Zsákutca a magyar szakmunkásképzés

A szakmunkások legalább 3 évvel többet tanulnak, mint a nyolc általánost végzettek, de alig magasabb a jövedelmük. Úgy tűnik, a szakiskola kevés hosszú távon hasznosítható tudást ad. A szakképzés közelmúltbeli változásai valószínűleg nem csökkentik szakmunkások hosszú távú lemaradását.

Magyarországon a felnőtt lakosság 30 százaléka érettségit nem adó szakiskolákban (régebbi nevén szakmunkásképző iskolákban) végzett. A szakképzés közelmúltbeli átalakításával Orbán Viktor szerint a kormány a helyes utat választotta . Vajon mennyit keres a jelentős magyar szakmunkás réteg? És mennyire készíti fel őket hosszú távra a szakiskolák által nyújtott tudás?

A blogról

Őszintén hisszük, hogy a tényekre épülő közbeszéd nívósabb és tartalmasabb, mint a hitvitákon alapuló. A Defacto blog szerzői közgazdászok, szerkesztői Koren Miklós, Kőszegi Botond, és Szeidl Ádám, a Közép-európai Egyetem kutatói.

A szakmunkás munkavállalók tipikusan 3 iskolai osztállyal tanultak többet, mint a 8 általánost végzettek, és 1-2 iskolai osztállyal kevesebbet, mint a felsőfokú diplomával nem rendelkező érettségizettek. Ezért az első ábrán a szakmunkások jövedelmét ezekhez a társadalmi csoportokhoz hasonlítom. Az ábra 1992 és 2012 között mutatja a 25–54 éves férfi munkavállalók bruttó havi reálkeresetét (nők esetében a helyzet nagyon hasonló).

Annak ellenére, hogy a képzés éveinek számát tekintve a szakmunkások jobban hasonlítanak az érettségizettekhez, keresetük sokkal közelebb áll a csak 8 általánost végzettekéhez. Például 2012-ben a 8 általánost végzettek havi átlagkeresete 125 ezer forint, a szakmunkásoké 167 ezer forint, a diploma nélküli érettségizetteké pedig 227 ezer forint volt. Az ábra szerint a szakmunkások drasztikus kereseti lemaradása nem új keletű: már a kilencvenes évek közepe óta jelen van.

 

Mi az oka a szakmunkások rendkívül alacsony munkapiaci értékének? Az okok valószínűleg szerteágazók, és nehéz őket teljesen kibogozni. Ebben az írásban egyetlen tényezőt vizsgálok: azt, hogy a szakiskolai képzés mennyire ad hosszú távon hasznosítható tudást.

A második ábra azt mutatja, hogy különböző életkorú szakmunkás férfiak keresete hány százalékkal tér el a velük megegyező életkorú érettségizett, de diplomával nem rendelkező férfiak keresetétől. Az ábrán látható négy vonal az 1989-es, 1992-es, 2000-es és 2010-es állapotokat tükrözi.

Mindegyik vonal meredeken lejt lefelé. Ez azt jelenti, hogy az öregedő szakmunkások keresete egyre inkább elmarad a velük egykorú érettségizettek keresetétől. Például 2012-ben egy húszéves szakmunkás körülbelül 6 százalékkal keresett kevesebbet, mint egy húszéves (diploma nélküli) érettségizett, azonban egy harmincéves szakmunkás már több mint 25 százalékkal keresett kevesebbet harmincéves érettségizett társánál! A minta 2000-ben nagyon hasonló volt.

Az 1989-hez tartozó vonal azt mutatja, hogy ebben az évben a húszéves szakmunkások még többet kerestek, mint a hasonló korú érettségizettek. Azonban az 1992-höz tartozó vonal tanúsága szerint ez a magas kezdeti szint a rendszerváltás után szinte azonnal lezuhant. És mind 1989-ben, mind 1992-ben érvényes volt az ábra fő üzenete: az idősebb szakmunkások bére egyre jobban lemaradt az érettségizettek bérétől.

Mi az oka a vonalak lejtésének? A legtermészetesebb magyarázat az, hogy a szakiskolai képzés hosszú távon lényegesen kevésbé hasznos, mint a középiskolai képzés. Ez lehet azért, mert a szakmunkások tudása idővel leértékelődik. Például, ha a szakmák gyorsan és jelentős mértékben változnak, és a szakmunkás nem készült fel rá, hogy tudását folyamatosan a változásokhoz igazítsa. Vagy lehet azért is, mert – szemben a középiskolával – a szakiskola olyan munkára készíti fel a diákot, amiben nincs hosszú távú perspektíva.

A szakmunkás végzettségűek lemaradása persze nem csak a szakiskolai képzés hibája. Valószínűleg már a szakiskolát kezdő diákok is rosszabb helyzetből indulnak, mint középiskolát kezdő társaik, az általános iskola, az óvoda és a családi háttér különbözősége miatt. Azonban ettől még tény marad, hogy a szakiskolák jelentős része nem tud tartósan értékes munkavállalókat képezni.

A szakmunkások hosszú távú lemaradását olyan képzés csökkentheti, ami felkészíti őket a szakmák megújulásával járó kihívásokra. A szakképzés közelmúltbeli átalakítása valószínűleg nem ebbe az irányba mutat. A rövidebb képzési idő és az azonnal hasznosítható ismeretek előtérbe helyezése nem az életre szóló tanulásra készít fel. A Defacto szerint érdemes lenne a szakmunkásképzést a hosszú távú munkapiaci sikerességet figyelembe véve újragondolni.