Koronavírus adatok

2021. nov. 29.
Oltottak Kórházban Elhunytak Fertőzöttek
András, Andor
-2 °C
5 °C

Forinthitelek felé fordul a piac

2010.05.11. 12:23

Az új lakáshitelek felvétele során már most a forinthitelek felé fordult a piac, ez a tendencia még jobban erősödik a jövőben, a kölcsönök esetében a fedezett hitelek, azaz a jelzáloghitelek nyernek nagyobb teret - mondta Fatér Gyula, a Budapest Bank lakossági stratégiáért felelős igazgatótanácsi tagja kedden Budapesten sajtótájékoztatón.

Fatér Gyula hangsúlyozta: nemzetgazdasági szempontból is fontos a jelzálogpiac forinthitelek felé terelése, csökkent az alapkamat, így kedvező a bankok lehetősége arra, hogy a jövőben növeljék a forintalapú kölcsönök arányát. Kérdésre elmondta: kevés még az információ ahhoz, hogy érdemben meg lehessen ítélni a leendő új kormány nemzetgazdasági miniszterének javaslatát, miszerint segíteni és ösztönözni kell, hogy a devizahitelesek forintra váltsák át fennálló devizakölcsöneiket.