül népszerű modell volt, és az értéke azóta is folyamatosan nő. A 70-es években a Mercedes-Benz gyár tízszer többet költött új autók fejlesztésére, mint versenytársai, ezért ezek a régebbi modellek szinte elpusztíthatatlanok. A legerősebbnek számító 190 E 2.5-16 Evolution II például ma már több százezer dollárba kerül. Ezzel együtt egy 2.3, 2.5 vagy 2.6 literes motorral felszerelt standard modellt még mindig jó áron vásárolhatunk meg.

Toyota MR2 (MK1)

A Toyota MR2-sorozat autóiban minden megtalálható, amire egy igazi rajongó vágyhat – hátsókerék-meghajtás, középmotor, gyors gázreakció és manuális sebességváltó. Az első generációs MR2 kompresszorral készült, és 6,5 másodperc alatt gyorsult 0-ról 100 km/órás sebességre. A kétüléses, bukó fényszórókkal felszerelt, klasszikus sportautó súlya alig egy tonna.

Mazda MX-5 Miata (NA)

A Mazda MX-5, más néven Miata a Toyota MR2 komoly riválisa. Az első generációs MX-5 1989 és 1997 között készült, és hamar a figyelem középpontjába került. A könnyű kezelhetőségéről ismert autót a gyártó megbízható, négyhengeres motorral szerelte fel, melynek maximális teljesítménye 133 lóerő. Aki biztonságos befektetést keres, elég szabad hellyel rendelkezik a garázsban, annak az MX-5 lehet az egyik legjobb választás.

Mitsubishi Lancer Evolution IV

Az 1996-ban bemutatott Lancer Evolution IV az egyik legkeresettebb alacsonyabb árfekvésű modell, melyet a japán gyártó a hazai piacra szánt. Mai értéke 12 ezer és 15 ezer dollárról indul (mintegy 4,2–5,2 millió forint). A 4. generációs Lancer Evolution kompakt modell 4 hengeres motorjának teljesítménye 276 lóerő.

Piaci értékének pozitív alakulását az a tény is jelentősen befolyásolja, hogy 2015-ben a Mitsubishi leállította a Lancer Evolution gyártását, mivel a továbbiakban a hibrid és az elektromos autók előállítására összpontosított.

BMW M5 E34

Sokan hiszik úgy, hogy a BMW M-sorozata annyira ritkaságszámba megy, hogy szinte senki nem engedheti meg magának. A használtjármű-piacon azonban találunk néhány olcsóbb modellt is – közülük is a BMW M5 E34 az egyik legérdekesebb. Az 1988-ban bemutatott nagy teljesítményű, prémiumkategóriás szedánt soros 6 hengeres, 3,8 literes motorral és 335 lóerővel látták el. A német márka klasszikus M5 modelljének kikiáltási ára ma körülbelül 15 ezer dollár, azonban ez az érték gyorsan emelkedik.

Honda S2000

A Honda S2000-nél aligha találni vonzóbb sportkocsit. Míg a Mazda MX-5 és a Toyota MR2 kecses, ám kisebb hibákkal rendelkező autók, az S2000 sokkal megbízhatóbb választás – mutatnak rá a szakértők. Egyszerű, de stabil motorfelépítése, könnyű kezelhetősége, hátsókerék-meghajtása, tetszetős kialakítása és a 237 lóerős, 2,2 literes szívómotorja teszi vonzóvá. Először 1999-ben mutatták be ezt a roadstert, mely jelenleg 10–15 ezer dollárért (3,5–5,2 millió forint) cserél gazdát, és az ára egyhamar nem fog csökkenni.

Volkswagen Phaeton

A Volkswagen 2002-ben bemutatott, ikonikusnak ígérkező terméke a Phaeton, amely nem váltotta be a hozzá fűzött reményeket – nem találta meg a helyét a német gyártó flottájában. Aligha vehette fel a versenyt azokkal a modellekkel – például az Audi A8-cal, a BMW 7-es sorozattal vagy a Mercedes-Benz S-osztályával – amelyek már nagy neveknek számítottak a piacon. 2016-ban végül úgy döntött a cég, hogy leállítja a gyártását.

A Phaeton legkorábbi verziója ma mindössze 3–4 ezer dollárért (1,05–1,4 millió forint) megvásárolható. Egy jól karbantartott modell ára azonban nagy valószínűséggel emelkedni fog. A Phaeton egyedülálló és határozott kísérlet volt a VW részéről, hogy belépjen a luxusautó-piacra – a modell Bentley-alapra épült, és felszereltség szempontjából is rendkívül hosszú lett a lista.

Land Rover Discovery (Mk1)

A Land Roverek kitűnő terepjáró képességeikről és kényelmükről, ám nem megbízhatóságukról ismertek. Az újabb modellekhez képest az első generációs Discovery egy viszonylag erős, egyszerű és megbízható autó, amely egyre népszerűbb az off-road-rajongók körében.

Később a Discoveryk száma csökkent az utakon, ami megnövelte a jó állapotban megőrzött autók értékét. Ez különösen igaz arra a modellre, amelynek motorházteteje Rover V8-as motort rejt.

Ford Puma

A Ford kompakt modellje iránt valójában soha nem volt túl nagy a kereslet, ezért csak 5 évig gyártották. 20 évvel később a Puma nevét egy kompakt crossover vette át. Az autógyűjtők és -rajongók kedvelik a 80-as évek szokatlan modelljeit, így ez a Puma rengeteg lehetőséget rejt magában.

Mercedes-Benz C63 AMG V8

Sok autógyártó döntött úgy, hogy új modelleket dob piacra kisebb belső égésű motorokkal, és ily módon fordítja fokozatosan a figyelmét az elektromos típusokra. A Mercedes-Benz AMG-sorozat az egyik legjobb példa erre.

A rendkívül erős, és öblös hangú AMG-modellek mindent megadnak, amire az autók szerelmesei vágynak. 2015-ben azonban leállt a legendás C63 AMG modell gyártása – ez volt az utolsó 6,2 literes V8-as szívómotoros modell. Mivel új Mercedes-Benz AMG nem vásárolható, felértékelődnek a régebbi, erős belső égésű motorral rendelkező modellek.

Körültekintés, körültekintés és körültekintés

Annak, aki autókba szeretne befektetni, alaposan ismerni kell az autók történetét és a piac kívánságait. A használtautó-piacokon elkövetett csalások ugyanis várhatóan a jövőben sem csökkennek – hívta fel a figyelmet a carVertical, amely ugyanakkor az Indexnek kiemelte: a magyarok körében egyre nagyobb mértékű tudatosság figyelhető meg a használt autók feltérképezésének terén.

Célszerű kerülni az impulzív, érzelmeken alapuló döntések meghozatalát, hiszen egy alapos utánjárással választott modellel nemcsak a használat során takaríthatunk meg pénzt azáltal, hogy kevesebb alkalommal kell a szerelőhöz vinnünk, de évek múlva sokkal magasabb áron értékesíthetjük.

(Borítókép: deepblue4you / Getty Images)