- Gazdaság
- tábor
- nyári tábor
- mi
- ai
- mesterséges intelligencia
- funside
- gyerekek
- oktatás
- áremelkedés
- napközis tábor
- ottalvós tábor
A válság és az áremelkedés a nyári táborokat sem kíméli, a szülőknek résen kell lenniük
További Gazdaság cikkek
- Több napra leállt az ügyintézés az MVM online oldalán és alkalmazásában
- A drónbizniszbe is belecsap a 4iG, amely nemrég az űriparban kezdett terjeszkedni
- Több száz milliárd forintos kárt okoznak a csalók, egyetlen fegyver van ellenük
- Rendeletmódosítással változtatna a kormány a személyi okmányok kiállításán
- Leállt a Barátság kőolajvezeték, reagált a Mol az Indexnek
A nyári táboroztatás évről évre egy komolyabb feladat a szülők számára. Ma már az időpontok egyeztetése mellett egyéb fontos tényezőket is figyelembe kell venniük: „Azt szoktuk mondani, hogy három nagyon fontos szempont van, ami alapján a szülők tábort választanak. Az első, hogy jól érezze magát a gyermek, miközben valami újat tanul. A második, hogy legyen – minden értelemben – biztonságban. Végül pedig, hogy a teljes folyamat – a jelentkezés leadásától a turnus után a tábori fotók nézegetéséig – minél kényelmesebb legyen a szülő számára is” – mondta az Indexnek Kittka András, a nyaranta több mint 2000 gyereket táboroztató Funside ügyvezetője.
Miközben a technológiai fejlődés és a környezeti tudatosság hajtja előre a társadalmat, a szülők érthető módon azt szeretnék, hogy a nyári táborok egyszerre támogassák a gyerekek tudományos fejlődését, erősítsék az alapvető, a munkaerőpiacon is értékesnek számító készségeiket, valamint serkentsék a kreativitást, és javítsák az érzelmi jóllétüket is
– tette hozzá.
Egyszerre élmény és fejlődés
Az igények rekordsebességű változásával a nyári táborokkal szemben támasztott elvárások is átalakultak: továbbra is fontos, hogy a táborok egyszerre jelentsenek élményt és fejlődést a gyerekek számára, viszont ma már a személyre szabott és rugalmas megoldások is elengedhetetlenek. A Funside éppen ezért az idén több új foglalkozást vezetett be, mint az elmúlt 10 évben bármikor, így már 27 különböző téma közül választhatnak a náluk táborozók.
A hagyományos, sok éven keresztül favoritnak számító nyelv-, sport- és informatikatáborok mellett az elmúlt évek slágerei közé nőtte ki magát a főzés, a SUP és mindfulness, de újdonságként megjelent idén a digitális dizájn és grafika, valamint a zeneiproducer-képzés is, amely a fiatalok sokoldalú érdeklődéséről árulkodik. A fashion upcycling foglalkozás pedig arra keresi a választ, hogy a már nem használt, gyakran hulladékként végző ruhadarabokba hogyan lehet kézműves megoldásokkal új életet lehelni a fenntarthatóság jegyében.
„Az oktatás innovatív megközelítésével arra törekszünk, hogy a gyerekeket felkészítsük arra, miként boldogulhatnak egy folyamatosan változó világban. Emellett érzelmi és társas szükségleteiket is figyelembe kell venniük, ezért azon dolgozunk, hogy olyan táborozási élményt nyújtsunk, amely nemcsak a kíváncsiságukat és a tanulás iránti szenvedélyüket ébreszti fel, de a személyes fejlődésüket is elősegíti” – hangsúlyozza Kittka András.
Fókuszban a mesterséges intelligencia
Az új trendek lehetőségeit, illetve kihívásait már a középiskolás, sőt az általános iskolás gyerekek is tapasztalják a maguk módján. Ehhez hozzájárul, hogy nagyon széles tömegek számára váltak elérhetővé és mindennapivá magas technológiát képviselő eszközök, de ugyanúgy a társadalmi trendek változása – úgymint a fenntarthatóság és a környezet óvása iránti igény – és a pandémia közvetett, utólagos hatásai is.
A fiatalok érdeklődése rendkívül gyorsan leköveti ezeket a változásokat, ám gyakran nem kapnak a környezetüktől adekvát válaszokat, így egyedül maradnak olyan kérdésekben is, mint például a mesterséges intelligencia (MI). Ezért fontos, hogy ezek ugyanilyen gyorsan meg tudjanak jelenni az oktatásban is, amire a nyári táborok kiváló lehetőséget biztosítanak – mutatott rá Kittka András.
A mesterséges intelligencia térnyerése a gyerekek elvárásaiban is megmutatkozik, ami messze túlmutat a hagyományos oktatás korlátain, és arra nyújt megoldást, hogy miként lehet az MI által működtetett szoftvereket etikus módon a mindennapi tanulmányok szolgálatába állítani
– tette hozzá a táborszakértő.
A mesterséges intelligencia elkerülhetetlenül része lesz a mindennapjainknak: nem évek múlva, hanem pillanatokon belül, ezért megkerülhetetlen a gyerekek edukálása az MI tudatos használatára. A különböző, MI-alapú applikációk használata hamarosan a munka világában is olyan alapkészségként fog megjelenni, mint mondjuk egy szövegszerkesztő használata, ezért a teljes absztinencia – egy bizonyos kor felett – inkább kontraproduktív.
Kütyükkel, vagy anélkül?
De vajon arra is figyelmet fordítanak a táborok, hogy a gyerekek minél több „kütyümentes” időt töltsenek el, az ezáltal felszabadult figyelmet magukra, társaikra, környezetükre fordítsák?
Nem a tiltásban, a meggyőzésben hiszünk, mert akkor beszélhetünk belső motivációról, ha megértjük az okokat, és azonosulni tudunk a célokkal. Soha nem tiltottuk, hogy táborozóink mobilt és más digitális eszközöket hozzanak a táborba, ezt ezután sem fogjuk. A technológia része a mindennapi életünknek, tábori környezetben is eszköze lehet a szülő és gyermek közti kommunikációnak. Hiszünk abban, hogy a technológiának fontos szerepe van az oktatásban is – nap mint nap élvezzük ennek előnyeit, akár képzéseinkben, akár táborainkban
– válaszolta kérdésünkre Kittka András.
Ugyanakkor – tette hozzá – a pillanat megélése is fontos a gyerekek számára. „Ehhez jelen kell lennünk, és észre kell vennünk azt is, amikor ebben akadályoz minket valami.”
Hatalmas árolló melletti drágulás
2023 rekordévnek számított, csaknem 230 ezer gyerek vett részt valamilyen táborban a vakáció alatt. A februárban induló foglalási szezon dinamikája arra enged következtetni, hogy a tavalyi szint idén tartható, sőt akár túl is szárnyalható. Többek között erről is beszélt korábban az Index megkeresésére a Táborfigyelő gyermektábor-összehasonlító portál vezetője.
Ami az árakat illeti: a táboroztatók költségei idén is emelkednek – részben a gyermekétkeztetési, részben a bérleti és belépődíjak megugrása miatt –, így ezeket be kell építeniük az árakba. Emiatt mintegy 10-15 százalékos drágulásra kell számítani. 2024-ben egy
- napközis tábor átlagosan 50 ezer forint,
- egy ottalvós átlagosan 70-85 ezer forint körül alakul.
Az árolló ugyanakkor most is széles, van ottalvós idegen nyelvi tábor 42 ezer forintért, de akár 350 ezer forintos összegekbe is bele lehet futni, így a különbség esetenként tízszeres is lehet.
Hasonló húrokat pendített meg árakat firtató kérdésünkre a Funside is.
A tavalyi nagyobb, kényszerű áremelkedések után idén kisebb és változó mértékű volt az tábori infláció. Vannak jelentősebb növekedések egyes piaci szereplőknél, mi azonban el tudtuk érni, hogy – helyszínektől függően – maximum 10 százalékkal nőttek az áraink, de van olyan táborunk, ahol idén is a tavalyival megegyező áron lehet részt venni
– mondta Kittka András.
Arra is kíváncsiak voltunk, hogy a hazai táborpiac rászorultsági szempontokat is figyelembe vesz-e, hiszen nagyon sok magyar családnak az 50 ezer forint előteremtése is komoly nehézségekbe ütközik, vagy egyenesen lehetetlen.
Az ügyvezető rámutatott: a szociális alapú, állami táboroktól egészen a nagyon magas minőséget képviselő programokig széles a kínálat a szülők számára. A Funside-nál a saját költségű táborok mellett karitatív programok is elérhetők, kifejezetten hátrányos helyzetű gyerekek számára, együttműködésben más szervezetekkel.
(Borítókép: Kaszás Tamás / Index)