Óriásit bukott Elon Musk, és ezért most súlyosan megfizetett

2024.03.05. 21:17
Elon Musk egy nap alatt bukott 17,6 milliárd dollárt, és máris nem ő a világ leggazdagabb embere, ugyanakkor legalább ennyire fontos fejlemények történtek Mark Zuckerberg háza tájékán, aki brutális eredményeket tudott elkönyvelni egy év alatt.

Korábban már megírtuk, hogy Jeff Bezos, az Amazon alapítójának nettó vagyona jelenleg 200 milliárd dollár, míg a második helyezett Tesla-alapító, Elon Musk 198 milliárd dolláros vagyont tudhat magáénak. Jeff Bezos így ismét az élen találta magát a Bloomberg top 500-as listján.

Elon Musk, akinek nagyjából 20 százalékos részesedése van a Teslában, az elmúlt egy évben mintegy 31 milliárd dollárt veszített, azonban 1 milliárddal éppen meg tudta előzni a harmadik helyen végző Bernard Arnault francia luxusmágnást.

Ráadásul mivel a Bloomberg napi mérést végez, és a lista minden tőzsdei zárást követően változik, ezért most pontosan az történt, hogy a napokban még Musk vezetett, ám a Tesla hétfőn 7 százalékot zuhant,

így aZ alapító vagyona egy nap alatt 17,6 milliárd dollárral csökkent.

Mit művelt Zuckerberg az elmúlt egy évben?

Ugyanakkor legalább ennyire fontos változás történt a negyedik helyen: Mark Zuckerberg – aki ott volt Rihanna nyolc évig várva várt koncertjén Ivanka Trump és Bill Gates mellett – brutális mértékű,

50,7 milliárdOS növekedést ért el egy év alatt, így jelenleg 179 milliárd dollárra BECSÜLIK a vagyonát.

Ez önmagában is rendkívüli eredmény, összehasonlításként: a top 10-ben fele ennyit sem sikerült egy év alatt leakasztania Jeff Bezosnak, de a top 50-ben is messze kimagaslik az eredmény. Az éves növekedés így néz ki:

  1. Mark Zuckerberg 50,7,
  2. Jensen Huang 31,
  3. míg Michael Dell 25,1 milliárd dollárral növelte vagyonát.

Zuckerbernek csak az egy éves növekedése nagyobb, mint a 26. helyezett, Jacqueline Badger Mars teljes vagyona. Ráadásul tavaly az is kiderült, hogy az utolsó negyedévben a Meta Reality Labs részlege – ami a Metaverzumot fejleszti – 4,65 milliárd dolláros veszteséget könyvelhetett el. Ám a Meta a negyedik negyedéves eredményében 40,1 milliárd dolláros bevételt ért el, ami 25 százalékkal több, mint az előző év azonos időszakában.