Már 21 fiatalt hozott haza a kormány
Eddig összesen már 2380-an regisztráltak a Gyere haza, fiatal! programban, aminek keretében már 21 fiatal állt munkába Magyarországon - mondta Pákozdi Szabolcs, a programot lebonyolító Országos Foglalkoztatási Közhasznú Nonprofit Kft. (OFA) ügyvezető igazgatója szerdán az MTI-nek. Az OFA eddig 10,5 millió forint támogatási összegre vállalt kötelezettséget, de folyamatosan bírálják el az újabb kérelmeket.
Pákozdi azt mondta, hogy 172 fiatal konkrét munkahelyre történő kiközvetítése már folyamatban van, a munkáltató már felvette velük a kapcsolatot, és zajlik a felvételi folyamat. Azt mondta, a magyarországi munkaerő-piacon körülbelül 3 hónapig tart egy felvétel, és - például a felmondási időket, kifizetett albérleti kauciókat figyelembe véve - a hazatérőknél is időbe telik, mire költözni tudnak.
Azt is elmondta, hogy 107 partnercéggel van együttműködési megállapodásuk, de folyamatosan bővül a résztvevő cégek száma. A vállalatoknál 1080 állás érhető el a program keretében.
Pákozdi arról is beszélt, hogy sok olyan fiatal is jelentkezett, akik nem alkalmazásba jönnének haza, hanem vállalkozni szeretnének. Nekik 100 órás, vállalkozásra felkészítő e-learning tanfolyamot indítottak, ezután 20 órás szakmai tanácsadást lehet igénybe venni az üzleti terv elkészítéséhez. A programnak ezt a részét nemrég indították, és már kilencen csatlakoztak a program ezen moduljához. A képzést és a konzultációt az OFA a Budapesti Gazdasági Főiskolával együttműködésben valósítja meg.